Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az őszödi beszéd nem csak Gyurcsány, de az egész rendszerváltás hazugsága

15 éve hangzott el az őszödi beszédként elhíresült szónoklat Gyurcsány Ferenctől egy MSZP- frakcióülés záróbeszédeként. A beszéd nyilvánosságra kerülése kormányválságot okozott, kis túlzással lángba borította Budapestet, és sokak értelmezése szerint ez vezetett a NER megszületéséhez, és annak fennmaradásában is komoly szerepet tulajdonítanak neki. Minden politikai oldalt a mai napig izgatja a téma, rengeteg teória, és összeesküvés-elmélet veszi körül, a beszéd több, ma is létező párt számára (eredetileg) fontos identitásképző ügy, Gyurcsány Ferenc pedig a pár éve kezdődött #FeriBro jelenségbe marketing-elemként tudatosan beépíti, újra- és újraértelmezi a 15 éve elhangzottakat.

2006 tavaszán kilenc éves voltam, és a legtöbb, politikát követő magyarhoz hasonlóan nemcsak akkori fantáziámat mozgatta meg a szónoklat, de érettebb fővel is a magyar demokrácia történetének fontos állomásaként tartom számon az őszödi beszédet. Ebben a cikkben az eltelt idő távlatában levonható tanulságokról írok.

Bár vannak korábbról is politikai emlékeim, de ez az első olyan intenzív élményem, amelyről véleményem is volt. Azóta is sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan foglalkozhatunk úgy a kérdéssel, hogy tanulságokat is le lehessen vonni, a hazugságbeszéd vs. igazságbeszéd problematikáján túl. Ez ugyan nem irreleváns kérdés, de ha csak ezt helyezzük egyetlen és legfőbb fókuszba, nem jutunk egyről a kettőre, nem látjuk mögötte a politikát, csak a végeláthatatlan kommunikációs-tematizációs harcot.

Az eset morális vonatkozása nem elvetendő, és lehetnek (legyenek is!) morális elvárásaink a választott képviselőinkkel szemben, de ennél több kell ahhoz, hogy megértsük a politikai folyamatokat.

Másrészt a hazugság-igazság kérdésköre mindent rövidre zár: tény, hogy Gyurcsány Ferenc azon az estén bevallotta párttársai előtt, hogy a magyar társadalom felé nem valóságos képet mutatott a magyar állam és gazdaság állapotáról, sőt, lényeges információkat elvtársaival sem közölt.

Ez az írás nem kíván ennél jobban állást foglalni a volt miniszterelnök moráljáról ebben a kérdésben, ezt már jó néhányan megtették.

Néhány dolgot viszont kiemelnék, amelyekről azt gondolom, hogy tanulságul szolgálhatnak a politikai szereplők és a politikával állampolgárként, újságolvasóként viszonyt ápolók számára is.

Mert Gyurcsány Ferenc hazugságánál fontosabb, hogy észrevegyük, az őszödi beszéd valójában a rendszerváltás hazugságaira mutat rá.

Demokratikus antipopulisták és antidemokratikus populisták

Gagyi Ágnes a Fordulat folyóiratban 2014-ben közölt írása, Az antipopulizmus mint a rendszerváltás szimbolikus eleme segítségünkre lehet ebben. Gagyi a világrendszerelméletre és Melegh Attila kelet-nyugat lejtő fogalmára támaszkodva azt állítja, hogy

„a rendszerváltás politikai pártjai két domináns gazdasági–politikai blokk részeként stabilizálódtak, a félperifériára jellemző oligarchikus struktúrában. Az ezek között a blokkok között folyó küzdelem tétje az volt, hogy az ország integrációját a világgazdaságba mely szereplők tudják megszervezni, és ezáltal milyen pozíciókat tudnak maguknak biztosítani. Mivel az integráció megkövetelte a szocialista jóléti intézmények felszámolását, a proletarizált rétegek érdekeinek – bármelyik elitstratégia megvalósulása esetén – sérülniük kellett.” (GAGYI 2014).

A Gagyi-féle értelmezésben a magyarországi liberális és baloldali pártokként nyilvántartott erők a demokratikus antipopulizmus, a jobboldal pedig az antidemokratikus populizmus stratégiáját alkalmazta.

Az őszödi beszédben is képviselt, Gyurcsány által kijelölt giddens-i harmadik utasság politikája nem magyar találmány. Más országokban a balról érkező, jellemzően volt szocialista és szociáldemokrata pártok ezt a stratégiát választották ahhoz, hogy pártjukat valahogyan beillesszék a későkapitalista világrendbe, a neoliberális konszenzusba. Ez nem azt jelenti, hogy egy az egyben neoliberális gazdaságpolitikát folytattak volna és teljességgel leépítették volna a szociális ellátórendszert, de bizonyos, hogy a Tony Blair-i Munkáspárt nyomán az állam szerepét háttérbe szorító és az öngondoskodást előtérbe helyező koncepcióról van szó (NOVÁK 2008). Ennek a politikának pedig magától értetődően a demokratikus antipopulista retorikával kellett párosulnia.

