Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fideszes „családi életre nevelés” és pornó: ez a két lehetőség maradhat a szexuális „felvilágosításra”

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az Országgyűlés a mai napon 157 igen és 1 nem szavazattal elfogadta a gyermekvédelmi törvény homofób módosítását (a Jobbikon kívül a többi ellenzéki párt bojkottálta a szavazást), amely nem csak a szexuális kisebbségek jogait csorbítja súlyosan, hanem a nemek közötti egyenlőtlenségeket is tovább mélyítheti a magyar társadalmon belül.

A megszavazott módosító

Május 25-én nyújtotta be Kocsis Máté és Selmeczi Gabriella a „pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” szóló javaslatot, majd múlt csütörtökön, azaz június 10-én Hende Csaba jóvoltából megérkezett a módosító módosítása is. Már az eredeti javaslattal is komoly gondok akadtak, de a legfrissebb módosítás egyes szakértők és érdekvédők szerint akár gyerekek életébe is kerülhet, hiába az ő védelmük érdekében született elvileg ez a javaslat.

Tavaly nyáron ítélte a bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre és 540 ezer forint pénzbüntetés befizetésére a volt perui magyar nagykövetet, Kaleta Gábort, akit az ügyészség 19 000 gyermekpornográf kép birtoklásával vádolt meg. Az ügy hatalmas közfelháborodást szült, az ellenzéki pártok és civil szereplők is hatékonyabb védelmet követeltek a gyerekeknek a magyar jogszabályokban. A kormány kivételesen nem hagyta figyelmen kívül a kezdetekben az ellenzék által keretezett problémát, és nagyjából egy évvel később előállt egy olyan törvényjavaslattal, ami elvileg az eredetileg követelt célokat teljesíti, a gyakorlatban azonban több szempontból is elfogadhatatlan.

A június 10-én benyújtott módosító betiltaná a 18 éven aluliak számára az összes olyan terméket, reklám- és médiatartalmat, amely homoszexuális vagy transznemű embereket jelenít meg, tiltaná a társadalmi célú reklámokban az LMBTQI emberek megjelenését. Valamint – a törvény szövege szerint – „a megkérdőjelezhető szakmai hitelességű” szervezetek által tartott iskolai felvilágosító programokra külön szabályokat vezetne be, amelyek nagy eséllyel ellehetlenítenék a nem kormányközeli szervezetek iskolai foglalkozásait – így többek közt a NANE és a PATENT Egyesület fiatalok számára kidolgozott erőszak-megelőző foglalkozásait is.

„Megkérdőjelezhető szakmai hitelesség”

Utóbbit a törvény azzal indokolja, hogy egyes „megkérdőjelezhető szakmai hitelességű” szervezetek képviselői „a hátrányos megkülönböztetés elleni felvilágosító tevékenység keretében érzékenyítő programnak nevezett tevékenységgel kívánják befolyásolni a gyermekek szexuális fejlődését, amivel súlyos károkat okozhatnak a gyermekek fizikai, szellemi és erkölcsi fejlődésében”. A módosítás célja pedig az, hogy „a gyermekek részére foglalkozásokat csak olyan személyek, illetve szervezetek tarthassanak, amelyek szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban.”

Petrás Boglárka, a PATENT önkéntese szerint

a törvény jelenlegi megfogalmazása azt eredményezheti, hogy a kifejezetten az LMBTQI emberek jogaival foglalkozó szervezeteken túl kapásból minden feminista szervezetet is kizárhat a kormány az iskolákból.

Ezek a tiltások pedig csak még nagyobb kárt okoznának, hiszen  így csak a kormányzati narratíva maradhatna az iskolákban a „családi életre nevelés” (CSÉN) tanterv keretein belül. A CSÉN-t nemrég a „Családtudományi” Szövetség egy háromnapos nemzetközi konferencián népszerűsítette Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter ajánlásával. A program a „szexuális szabadosság” és a demográfiai válság megfékezését tűzte zászlajára, a PATENT értékelése szerint a tananyag „szexista propaganda”, amely tabusítja és tiltja a szexualitást, és egyáltalán nem fordít figyelmet a kamaszok között is egyre gyakoribbá váló párkapcsolati és szexuális erőszak megelőzésére

Az intézményi kereteken kívül pedig maradna a fiatalok számára a pornó mint szexuális „felvilágosítás” – ezzel pedig temérdek probléma van. A pornó, ahogy azt a Mércén jelenleg is futó cikksorozat több szempontból is megvilágítja, erőszak, amely eltorzítja a használó szexualitáshoz és saját testéhez való viszonyát, mélyíti a nők elnyomását és a rasszizmust, és normalizálja az erőszakos aktusokat.

