Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Belarusz forradalmi éve: elfáradt diktatúra, elfáradt ellenzék

Egy éve lázadt fel Belarusz népe a választásokat elcsaló brutális diktátor, Aljekszandr Lukasenka ellen. Mi történt tizenkét hónap alatt? Milyen kilátásai vannak az ellenállásnak, és milyenek az öregedő diktátornak?

Épp egy éve, augusztus 9-én vette kezdetét az az tüntetéssorozat, amely soha nem látott méretű tömeglázadásba torkollt a belarusz diktátor, Lukasenka rezsimje ellen. Az előzmények egyik kulcsmozzanatára 2020 július 26-án, tehát szűk két héttel az elnökválasztás előtt került sor.

Ezen a napon egyesítette kampányát Lukasenka leváltásáért 3 nő, akinek arcát hamarosan az egész világon megismerték: Szvetlana Tyihanovszkaja, Veronika Cepkalo és Marija Kolesznyikova.

Egyikőjük sem azért vágott bele a politikai küzdelembe, mert így tervezte: a közös jelöltként induló Tyihanovszkajának eredetileg közismert blogger férje volt jelölt, ám mikor túlzott népszerűségre tett szert a kampány során, a belarusz hatóságok egész egyszerűen börtönbe zárták, és eltiltották politikai jogainak gyakorlásától. Ekkor vette át a stafétát felesége, akinek két vetélytársa ugyanígy került versenybe: Cepkalo szintén bebörtönzött férjét „helyettesítette”, Kolesznyikova pedig Viktor Babariko kampányfőnökeként lépett letartóztatott jelöltje helyébe.

A három nő egyesített kampánya Szvetlana Tyihanovszkaja vezetésével soha nem látott támogatást hozott a belarusz ellenzéknek.

„Hiszünk benne, hogy mi, nők nem vagyunk másodrendűek, hogy egyenlőek vagyunk a férfiakkal, és hiszünk benne, hogy győzhetünk.”

– mondta összefogásukkor Veronika Cepkalo, mintegy előrevetítve az ellenzéki lázadás erőteljes feminista jellegét Lukasenka és rendszere bicepszmutogató, vodkázó macsóizmusával szemben.

Első szakasz: A nép megmutatja az erejét

A nagyvárosokban már napok óta rendre többezres tömegek előtt kampánybeszédeket tartó Tyihanovszkaja megúszta a börtönt, valószínűleg azért, mert Lukasenka még mindig könnyedén átírhatta vagy manipulálhatta a választás végeredményét, és nem szorult rá arra, hogy egy minden addiginál nagyobb támogatást élvező jelöltet el kelljen tennie láb alól. Augusztus 9-én aztán ez meg is valósult.

Már a kora reggeli óráktól kezdve sorra érkeztek a hírek komédiába illő választási csalásokról: több választókörzetben jelent meg a szavazók több mint 100 százaléka; a hivatalos jelentések és a megfigyelők által jelentett részvételi arány között nem egyszer kettő-négyszeres különbségek mutatkoztak; és egy helyen sikerült videóra venni, hogy egy számlálóbiztos tele zsákokkal mászik ki a szavazóhelyiség ablakán, rendőrségi segítséggel.

A belarusz hatóságok számolhattak azzal, hogy a nyilvánvaló csalások miatt felháborodott polgárok az utcákra vonulnak majd, ezért már a kora délutáni órákban hermetikusan lezárták a fővárost, és a különböző biztonsági szervek mellett a hadsereg alakulatait is Minszkbe rendelték.

A pokol viszont igazán csak akkor szabadult el, amikor a kora esti órákban megjelent a választás első „hivatalos” exit pollja: az egyetlen be nem tiltott, kormánykézben lévő „elemző műhely” a diktátor közel 80 százalékos győzelmét vetítette előre este fél 8-kor. Ekkorra Tyihanovszkaja kampánystábjának jelentős része már letartóztatásban volt, csakúgy, mint több tucat független megfigyelő, a nemzetközi sajtó munkatársainak döntő többségét pedig kizárták a fővárosból.

Az internetszolgáltatás korlátozása, a tömegközlekedés és a közvilágítása lekapcsolása azonban már nem tudta megakadályozni, hogy tömegek tóduljanak az utcákra: éjjel tíz óra után már több mint húsz városból jelentettek összecsapásokat a karhatalom alakulatai és a tüntetők csoportjai között. A fővárosban a tömeg elfoglalta a II. Világháború Múzeumát és több más épületet, a szavazatszámláló bizottságok pedig sorra adták közre a valós választási eredményeket. Tyihanovszkaja mind a helyi, mind a külföldi adatok alapján magasan nyert. Lukasenka hollétéről még napokig semmit sem lehetett tudni.


A rendőrség speciális alakulatainak brutális fellépése – amely több esetben halálos áldozatokkal járt -; nők, újságírók, járókelők és idősek válogatás nélküli bántalmazása, bebörtönzése és sok esetben megkínzása folyamatosan tüzelte fel az embereket.

