Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Civilek felmérése kellett, hogy a hatóság is vizsgálja a kútszennyezést a gödi Samsung környékén

Ez a cikk több mint 1 éves.

Az Átlátszó cikke nyomán indított vizsgálatot a hatóság Gödön, az elképzelhetően a Samsung akkumulátorgyárának működéséből fakadó talajvíz-szennyezés miatt, írja a lap.

Vagyis a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csak azután indította el saját vizsgálatát, hogy civilek bevizsgáltatták gödi kutak vizét.

Ahogy az FKI Bodnár Zsuzsa újságírónak címzett visszaigazolásában írja,

„Értesítem, hogy a gödi kutak vízéből vett minták mérési eredményeivel kapcsolatban az atlatszo.hu hírportálon 2022. május 2-án megjelent cikkét a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közérdekű bejelentésnek tekinti, amelyet nyilvántartásba vettünk.”

Ez azért érdekes fejlemény, mert a hatóságnak eleve feladata a vegyi üzem – vagyis a gödi Samsung akkumulátorgyár – esetleges szennyezésének vizsgálata monitoringkutak segítségével. Ezen vizsgálatok eredményeit azonban az eddigiekben hiába kérték a civil szervezetek és az Átlátszó. Sőt, miután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz fordultak a vonatkozó adatok megismerése érdekében, a hatóság három hónap után sem tudta lezárni az ügyet.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, Balogh Csaba, Göd polgármestere is abszurdnak nevezte a szituációt. Az akkumulátorgyártáshoz használatos vegyszerek jelenlétét feltáró, korábbi átlátszós cikk kapcsán azt írta,

„Teljesen abszurdnak tartom, hogy ilyen, a lakosságot közvetlenül érintő információkat eltitkoljanak még a város vezetői elől is. Egyértelmű, hogy a döntéshozóknak fontosabb a külföldi multi által termelhető profit, mint a gödiek egészsége és biztonsága. Minden eszközünkkel harcolnunk kell ez ellen, mert azért élünk Gödön, hogy egy békés, természetközeli városban tölthessük az időnket, nevelhessük gyermekeinket”.

A kutakban szennyező anyagokat kimutatott mérést – mint más, például a gyár zúgó, lakosságot zavaró zajával kapcsolatos esetekben – ezúttal sem az illetékes hatóság, hanem a helyi civilek végezték el saját költségükön. A Göd-ÉRT Egyesület által megrendelt független szakértői vizsgálat lítiumot és egy NMP nevű, bőr-, szem- és légúti irritációt és magzatkárosítást okozni képes oldószert talált a Samsung gyárától 800-1000 méterre található kutakban. A szakvélemény szerint teljes körű tényfeltárással lenne célszerű kivizsgálni, miért vannak jelen a gödi kutakban ezek az anyagok.

A korábbi ígéreteknek megfelelően a Samsung is vizsgálatokba kezdett, de eddigi eredményeket nem oszt meg.

Noha azt nem tudni, hogy az akkumulátorgyártáshoz használatos súlyosan környezet- és egészségkárosító anyagok a Samsung közeli akkumulátorgyárából kerültek a gödi kutakba, a cég is vizsgálatot kezdeményezett, hogy felmérjék a szennyezés mértékét, amint a gödi önkormányzat Samsung-ügyekért felelős képviselője közzétette.

Ebből kiderül, hogy

„A Samsung SDI Hungary komolyan veszi a gödi vízszennyezést, és jelentős erőfeszítést kíván tenni a szennyezés kiterjedtségének felmérésére.”

A politikus bejegyzéséből azt is megtudhattuk, hogy a vizsgálatok befejezése után a cég nyilvánosságra hozza a szakértői jelentést. Azt ugyanakkor nem tudni, hogy a Samsung mi alapján választ a hatvan jelentkező lakos által felajánlott kutak közül, és hogy a mintákat hol vizsgálják be. Ugyanígy nem tudhatjuk a cég korábbi vizsgálatainak a részleteit a lap cikke szerint.

Frissítés, 18:40

A Göd-ÉRT helyi környezet- és városvédő egyesület vizsgálatot követel a vízszennyezés ügyében.

A gödi civilek az FKI mellett a Pest Megyei Kormányhivatalnak is benyújtották panaszukat a múlthéten, többek között azt követelik, vizsgálják ki, a kutak használata veszélyt jelent-e az egészségre.