Novák Katalin családügyi államtitkárt is megidézik a vonulók
Novák nem mulasztotta el egy héttel a Pride előtt hangsúlyozni, hogy „vannak fenyegető jelek”, amelyek a nő-férfi házasság szentségét veszélyeztetik.
Novák nem mulasztotta el egy héttel a Pride előtt hangsúlyozni, hogy „vannak fenyegető jelek”, amelyek a nő-férfi házasság szentségét veszélyeztetik.
Az MTA elnöke nagyon sajnálja, hogy Palkovics László lesöpörte az akadémia alternatív javaslatait, és szerint a miniszter félreérti az alapkutatások lényegét.
Biztos csak miattuk nincsenek ilyenek a hazai felvonuláson.
Volt alkalmazottak beszéltek arról, hogy a tel-avivi székhelyű Black Cube gyűjtött információkat a hazai NGO-k lejáratókampányához is.
Éjjel-nappal gyógyíthatatlan beteg kisfiát ápolja, miközben az utcára kerülés fenyegeti Farkas Andreát, akit kőbányai albérletében látogattunk meg.
Lyukas kémény miatti tűzvészben vesztette el mindenét egy szegény sorban élő Miskolc környéki család, most egy hétvégi házban tengődve kell kitalálniuk, hogy a téli hideg elől hová meneküljenek.
Az Aquarius-ügy óta óta egyre többen, egyre kétségbeesettebben és egyre kevesebb sikerrel próbálnak átjutni Európába.
Pál Éva házát három hét múlva árverezné el a bank, addig rajongói segítségével próbál áron alul megszabadulni az ingatlantól.
A „devizahiteles korszak” végéről beszélni a kilakoltatások idejének kellős közepén ugyanolyan cinikus hozzáállásról tanúskodik, mint a szegény- és nőügyek vállvonogatós szőnyeg alá söprése.
Július első napjától, azaz holnaptól lép hatályba az új büntetőeljárási törvény, amelynek ellentmondásos, több jogász szerint nyilvánvalóan visszaélésekre lehetőséget adó szövegezése felkorbácsolta a kedélyeket az elmúlt időszakban.