Demonstrációt szerveznek, és sztrájkra készülnek a MOL-dolgozók
Legutóbb 2018-ban volt példa munkaharcra a cégnél.
Legutóbb 2018-ban volt példa munkaharcra a cégnél.
A kormány információs honlapot indított, civilek érvénytelen szavazásra buzdítanak.
Ha az alapvető jogok biztosa valóban aggódik a jogállamiságért, akkor ki kellene állnia a tanárok mellett – állítja Szél Bernadett.
„Nem velük kell törődnünk, hanem a saját táborunkkal”. Így vélekedett.
Még engedélyt sem kapott, de már kikarózták a vezeték nyomvonalát.
Karácsony Gergely szerint gyülölködő és félelemkeltő rendezvény zajlott Horthy Miklós halálának 65. évfordulóján.
A gazdák helyzete a takarmány- és energiaár-robbanás miatt amúgy is egyre nehezebb, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, hogy szerintük még a nekik járó állatjóléti támogatásnak is csak töredékét kapták meg.
A hétfői megmozdulás a PDSZ szerint jó főpróba volta a március 16-i határozatlan idejű sztrájk előtt.
A Párbeszéd szerint ezzel különösen fontossá vált Márki-Zay Péter kezdeményezése, miszerint legyen legalább három roma politikus befutó helyen a közös ellenzéki listán.
Maruzsa Zoltán szerint azért nehéz behúzni a pályakezdőket, mert másképp dübörög a gazdaság, mint tizenkét éve.