A szerkesztőségünknek eljuttatott közleményében a PATENT ki is emeli, hogy üdvözlendőnek tartaná, ha a törvény ténylegesen korlátozná a kiskorúak elleni, felnőttek és kortársak által elkövetett szexuális visszaéléseknek és erőszaknak megágyazó médiatartalmakat, azonban ezek „nem a homoszexuális kapcsolatokat is ábrázoló műsorok, hanem az internetes pornográf tartalmak és a reklámipar minden olyan terméke, amely a fiatal nőket és lányokat szexuális tárgyként, megvásárolható termékként ábrázolja.”

A szervezet emellett azt is kifogásolja, hogy a módosító javaslat csupán a nagykorúak által elkövetett visszaélésekre és erőszakra vonatkozik, miközben egyre gyakoribb a fiatalabb vagy kortárs kiskorúakkal szemben a 18 éven aluliak részéről elkövetett erőszak. Ezekben az esetekben a legfontosabb az első elkövetés megelőzése lenne, amelyre az egyetlen eszköz „az erőszakot és az agresszív, egyenlőtlen szexuális gyakorlatot normalizáló, jelenleg uralkodó szexuális kultúra megkérdőjelezését és kritikáját lehetővé tévő szexuális felvilágosítás”. A PATENT az e célból tartott foglalkozásainak módszertanát szívesen ajánlja a kormány figyelmébe hasznos forrásként.

A PATENT és a NANE jelenleg két iskolai felvilágosító programot is futtat közösen, az Együtt egyenlően-t, amely egy nők és gyermekek elleni, elsősorban párkapcsolati erőszak megelőzését célzó foglalkozás, valamint a Kapcsolódj be! programot, amely elsősorban szexuális felvilágosítással és általában a szexszel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik. Mindkettő kifejezetten népszerű, csak a járványügyi korlátozások legutóbbi feloldása óta 200 gyereket értek el velük a szervezők, mostanában pedig nagyjából heti két megkeresést kapnak iskoláktól.

Ezekben a programokban Petrás Boglárka elmondása alapján nincsenek olyan elemek, amik kifejezetten csak az LMBTQI fiatalokkal, vagy a homoszexualitással foglalkoznának, de „teljesen alapértelmezett”, hogy beszélnek a melegségről a kereteiken belül. Például amikor párkapcsolati szituációkat elemeznek a résztvevőkkel, akkor előfordul, hogy azonos nemű szereplőket mutatnak be. A törvény megfogalmazása alapján azonban már ez is kizárásra adhat okot, de pusztán az is, ha a NANE és a PATENT „megkérdőjelezhető szakmai hitelességű” szervezetnek lenne kikiáltva. A javaslatok nem tartalmazzák, hogy a szakmaiság milyen szempontrendszer szerint kerülne megállapításra, így valószínűsíthető, hogy szokás szerint szimpátia-alapon olyan szervezetek is kitiltásra kerülhetnek, akiknek az adott témában a legkomolyabb szakmai tapasztalatuk van a prevenció területén.

A minimum a teljes bojkott lett volna

Dudits Luca, a Háttér Társaság kommunikációs munkatársa szerint az lett volna a minimum, hogy legalább az ellenzék ne szavazza meg kedden a módosítást, hiszen az rendkívül káros hatással lesz az LMBTQI fiatalokra, az iskolai jóllétükre. Azok az iskolai érzékenyítő képzések, amelyeket most a kormány ellehetetlenít, a többségi társadalom, a heteroszexuális, cisznemű diákoknak is nagyon sokat adnak abban, hogy az általuk esetleg táplált sztereotípiákat, előítéleteket semlegesítsék vagy visszaszorítsák, ezzel pedig az iskolai zaklatás is csökken a kisebbségi diákokkal szemben.

