A helyszínen mutatták meg Mészárosék környezetrombolását a gödi civilek, a polgármester elmenekült a kérdéseink elől
A Göd-ÉRT szerint a hatóságok értesítése nélkül kezdték meg a munkálatokat, legalább 40 millió forintos kárt okozva.
A Göd-ÉRT szerint a hatóságok értesítése nélkül kezdték meg a munkálatokat, legalább 40 millió forintos kárt okozva.
Egyelőre nehéz elhinni, hogy legközelebb sikerül majd egy halálos munkahelyi baleset vagy környezeti katasztrófa elébe menni a „fokozatosság elvét követve”.
Interjú a gödi Samsung egy volt dolgozójával.
Pedig a civilek szerint a gödi Samsungnál „igen nagyvonalúan kezelik” a társadalmi kockázatok kérdését.
A telephelyen azt sem tudták megmondani, honnan származik az ad hoc tárolt veszélyes hulladék, aminek ott sem kellene lennie.
A párt szerint a Nemzeti Választási Bizottság kormánypárti delegáltjai politikai döntést hoztak.
A nemzeti park területét jelző tábla is a „kiemelten közérdekű” beruházás áldozatául esett.
A választáson az ellenzéki pártok nem indítottak jelöltet.
Időközi polgármester-választást tartanak Gödön. A pártok eltűntek, az aggodalmak azonban nem oszlottak el.
Szűk egy hónap múlva választják meg a lemondott polgármester utódját. Mit mondanak ma a jelöltek az egyik legforróbb kampánytémáról?