Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sárga rózsával emlékeztetik Varga Juditot a kormány felelősségére a megvakított kemecsei nő és több ezer sorstársa ügyében

Ez a cikk több mint 2 éves.

Tiltakozást jelentett be a nők elleni erőszak ellen a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nőjogokért felszólaló Facebook-oldal március 8-ára. Nőnapi sétára hívják az áldozatok mellett kiállókat, a séta a San Marc utca 12-től indul, ahol Bene Krisztián, a „lúgos orvos”, 2013-ban elkábította és megcsonkította Renner Erikát. A tiltakozók innen az Igazságügyi Minisztérium elé mennek, hogy szomorú szerenádot adjanak Varga Juditnak. A szervezők azt kérik, mindenki hozzon egy szál rózsát a nők elleni erőszak áldozatainak, köztük a múlt héten megvakított Gabriellának.

„A rózsákat az áldozatoknak visszük, de az Igazságügyi Minisztérium előtt hagyjuk őket, számonkérésként, emlékeztetőül.”

Ahogy arról korábban beszámoltunk, február 5-én este Gyöngyösi Attila hencidai lakos a megalapozott gyanú szerint megszúrta és megvakította volt barátnőjét. A férfit szökésben volt és nagy erőkkel kereste a rendőrség, és csütörtök délelőtt sikerült elfogni a támadót Hencida környékén.

A Borsnak nyilatkozott a nő testvére, akinek elmondása alapján bőven volt előzménye a támadásnak, a hatóságoknak számos lehetőségük lett volna megelőzniük a brutális erőszak-cselekményt.  A férfi tavaly elrabolta és napokig fogva tartotta a nőt, szerencsére akkor sikerült megszöknie, és feljelentést is tett, amit aztán a bántalmazója fenyegetése miatt visszavont. Vagyis a mostani tragédia azok után történt meg, hogy a hatóságnak korábban már tudomása volt a nőt ért bántalmazásokról, mégse sikerült biztosítani, hogy ne fordulhasson elő újra.

Ahogy arra a szervezők is felhívják a figyelmet, ami Gabriellával történt nem egyedi eset, ma Magyarországon rendszeresen bántalmaznak és gyilkolnak meg nőket és gyermekeket családtagjaik, közeli hozzátartozóik. Alig több mint egy hónap telt el az évből, de már két gyilkosságról és számos nőket ért bántalmazásról adtunk hírt a Mércén.  Azonban mindez a szervezők szerint csupán a jéghegy csúcsa, elképzelhetetlen a sok tragédia és bűn, ami el sem jut a közbeszédbe.

„A kilenc év alatt, ami a lúgos orvos támadása óta eltelt, ez többezer testileg-lelkileg megnyomorított, vagy halott nőt és gyereket és több tízezer tönkretett életet jelent. Ami közös bennük: egyik eset sem előzmény nélküli. És aminek van előzménye, az a legtöbbször megelőzhető”

Az áldozatokban egy a közös: a velük történtek megelőzhetőek lettek volna. A Nem tehetsz róla, tehetsz ellene szerint oktatással és hatékony áldozatvédelemmel rengeteg nő életét lehetne megmenteni.

„Legtöbbször csak egy fizikai nyomkövetőbe kerülne egy élet.”

A (nem) megelőzésért a szervezők szerint Varga Juditot terheli a felelősség, ezért adnak neki „szomorú szerenádot” az esemény estéjén. Bár 2020-at az áldozatvédelem évének nevezte ki az igazságügyi miniszter, ennek érdemleges hatása még 2021-ben sem volt érezhető, sőt: a pandémiával járó bezártság és kiszolgáltatottság tovább súlyosbította a bántalmazott nők és gyermekek helyzetét, ami ellen a kormány nem lépett fel. A szervezők elmondása alapján a holnapi esemény célja épp az, hogy számonkérjék Varga Juditot és az államot a történtekért. Azért, ami Gabriellával történt, ami a többi áldozattal történt, akikről tudunk, és ami a még több áldozattal történt, akikről nem tudunk.

Ugyanis a statisztikák szerint Magyarországon több mint 1 millió 124 ezer nő ellen követtek el 15 éves kora óta fizikai és/vagy szexuális erőszakot. A családon belüli és párkapcsolati erőszak jelentős többségét férfiak követik el nőkkel szemben, aminek rendszerszintű okai vannak. Ezek az esetek nem egyedülálló tragédiák, hanem annak a rendszernek a káros szüleményei, amelyben még mindig az az elfogadott, hogy a nő nem egyenrangú fél egy párkapcsolatban vagy családban.

Azért, hogy ne maradjon láthatatlan ez a rendszerszintű probléma, folyamatosan frissülő aloldalunkon dokumentáljuk a sajtóban nyilvánosságra kerülő, nők és gyermekek elleni erőszak halálos eseteit.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 70 220 2505 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Címlapkép: MTI/Mónus Márton