Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meddig mehet el Lukasenka a sajtó elleni nyílt erőszakban?

Raman Prataszevics emigráns újságírót múlt vasárnap Aljakszandr Lukasenka belarusz diktátor parancsára, egy állami terrorakció keretén belül elfogták. A belarusz légierő MiG-29-es vadászgépével, nyilvánvalóan hamis indokkal (bombafenyegetés) földre kényszerített Ryanair-gép utasai egy fél napig a belarusz állam foglyai voltak, csak azért, hogy egy rezsim számára veszélyt jelentő újságírót bezárhassanak, és koncepciós eljárás alá vethessenek, amelynek végén akár halálbüntetést is kimérhetnek rá. A fogvatartása alatt a jelek szerint  bántalmazott újságíró barátnőjét – minden valószínűség szerint nyomásgyakorlás céljából – szintén letartóztatták.

A rezsim fokozatosan jutott el a független sajtó adminisztratív akadályozásától a kritikus médiaszereplők ellen alkalmazott direkt erőszakig. Meddig tartható fenn, és mennyire lehet hatékony a diktatúra számára a szabad sajtó nyílt üldözése?

A borzasztótól az elviselhetetlenig – pár hónap alatt

A belarusz diktatúra nyilvánvalóan nem az utóbbi hónapokban kezdte el a szabad sajtó korlátozását és a kritikus újságírók vegzálását, ám a tavaly nyári tüntetéshullám kezdete óta a Lukasenka 1994-es megválasztása óta tartó folyamat soha nem látott mértéket öltött.

Jellemző, hogy míg az utóbbi hónapokban szinte számát se lehet venni az újabb és újabb újságíró-bántalmazásoknak és bebörtönzéseknek, 2020 májusában még közfelháborodást és nemzetközi ellenkampányt eredményezett két litván médiamunkás sajtó-akkreditációjának visszavonása.

A belarusz rezsim még a viszonylag alacsony internetes lefedettség mellett is meglepően lassan reagált a közösségi médiák és okostelefonok világa jelentette kihívásra (szemben például Putyin szemfülesebb rezsimjével), miközben a klasszikus printsajtót, illetve a televíziózást már évtizedek óta vasmarokkal szorította.

2017-et követően fordult a kocka, miután Lukasenka új adótörvényt vezetett be, „a társadalmi paraziták ellen”, ami a részmunkaidőben dolgozók adóterheit jelentősen megnövelte, annak reményében, hogy ezáltal sikerül az informális szektorba menekülőket a munkaerőhiányos, és a direkt kontrollt biztosító állami gazdaságba terelnie. A népszerűtlen intézkedés rég nem látott tömegtüntetéseket eredményezett, amit a rezsim többek között a sajtó kíméletlen elnyomásával próbált meg féken tartani. 2018-ra alkották meg azt a törvénycsomagot („fake news-ellenes törvények”, illetve a Tömegmédia-törvény kiegészítései), amely igazán szorosra vonta a kormányzati ellenőrzést a hírportálok és a közösségi média oldalak felett.

A helyzet a következő jelentős tüntetés-hullámot követő megtorlások nyomán romlott tovább. 2021-re, köszönhetően a nyíltan elcsalt augusztusi választásokat közvetlenül megelőző, majd az azt követő politikai eseményekkel, tüntetésekkel kapcsolatos tudósítások korlátozásának, illetve kíméletlen elhallgattatásának, az azokat készítő szerkesztőségek és egyes újságírók nyílt állami üldözésének, Belarusz a 158. helyre csúszott a Riporterek Határok Nélkül (Reporters sans frontières – RSF) 180-as skáláján, immár olyan államoknál is lejjebb, mint az ellenzéki újságírókat koholt terrorvádakkal elhallgattató Törökország, vagy a kormányt közvetlenül kritizáló médiafelületeket teljesen elnémító Üzbegisztán. Az RSF  az amúgy is sorozatosan zaklatott újságírók elleni vádeljárások számának megugrása, a rájuk kiszabott ítéletek súlyosbodása, a börtönbüntetések hosszának növekedése miatt sorolta lejjebb az államot.

Jól példázza a belarusz rezsim taktikáját, illetve annak változását a Tut.by független hírportál elleni, múlt kedden végrehajtott összehangolt állami támadás. Mindezidáig úgy tűnt, hogy az államilag semmilyen támogatásban nem részesülő, ezért a hirdetési piac szeszélyeinek folyton kitett ellenzéki hírportál munkatársainak állandó adminisztratív vegzálása mellett összességében viszonylagos biztonságban van.

Ez többek között arra vezethető vissza, hogy a Tut.by rendszeresen késedelemmel – akár órákkal, akár napokkal később – ad hírt fontosabb ellenzéki eseményekről, ezáltal kevésbé veszélyes az állam számára a tüntetések, sztrájkok, nagygyűlések eszkalációja szempontjából. Másrészt

valószínűleg tisztában van vele a Lukasenka-rezsim, hogy az ilyen mérsékeltebb szelepek elzárásával csak a radikálisabb és nehezebben, vagy sehogyan sem korlátozható internetes csatornákra terelnék az ellenzéki érzelműek jelentős tömegeit.

Ezt a nagyrészt hallgatólagos status quót rúgta fel Lukasenka május 19-én, amikor adótrükközésekre hivatkozva elérhetetlenné tették a honlapot, a szerkesztőség nagy részét egyszerűen elhurcolták, a szervezet vidéki irodáit felforgatták. Az irány egyértelműnek tűnik: maximálisan elhallgattatni az államtól akár csak részben független sajtó maradékát is, és a szelepeket elzárni. De vajon sikeres lehet-e ez az irányváltás?

Jelenlegi lehetőségek és kilátások

Bár gyakorlatilag életveszélyessé vált a belarusz ellenzéki újságírók számára a kormány kritizálása, illetve súlyosan veszélyessé a tiltakozásokról való tudósítás, a jelek szerint – egyelőre – a rezsim is elérte lehetőségeinek maximumát a szabad hangok elnémításában.

Annak ellenére, hogy a nagyobb megmozdulásokról való tudósításokat az internetszolgáltatás folyamatos lekapcsolásával, a tudósítók tömeges őrizetbe vételével, és – mint láttuk – gyakorlatilag teljes szerkesztőségek elhurcolásával gyakorlatilag lehetetlenné tették, a belarusz nép kezében így is maradtak lehetőségek a tájékozódásra.

Lengyelországból a tavalyi tüntetések kirobbanása óta hosszúhullámú rádióadásokon keresztül érkeznek hírek, a nagyvárosokban magukat erősen megszervezett szomszédságok, lakónegyedek köreiben gyorsan terjednek a hírek szájról-szájra, valamint a hatékonyan titkosítható internetes csatornák (például a Telegram vagy a Signal) is rendelkezésre állnak.

És hiába a légi kalózkodás, Lukasenka is tudja: a Telegram-csatornák százainak és ezreinek működtetői után nem fog tudni egyesével MiG-29-eseket küldeni. A világ már máshogy működik.

Ezek a szegényesnek tűnő, de valójában az elmúlt félévben jól vizsgázott tömegtájékoztatási platformok és módszerek több alkalommal is bizonyították, hogy nagyon hatékonyak tudnak lenni a szervezett ellenállás alakításában, amely ellenállás végső soron elhozhatja majd a szabadabb légkört Európa utolsó diktatúrájában is, még akkor is, ha teljes szerkesztőségeket hurcolnak el, főszerkesztőket és újságírókat börtönöznek be, vagy fenyegetnek halálbüntetéssel.

Címlapkép: Prachatai/ flickr