Egy elemzés szerint nem győzi a sok új akkumulátorgyárat a magyarországi áramhálózat, fosszilis erőművek építésére van szükség. Az elemzést szemléző Világgazdaság által javasolt megoldás ugyanakkor nem szüntetné meg, csak másik függőségre cserélné a cikk által is kárhoztatott kitettséget. Arról nem is beszélve, hogy a fokozódó energiaigény csak egy további költség, amelyet a jellemzően környezetromboló, és a környező lakosság által rendre ellenzett beruházások után kell fizetnünk.
A Mediaworks kötelékében megjelenő Világgazdaság közölte egy meg nem nevezett szakpolitikai elemzésre támaszkodva: a gombaként szaporodó akkumulátorgyárak energiaigénye csak fosszilis (gázmotoros) erőművek létesítésével volna kielégíthető, ami a szomszédban zajló háború és a klímakatasztrófa árnyékában baljós diagnózis.
A fokozódó energiaigény valóban kihívások elé állítja az energiaszektort: a cikk szerint
az akkumulátorgyárak betelepülése miatt jelentős fogyasztásemelkedés, az ország villamosenergia-felhasználásának 30 százalékos bővülése várható.
Ahhoz, hogy a gyárak jelentős fogyasztása biztosítható legyen, komoly, több mint 300 milliárd forintos beruházásra lehet szükség a villamosenergia-szektorban 2027-ig. Ha a fejlesztések elmaradnak, akkor az üzemek áramigénye nem minden esetben lesz kielégíthető.
Az elemzés a gyárakon túl az általános elektrifikáció (mint a hűtés, fűtés, az ipar és a tömegközlekedés villamosenergiára való átállása), és a dekarbonizációs folyamatok áramfogyasztást növelő hatásaival számol, valamint a lakosság áramigényének alapvető növekedésével. Mindeközben, ahogy a cikk is rámutat, Magyarország jelentős villamosenergia-importra szorul a jelenlegi fogyasztás kielégítéséhez is. Épp ezért a cikk a földgázt javasolja mint villamosenergia-forrás a hagyományos termelési források és a megújulók közti átmenet időszakában, annak ellenére, hogy az ukrajnai háború hatására a földgáz jelentősen drágulhat, beszerzése pedig bizonytalanabb, mint korábban.
A meg nem nevezett elemzésre hivatkozva így fogalmaz a lap:
„a hagyományos termelői kapacitásnövekedés elmaradása az importfüggés további mélyüléséhez vezet, ami nemzetgazdasági, ellátásbiztonsági és hálózati üzembiztonsági szempontból kiemelt kockázat. (…) nem elegendő új naperőművi kapacitások bővítése ahhoz, hogy az éjjel-nappal fennálló nagyfogyasztói igények teljesíthetők legyenek, ugyanis ezek napsütés hiányában és éjjel nem termelnek.”
De valóban „legalább 1000 megawatt új, hagyományos termelői kapacitás – azaz magas rendelkezésre állású, gyorsan szabályozható, jellemzően gázmotoros kiserőművek” létesítése az egyetlen megoldás a növekvő igények kielégítésére? Habár a cikk az energiafüggőséggel érvel,
a javaslat valójában egyféle függőséget cserélne egy másikra: villamosenergiát gázra.
Saját földgáz-források híján utóbbit ugyanúgy külföldről, jelenleg jellemzően Oroszországtól szerezzük be, így a klímavédelmi szempontoktól eltekintve is megkérdőjelezhető, hogy mit nyernénk egy ilyen irányú kapacitásbővítéssel.
A cikk állításairól és az esetleges alternatívákról Fabók Mártont, a Közösségi Energia Szolgáltató projekt munkatársát kérdeztük. A szakértő szerint a következtetés egy régimódi szemléletet tükröz, abból indul ki, hogy a gazdaság fejlődésével szükségképpen növekszik az áramigény is, és emiatt új, jellemzően fosszilis erőművekre van szükség.
„Fordítva is el lehet gondolni, rá lehet kérdezni, hogy szükségese-e egyáltalán a kapacitásbővítés ahelyett, hogy magát az energiaigényt csökkentenénk, például az energiahatékonyság növelésével.”
Ahogy erre Fabók Márton korábbi cikkünkben rámutatott: Magyarországon az épületek energiahatékonysága meglehetősen alacsony, egy épületfelújítási programmal jelentősen enyhíthető lenne az áramhálózatunk terhelése is.
Fabók szerint az áramtermelésben valóban azért van kiemelt szerepe a fosszilis energiahordózoknak, mert a megújulókkal és az atommal szemben a gázerőművek rugalmasak, termelésük könnyen a fogyasztáshoz igazítható. Ugyanakkor ennek a rugalmasságnak számos más forrása lehet: vízerőművek, tárolói megoldások, integrált hálózatok, fogyasztó oldali megoldások vagy hosszú távon akár a hidrogén. Azaz sokszor nem kényszerből, hanem rossz döntések következtében használunk gázt az áramtermelésben, feleslegesen. Ha az állam megfelelő pénzügyi és jogi ösztönzőket adna, akkor sokkal könnyebben állna át az alternatív megoldások használára mind az ipar, mind a lakossági fogyasztás – mutat rá a szakértő.
Habár kényszerű lépésnek tűnhet, hogy a gyárbetelepülések miatti fogyasztás-növekedést fosszilis energiatermeléssel orvosoljuk, mindig létezik alternatív út, az pedig, hogy mit tekintünk kényszerűségnek, eleve politikai kérdés.
Az előrejelzett fogyasztásnövekedés ugyanis csak egy újabb következménye a gyárbetelepítéseket válogatás nélkül célzó politikának.
Miközben ezek a gyárak elviekben a gazdaságunkat erősítik, tőkét és munkalehetőséget hozva Magyarországra, működésük rengeteg rejtett, a lakosságra és a környezetre terhelt költséggel jár: Natura 2000-es és lakott területre felépített szennyvízcsatorna-hálózat, feltételezett kútszennyezés, erdőirtás, négyszeresére nőtt szén-dioxid kibocsátás, zajszennyezés és számos munkahelyi baleset. Arról nem is beszélve, hogy a magyar állam már eleve több száz milliárd forintot költött ezekre a gyárakra támogatás formájában.
Most pedig az áramtermelésünk fosszilis kapacitásbővítése egy újabb költség, amelyet meg kéne fizetnie a magyar társadalomnak az akkumulátorgyárakért. Az efféle „szükségszerűségek” azonban csak a klímaváltozásért felelős folyamatok fenntartását eredményezhetik. Elfogadásuk helyett érdemes lenne rákérdezni, hogy valójában kinek az érdekét szolgálják ezek a lépések? Hisz az teljesen biztos, hogy miközben a gyárak által lehetővé tett pénzügyi gyarapodásból keveset, vagy semmit nem fognak látni a helyi lakosok, addig a tőkefelhalmozás rejtett költségeit ők fogják megfizetni, a szennyezés vagy a globális felmelegedés következményeit ők fogják elszenvedni.