A mintát egy nyugati centrumország adta, alapját a neoliberális ideológia szolgáltatta, amely az egyéni felelősségvállalást kiemeli, ehhez pedig a „nyugati értékeket” civilizációs, univerzális értékként elismerő, afelé húzó, felzárkózást sürgető demokratikus antipopulista keretezés passzol.

Logikusnak tűnik, hogy a rendszerváltásból való kiábrándulás, a köz által baloldaliként számon tartott demokratikus antipopulista erőknek a neoliberális konszenzusba való integrálódása hosszú távon előnyt adott a jobboldalnak. A tematizációs, keretezési harc egyik szimbolikus állomása Őszöd.

Gyurcsány beszéde hemzseg ezektől a szólamoktól. Fontos jellemzője az egész beszéden végigvonuló szakértőiségre, szakértőkre való hivatkozás, amelyek az új politikai irányvonal legitimációjaként kívánnak funkcionálni. Ez a fajta gondolkodás egyszersmind (a konkrét politikai szituációban) egyetlen választható útként van felmutatva, s a szöveg rendszerint le is minősíti az ezzel szemben felmerülő megoldási módokat. A „nincs más választás” és annak különböző változatai is mind-mind arra vonatkoznak, hogy a „számok” és egyfajta ideológiamentes technokrata szakértőiség, „objektivitás” piedesztálra állítása az egyetlen lehetséges út. Ez rímel a „there is no alternative” közismert thatcher-i jelszavára. A szakértőiség illeszkedik ideológiai szempontból abba a már említett giddens-i-blair-i harmadikutas politizálásba, amit Gyurcsány az őszödi záróbeszédben képvisel. Nincsenek érvényes ideológiák, csak szakpolitikai szempontból értelmezhető „jó” és „rossz” megoldások vannak.

„Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel.”

„Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték.”

„Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük.”

„Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.”

„Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat.”

Az őszödi beszéd másik fontos jellegzetessége múlt és jövő szembeállítása, a jövő egyértelműen a haladással rokonított értelmezése. A múlt azonosítható a huszadik századi diktatúrák által teremtett politikai logikával és környezettel, amelyek a „fejlődés” és az „innováció” hátráltatói voltak. A Fukuyama által megnevezett „nagy ideológiák korszaka” lejárt, hallhatjuk sokszor, ezek meghaladottak, a jövőbe kell tekinteni és felzárkózni.

Böcskei Balázs kiemeli tanulmányában: a magyar baloldal 1990-es évek utáni modernizációs paradigmáját nemcsak a poszt-őszödi időszak legitimációs krízise kérdőjelezte meg. (…) A „racionalizáció”, a „racionális”, a „felelősség”, a „versenyképesség”, a „stabilitás”, a „szakértői”, a „Nyugat” stb. hívószavak voltak egyik oldalról azok a kifejezések, amelyeket a rendszerváltás utáni baloldali-liberális elitek ciklusokon átívelően, azokon belül pedig visszatérően használtak a kormányzati politika indoklására; e politikát pedig a másik oldalról a „populista”, a „kádárista”, a „paternalista” és az „irracionális” szavakkal illették. (BÖCSKEI 2015)

„Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot!”

„Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg magát, nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz.”

Tanulságok 15 év távlatából

A beszéd egyik legfontosabb pillére a már Gagyi nyomán emlegetett felzárkózás-narratíva. Gyurcsány pártját – és az Orbán-ellenes blokk mai pártjait, kiváltképp Momentumot – nem meglepő módon ma is jellemzi a „Nyugat = jó”, „Kelet = rossz” logikája, de a generációváltó motivációkkal fellépő pártoknál ez erőteljes ellentmondást képez. Az őszödi fordulat alapján van néhány levonható tanulság.

  1. A generációváltás nem régi jelszavak újrakeretezését jelenti

Feltételezhetjük, hogy a 2006-ban utcára vonult emberek nem házmesterekként néhány trágár jelző miatt tüntettek, komoly kockázatokat vállalva, hanem egy politikára, politikai működésre, politikai kultúrára mondtak nemet. Ekkor érdemes lehet átgondolni, hogy vajon mi is volt az a politika, amiből elég sok embernek elege lett?