Az LMBTQI emberek jogait védő szervezetek Dudits szerint attól tartanak, hogy az ilyen foglalkozások megszűnése az LMBTQI fiatalok biztonságát nagyon negatívan fogja befolyásolni, az elutasító, megbélyegző iskolai környezet pedig nagymértékben hozzájárul a korai iskolaelhagyáshoz is. Dudits hangsúlyozta, hogy

ha egy gyereknek elutasító közegben kell eltöltenie napi 6-8 órát, ahol piszkálódásnak, gúnyolódásnak, bántalmazásnak van kitéve, akkor az „egészen pokoli”.

Borzalmas, kézzelfogható példa erre az, hogy Magyarországon május közepén lett öngyilkos egy 13 éves fiú, mert nem bírta elviselni a környezete kiközösítését, amivel azért kellett szembenéznie, mert melegnek gondolták.

Több civil szervezet (az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar LMBT Szövetség, a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, és a Társaság a Szabadságokért) éppen ezért nyílt levélben kérte az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a törvénymódosítást kedden.

A DK, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd hétfőn be is jelentette, hogy bojkottálni fogja az Országgyűlésben a keddi szavazásokat, beleértve a gyermekvédelmi törvény módosítását, mivel ezek „egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek”. A Momentum is bojkottra szólított fel. A Jobbik azonban nem tett eleget a civilek kérésének, és megszavazta a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló törvénycsomagot annak ellenére, hogy ez összemossa a kiskorúak elleni visszaélést a fenti témákkal, mivel – ahogy ők fogalmaznak – a párt „következetesen mindig is azon az állásponton volt, hogy Magyarország érdeke a szexuális és pedofil jellegű bűncselekmények jelenleginél sokkal súlyosabb büntetése”.

Még a kiskorúakkal szembeni visszaélések megakadályozására se jó

A PATENT szerint azonban még erre sem igazán alkalmas a törvénymódosítás, mivel egyáltalán nem tér ki a hatékony, közvetlen megelőzésre és az áldozatok támogatására, valamint nem tér ki külön azokra a férfiakra, akik prostitúció során kiskorú lányokat (vagy fiúkat) használtak (erőszakoltak meg). A szervezet szerint ezen elkövetők célirányos beazonosítására és letartóztatására lenne szükség.

„A kiskorúakkal szembeni szexuális visszaéléssel, erőszakkal és kizsákmányolással szembeni fellépésnek elkülöníthetetlen részét kell képezze a prostitúciós iparba való bekerülés kockázatának csökkentése, különös tekintettel a veszélyeztetett csoportokra (például állami intézetben élő gyereklányok), valamint az abból való kilépés lehetőségének megteremtése és támogatása és az ezt célzó, hosszú távú szolgáltatások nyújtása az áldozatok számára”

– írja a szervezet.

A PATENT azt is kifogásolja, hogy a javaslat elnevezése és a probléma keretezése sem szakszerű vagy valósághű, mivel azt sugallja, hogy a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélések elkövetői betegségben szenvednek, és alapvető személyiségjegyük, hogy kiskorúakhoz vonzódnak, miközben az elkövetők általában a gyerekek közeli hozzátartozói vagy ismerősei, akiket az áldozat extrém kiszolgáltatottsága és a saját maguk által ebben a helyzetben gyakorolható teljhatalom motivál, és akiknek egyébként van felnőtt nő partnerük.

„Azok a – jellemzően férfi – elkövetők pedig, akik eleinte ismeretlenek az áldozat számára, és például az interneten keresztül hálózzák be őt, szintén nem veleszületett szexuális rendellenességükön uralkodni képtelen emberek, hanem a hatalmi egyenlőtlenséget és az erőszakot szexualizáló kultúránkban felnőtt személyek, akiket az izgat, hogy a gyerekek kiszolgáltatottsága és tapasztalatlansága révén a lehető legnagyobb hatalmat gyakorolhassák, amikor szexuális erőszakot követnek el leendő áldozatuk ellen.”

Orosz minta?

