Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Minek ment oda? Ennyire szerette? – Hajdú Péter bemutatta, hogyan ne készítsünk interjút egy bántalmazott nővel

A napokban a Frizbi című bulvár talkshow vendége volt Orosz Bernadett, az a volt barátja által majdnem halálra vert nő, akinek a története bejárta az országot. Nem sűrűn állnak nyilvánosság elé az áldozatok (érthető módon), így hát borzasztó fontos lenne, hogy ha valaki élete feltehetően legmegrázóbb traumájáról mesél részletesen, akkor a sajtó tudatában legyen annak a felelősségnek, hogy bár egy ember ül a kamera előtt, valójában több száz, több ezer nő ügyéről van szó, amibe a kellő tudás és érzékenység nélkül igen könnyű belerondítani.

Hát, Hajdú Péter számára ez túl nagy kihívásnak bizonyult, bár valószínűleg nem is állt szándékában vállalni ezt a felelősséget. Helyette inkább megkérdezett mindent, amit jó érzésű ember nem kérdezne meg egy bántalmazott nőtől. Az interjú apropója az volt, hogy két év után vádat emeltek a bántalmazóval szemben, ennek ellenére nem sok mindent tudtunk meg magáról az ügy menetéről, erre vonatkozó kérdés ugyanis nem hangzott el. Ehelyett leginkább a nőt ért bántalmazás 3 legdurvább epizódjának részleteiről érdeklődött a műsorvezető.

Bernadett a Frizbi kanapéján ülve arról mesélt, hogy volt barátja először egy baráti ünnepségen bántalmazta fizikailag: kétszer betonfalba verte a fejét, majd gyermekei szeme láttára meg is ütötte. Hajdú egyetlen kérdése ennek kapcsán az volt: ekkor tett-e feljelentést Bernadett. Mintha az olyan egyszerű lenne. Az, hogy milyen nyomot hagyott édesanyjuk megütésének látványa a gyerekekben, vagy hogy hol van itt a hallgatásban a baráti társaság felelőssége (még ha az a férfihoz is tartozott), fel sem merült.

Az, aki kicsit mélyebben beleássa magát a nők elleni erőszak témájába, nehezen kerülheti el azt a tényt, hogy mennyire nehéz ma Magyarországon bántalmazott nőként abban az igazságszolgáltatásban segítséget és védelmet kapni, amely az esetek nagyon nagy részében maga is folytatja a bántalmazást, intézményi szinten.

Mint arra Bernadett is kitért az interjú elején, hatalmas kő esett le a szívéről, amikor nyomozóváltás történt az ügyében, így végre méltósággal bántak vele, és sikerült bizonyítani mindhárom őt ért súlyos fizikai bántalmazás esetében, hogy nem hazudik. Ehhez azonban többek közt el kellett viselnie, hogy ripityára tört arccal, fájdalmában összevizelt nadrágban, egy szál pólóban a novemberi hidegben órákon át hallgassák ki a rendőrségen.

Az áldozat a legtöbb esetben nem mer feljelentést tenni, a szem- és fültanúk pedig általában magánügyként kezelik a bántalmazást. Pedig nem az. A hatóság szintén általánosnak mondható tehetetlensége pedig tovább nehezít a helyzeten, hiszen valódi következmény és áldozatvédelem hiányában valós a félelem a bántalmazó – akár végzetes – bosszújától. Jellemző az áldozatok szégyenérzete is, amiről Bernadett is beszélt: nagyon kellemetlenül érezte magát, nem akart rendőrséget hívni egy születésnapi ünnepség kellős közepén, a férfi baráti társaságában.

November 25. és december 10. között az idén is világszerte megrendezik a nők elleni erőszak visszaszorításáért létrehozott 16 akciónapot. A Mércén több cikksorozatot is szenteltünk a témának, ezeket itt találod.

Az első tettleges bántalmazás után azonnal szakított a férfival, aki ezt követően egy éjszaka bejelentés nélkül megjelent a házában, mondván, hogy visszahozta a kulcsát, ami nála maradt. Ekkor ütötte meg másodszor őt a férfi, beszakítva a dobhártyáját. Azt is közölte vele: legszívesebben elvágná a torkát, hogy senki másé ne lehessen. Súlyos, hátborzongató mondat. A műsorvezetőnek mégis csak egy kérdés jön ki a száján: hogy ha a második alkalommal életveszélyesen megfenyegette, akkor miért ment el harmadik alkalommal a férfi osztálytalálkozójára is? Azért, mert zaklatott – válaszolja Bernadett, mire Hajdú folytatja, világossá téve, hogy az áldozahibáztató mantra még csak most kezdődik:

„Akkor el kell menekülni a zaklató elől, vagy óvintézkedéseket kell tenni, fel kell jelenteni. De ön odament? Ennyire szerette?” – hangzik el a kérdés a műsorvezetőtől, aki lényegében az egész interjú alatt igyekszik kérdéseivel ráhúzni Bernadettre – és mondjuk ki, rajta keresztül minden bántalmazott nőre –, hogy az ő felelőssége, hogy majdnem a haláláig fajult a helyzet.