A lakosság épp ellenkezőleg reagált, mint a hatóságok remélték: a tiltakozók tíz- és százezrével vonultak fel minden nap, és szünet nélkül szervezték az ellenállást.

Napokig zajlottak az utcai összecsapások szinte minden jelentősebb városban, amikor a tüntetések elérték első csúcspontjukat: az ország munkavállalóinak mintegy negyedét kitevő ipari munkásréteg is megmozdult. Sorra gyűltek össze a BelAZ, a Minszki Traktorgyár, a Belaruszkali, a Naftan, a Grodnozsilsztroj Vegyipari Üzem, stb. munkásai, hogy a helyi vezetőktől követeljék a rendőrterror azonnali leállítását. Saját elnökválasztásokat tartottak, és kamerák előtt kellemetlen kérdéseket tettek fel a gyárvezetőknek a rezsim működésével kapcsolatban.


Lukasenka még aznap visszatért az országba, és a rendőri erőszak látványosan alábbhagyott egy időre. A teljesen szervezetlen, országos méretű sztrájkra képtelen ipari munkásság vitorlájából szép lassan sikerült kifogni a szelet: a sztrájkokat szervezők  letartóztatása, és valószínűsíthető gyilkosságok, valamint a független szakszervezetek hiánya kis, könnyen felszámolható helyi tiltakozásokká silányította végül a munkások ellenállását.

Második szakasz: állóháború

De a rendőri erőszak és a nyílt politikai elnyomás, illetve a putyini Oroszország beavatkozással való fenyegetőzése ellenére a tüntetések még hónapokig impresszív méreteket öltve zajlottak, bár egyre inkább a fővárosra koncentráltan. A szombati és vasárnapi felvonulásokon még novemberben is tízezrek követelték Lukasenka távozását, új választások kiírását és az erőszakért felelős személyek elszámoltatását.

A hazai ellenzék mozgalmának vezetésére létrejött Koordinációs Tanács tagjainak letartóztatása (és ezzel a mozgalom lefejezése), az államapparátus többé-kevésbé meglepően szilárd kitartása Lukasenka mellett, a késői és elégtelen európai uniós szankciók, valamint a munkásság megszervezésének csődje viszont szép lassan nyilvánvalóvá tette: a még oly lelkesen és önfeláldozóan lázadó nép nem lesz képes elegendő nyomást helyezni a rezsimre. A győzelem elérhetetlenné vált.

Viszont vereséget sem szenvedett az ellenzék.

Harmadik szakasz: elfáradás

Bár Tyihanovszkaja és a hazai ellenzék az idei év tavaszára a tömegtüntetések folytatását ígérték, valójában ez már nem valósult meg. A november-decemberig kitartó, folyamatos lelkesedés konkrét, elérhető célok és győzelmek híján általános fáradságba csapott át. A hazai ellenállás így is kitartott még hónapokig és voltaképp a mai napig. A hongkongi lázadás eszköztárával élve megjelentek a kisebb, de látványos engedetlenségi akciók, a szomszédságokban szerveződő, nehezebben feloszlatható menetek és flashmobok.

Az ellenzék politikai vezéralakja, a minden valószínűség szerint tavaly elnökválasztást nyert Tyihanovszkaja, mindeközben tavasz óta sorra látogatja a világ vezető hatalmait. Bár gyakorlatilag mindenhol tárt karokkal várják az Egyesült Államoktól az Európai Unióig, a dicsérő szavak és a Lukasenka rezsimje elleni, már meglévő, de nem különösebben hatékony  szankciók időnkénti bővítésén túl egyelőre sok haladás nem látszik.

A diktátor mindeközben apparátusának szilárdságára és Vlagyimir Putyin katonai-politikai támogatására támaszkodva követhet el újabb és újabb jogsértéseket, a merényletektől a légikalózkodáson át az antiszemita és lengyelellenes rasszista hergelésig.

Gyakorlatilag életveszélyessé vált a belarusz ellenzéki újságírók számára a kormány kritizálása. A maradék, valamelyest független belarusz médiát idén nyáron gyakorlatilag felszámolta a rezsim, így a titkosítható internetes csatornákon és a Lengyelországból sugárzott rádióadásokon kívül gyakorlatilag lehetetlenné vált a kommunikáció az ellenzéki nyilvánosságban.

Kilátások

Bár egyelőre Lukasenka hatalma rendíthetetlennek tűnik, a háború vége még messze van. Lengyelországból tavasz óta korábbi belarusz biztonsági tisztek csoportja (Bypol) szervezi az ellenállást és egy új alkotmányos rend kiépítését. Tyihanovszkaja eddigi tárgyalásai – bár rövid távon egyelőre nem eredményesek -, hosszú távon beérhetnek: Lukasenka kénytelen egyre nagyobb mértékben Oroszországba átszervezni kereskedelmi-logisztikai kapacitásokat. És ahogy a még érvényben lévő, de megújításra aligha kerülő  uniós gazdasági egyezmények ideje ketyeg, úgy kényszerül az idősödő diktátor egyre merészebb trükközésekre.

Kérdés, hogy ezt meddig lesz képes fenntartani.

Címlapkép: CP24, Twitter