A gyermekvédelmi törvény homofób módosítóját többen hasonlították már az Oroszországban 2013-ban elfogadott, LMBTQI-ellenes propagandatörvényhez, amelynek célja hivatalosan a gyermekek védelme a hagyományos családi értékekkel ellentétes információkkal szemben, valamint a „nem hagyományos” szexuális kapcsolatok „népszerűsítésének” tilalma, a valóságban azonban teljesen ellehetetleníti nemcsak a homoszexualitást ábrázoló médiatartalmak megjelenését, hanem a melegség bármilyen szintű megélését az országban. A törvénynek köszönhetően olyan oldalakat tiltottak le Oroszországban, amelyek értékes információkat és szolgáltatásokat nyújtottak fiatalok számára, valamint megakadályozták, hogy LMBTQI szervezetek kiskorúakkal foglalkozzanak. Az iskolai felvilágosító programokban természetesen nem eshet szó azonos nemű párkapcsolatokról.

Művészek elhallgattatására is bőven felhasználták a törvényt, jó példa erre a közelmúltból az, amikor a Pussy Riot „Dühít” című számának a videóklipjének a forgatását a „melegpropaganda” terjesztésére hivatkozva állította le a rendőrség – másnap már egy állítólagos szén-monoxid szivárgásra hivatkozva nem engedélyezték a forgatás folytatását.

Az ilyen eseteknél jóval súlyosabb az, ahogy az orosz közigazgatás alá tartozó Csecsenföldön 2017 óta üldözik a melegeket állami utasításra: a rendőrök és hatóságok módszeresen kutatják fel az LMBTQI embereket, hogy aztán elhurcolják és megkínozzák őket. Ramzan Kadirov csecsen elnök arra hivatkozva tagadja mindezt, hogy Csecsenföldön nem is léteznek LMBTQI emberek, ezért nem is lehet üldözni őket. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017-ben kimondta, hogy az orosz propagandatörvény megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról, illetve a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkelyét, így jogsértő.

Nem nehéz felfedezni az elfogadás előtt álló magyar törvénymódosítás és az orosz törvény közti hasonlóságokat, és a magyar verzió rugalmas megfogalmazása is könnyedén lehetővé tenné ugyanazokat a jogfosztásokat, amelyeket az orosz törvény. Ugyanakkor, ha az egyes civil szervezeteket „külföldi ügynökként” megbélyegző törvényből indulunk ki, amely látszólag szintén orosz minta alapján készült, feltételezhető, hogy a magyar kormány nem fogja olyan végletekbe vinni ezt a törvényt se, amennyire Putyinék tették. Hiszen míg utóbbiak arra kényszerítenek kormánykritikus médiatermékeket, hogy minden egyes nyilvánosan megjelenő posztjukat azzal az üzenettel kezdjék, hogy külföldi ügynökök, valamint betiltanak civil szervezeteket és börtönbe zárják a képviselőiket, addig Magyarország végül kénytelen volt visszavonni a civiltörvényt, amelyet ezt megelőzően se nagyon alkalmaztak.

Ez a módosítás elfogadhatatlan

De még ha ez az optimista jóslat válna is valóra, a ma az Országgyűlés által megszavazott javaslatcsomag akkor is mélységesen felháborító és elfogadhatatlan. A kormány a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket használja fel saját ideológiai céljainak az elérésére, az LMBTQI emberek nyilvánosságból történő kiszorítására és a valódi felvilágosítást, az elfogadást és az erőszak-megelőzést elősegítő programok kizárására az iskolákból.

A módosítások életbe lépése nem csak az LMBTQI közösséghez tartozók jogait és jóllétét csorbíthatják jelentősen, hanem a magyar társadalom egészére károsan hathatnak: az eleve berögzült társadalmi nemi szerepek további bebetonozása tovább mélyíti a nemek közötti egyenlőtlenségeket, hiszen megerősíti a nők férfiakkal szembeni alárendelt szerepét.

Az erőszak megelőzése és visszaszorítása, az, hogy a szexualitást szabadon és biztonságosan, másokat tiszteletben tartva élhesse meg mindenki, mindannyiunk érdeke, nem csak a szexuális kisebbségeké.

Hétfő este nagyjából 10 ezer ember állt ki mindez ellen a budapesti Kossuth téren, a tüntetésről szóló beszámolónk itt olvasható, az élő közvetítésünket pedig itt lehet visszanézni:

Címlapkép: Mérce