„És akkor ezt simán benyelte, és azt mondta, hogy oké, akkor folytassuk tovább? Vagy akkor itt szakított végre?” „Mi lett ennek a zaklatásos udvarlásnak az eredménye? Kibékültek az első bántalmazást követően?” „Tehát megbocsájtott.” „Visszakérte a lakáskulcsot?” „Miért nem cserélte le a zárat? De akkor sem fordult rendőrséghez?”

– sorolja Hajdú.

Orosz Bernadett többször elismétli: a férfi zaklatta őt és a lányát is, szakításuk után is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy a közelébe férkőzhessen, nem volt hajlandó elfogadni a szakítás tényét. Bár próbált megszakítani vele minden kapcsolatot, a férfi többször felkereste, hol könyörögve, hol agresszívabban, és mivel Bernadett félt tőle, ilyenkor inkább szóba állt vele, próbált időt nyerni, hogy kitalálja, hogyan tudná elfogadtatni az elutasítást volt barátjával. Akkor is egyértelműen a félelem hajtotta, amikor ígéretet tett rá, hogy elmegy a férfival arra a bizonyos osztálytalálkozóra, amely kis híján tragédiával végződött.

„Jó, Bernadett, és mi történt magával, amikor ez után a második atrocitás után mégis elment az osztálytalálkozóra?” – kérdezi Hajdú, most már kifejezetten szemrehányóan, érzékeltetve: végső soron azért mégis a nő felelőssége, hogy ilyen helyzetbe került. Ha nem megy oda, nem veri félholtra a volt barátja.

Na persze. Ki gondolhatja komolyan, hogy az elutasítás hatására leállt volna a bántalmazó? Hogy legközelebb nem a saját házában törte volna rá éjjel az alvó a nőre az ajtót – ahogy azt egyébként a bántalmazás estéjén is tette a hotelban –, ahol talán senki se lett volna, aki időben meghallja a sikolyát?

Miután a nő könnyeivel küszködve, fájdalmas részletekbe menően elmeséli, hogy verte meg, majd rángatta vissza a szobába a férfi, közölve vele, hogy „most megdöglik”, Hajdú végül atyáskodva megállapítja: Bernadett történetének nagy tanulsága, hogy feljelentést kell tenni, meg kell szakítani a kapcsolatot, és el kell menekülni az első pofon után a bántalmazótól.

Köszönjük, Péter! Ez biztosan nem jutott még senkinek se eszébe. Nyilvánvaló, hogy csak az a jó szíve, az örökös megbocsájtás, a naivitás vagy a gyávaság visz a sírba évente kb. 50 nőt, és nyomorít meg még több százat – a gyerekekről nem is beszélve.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Bárcsak egy telefonhíváson, egy feljelentésen, egy bátor elhatározáson múlna, hogy egy nő képes-e kilépni egy bántalmazó kapcsolatból. Bárcsak létezne Magyarországon valódi áldozatvédelem, szociális háló, megfelelően képzett szakemberekkel feltöltött rendőrség és bíróság, egészségügyi dolgozók, segítő szolgáltatások. Bárcsak tényleg megvédené a családokat a családok nagy barátjának hírében álló kormány. Bárcsak több ember megértené, mi minden állhat egy bántalmazó kapcsolat csapdája mögött.

Annyi fontos, szemléletformáló kérdés és válasz hangozhatott volna el ebben az interjúban, ehelyett Hajdú Péternek csak a legotrombább áldozathibáztató sztereotípiákra futotta – minden bizonnyal nem véletlenül.

A műsor meghatározása szerint „Hajdú Péter személye garantálja a kemény kérdéseket és a meghökkentően őszinte válaszokat”. Vagyis a lényeg a provokáció, a keményfiú szerep, a hajdúpéterség.

Kérdés, hogy vajon felmerült-e a műsor készítőiben, hogy egy Orosz Bernadetthez hasonló meghívott esetében ebből a szerepből az következik, hogy a műsorvezető nem megkérdőjelezi vagy lebontja, hanem visszaigazolja az erőszakot. Csak remélhetjük, hogy ez nem tudatos döntés eredménye, hanem inkább önkéntelenül, tudatlanságból, a média felelősségét hárítva készült el az adás.

De a legfontosabb persze az, hogy milyen áron. Ha csak egy ember is helyeselve bólogatott a képernyő előtt az áldozathibáztató kérdéseket hallva, akkor ez az ár már biztosan túl nagy.

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)

A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.

Kiemelt kép: képernyőfotó, lifetv.hu