Tizenhét év alatt ugyanis komolytalanná váltak a felzárkózás jelszavai, és értelmezhetetlen a Nyugatnak való kritikátlan tapsikolás. Nem véletlenül szimpatikus a mai napig sok magyar ember számára Orbán Viktor asztalra csapós, szuverenista retorikája az Európai Parlamentben (köztük nekem is). A módszertan tökéletes, kár, hogy nem arra használja, hogy megóvja Magyarország önrendelkezését, hanem arra, hogy csak az ország egyik felét kelljen nyugatra kiárusítani, a másik felét meg hadd lehessen Oroszországnak és Kínának.

Ha felismertük, hogy ez a logika tévedés, akkor a generációváltás zászlaja alatt néhány jóképű politikus fotója mellett elférne ennek a politikának az értelmezése, kritikája is.

Nem arról beszélek, hogy lehet-e Gyurcsánnyal közös listán szerepelni, vagy sem, hisz ez megint az unalomig ismert bojkott-kultúra, a ki kivel nem ül le egy asztalhoz logikája. Ezeket persze fontos lehet átgondolni, de semmi nem következik belőle a morális tisztaság kommunikációs lehetőségén, vagy az „elkurvulás” árának megfizetésén túl. A fontosabb kérdés, hogy képes-e valaki bázist építeni „Őszöd igazságán” túl?

  1. A politikai térben elsősorban politizálni érdemes

Az őszödi beszéd interpretációinak legnagyobb tévedése az volt, hogy a szociálliberális oldal hagyta magát behúzni az igazság-hazugság dimenziójába (NOVÁK 2008), amely terepen védhetetlen volt a történet, mert a jobboldal sokkal nagyobb morális fedezettel rendelkezett akkor. Azonban ennek a hosszútávú következménye az lett, hogy eltűnt a politika a politikából.

Ki emlékszik, mit mondott Gyurcsány, azonkívül, hogy hazudtunk reggel, délben, meg este?

Ki tud felidézni annál hosszabb politikai állításokat, mint amik ráférnek egy plakátra? Tegyük hozzá, hogy hetek óta az határozza meg a közbeszédet, hogy kinek van nyelvvizsgája, ki hány kiló, ki mit evett ebédre, kinek mit turkált a felesége?

Nem újdonság persze, hogy posztpolitikai korban élünk, de a magyar értelmiség sem tudott, és nem is tud eleget tenni a közéletet értelmező funkciójának. Őszöd kapcsán legnagyobb magyar íróink örvendeztek, mert elragadta őket Gyurcsány retorikája. Mások meg ugyanezen okokból mérgelődtek. 14 évvel később a történtek után a Partizán által összetrombitált Heti Hetes adásban még mindig azzal froclizták Hajós Andrást, hogy miért ment be a HírTV-be, hogy felszólítsa Gyurcsányt a lemondásra? Vérfagyasztó pillanat volt számomra, emlékeztem az eredeti adásra is. Nem tudom, hogy politikailag egyetértek-e Hajóssal, mert ebben a vonatkozásban már nehéz visszafelé gondolkodni, de gesztusa autentikus, hiteles és felelős volt – ha nem is lépett ki teljesen abból a logikából, amit az akkori politikai oldalak kínáltak, cselekedetével mégis elhagyta a vele egy politikai közösségben lévő közszereplők és értelmiségiek akolmelegét, akik például a tüntetőket egy az egyben összemosták a szélsőjobboldallal.

Ha az értelmiség fontosnak érzi, hogy társadalmi kérdésekben megnyilvánuljon, akkor gondoljon felelősséggel a szerepére és privilégiumaira. Ha politizál, akkor politizáljon, ne moralizáljon. Ez vonatkozik a hivatásos politikusokra is.

  1. A politikusok nem a barátaink, nem a családtagjaink

Nem érdemes a nyilvánosság terét azzal terhelnünk, hogy politikusokat megróvunk, mert azt mondják, hogy kurva ország, ahogy azért sem, mert melegek, és megszegik a kijárási tilalmat egy szexparti miatt, esetleg nincs gyerekük, vagy egyszerűen bunkók. A politikusok intézmények, akiknek az érdekeinket kell képviselniük, és akkor kell résen lennünk, ha elárulják azokat.

Boldog szülinapot Őszöd! 15 éves lettél, lassan tanulhatunk tőled, belőled is. „Igyatok kurva sok bort!”

Források

BÖCSKEI, BALÁZS (2015): A rendszerváltás utáni elitstratégiák és a tömegek menedzselése. Múltunk 60. évf. 4. sz., 94–109.

GAGYI, ÁGNES (2014): Az antipopulizmus, mint a rendszerváltás szimbolikus eleme. Fordulat 21, 298–316.

NOVÁK, ZOLTÁN (2008): Az őszödi ördögi kör. In (szerk.: CSIZMADIA ERVIN – NOVÁK ZOLTÁN – SZENTPÉTERI NAGY RICHARD): A körbezárt politika – Elemzések a jelenkor Magyarországáról. L’Harmattan, Budapest, 37–70.

Címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd