Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét új oldaláról ismerheti meg az, aki elolvassa a Növekedés.hu oldalon közölt A nyelv gazdagsága, a gazdagság nyelve című értekezését, amelynek a megszületését – amúgy – a Magyar Nemzeti Bank támogatta.
Dr. Matolcsy nem kevesebbet állít ebben, mint hogy:
„A magyar nyelv csúcstermék, minél többet tudunk belső szellemi kincseiről, annál jobban képesek leszünk azokból társadalmi és gazdasági eredményeket előállítani”.
Ám vizsgálatainkat – noha a föntiekből úgy tűnhetik is – nem a haszonelv diktálja, hanem a fölismerések öröme. Hiszen abból, hogy a nyelvet kutatjuk, Dr. Matolcsy szerint kihüvelyezhetjük „a világban sikeressé vált magyarok teljesítményének végső titkát”.
Hogy miben áll e „végső titok”, most még nem tudjuk, sugallja a nyelv közgazdásza, de azt elárulja, hogy a nyelvhez fordulást mi eredményezte. Jelesül az, hogy:
„Világossá vált, hogy a magyar jövőkép nyugati irányból keletre fordul.”
Ez pedig lehetővé tette, hogy felismerjük, „minden keleti siker mélyén valójában az értékrendek, kultúrák, nyelvek ősi és bőséges forrása húzódik meg”.
A forrásokig
Dr. Matolcsy nem ódzkodik attól, hogy búvárként a nyelv mélyére ereszkedjék, s a források feltérképezése során szerzett ismereteit megossza velünk. Ebbéli elfoglaltságában arra jutott, hogy:
„[…] a valóság valójában a kultúrából, döntően a nyelvből lép elő. A szellemi mintákból erednek a valóság jelenségei.”
De mi lép elő a nyelvből? S minek köszönhető a csúcstermékes gazdagság?
Matolcsy György nem hagy bennünket felvilágosítatlan.
Azt állítja, hogy midőn a magyar nyelv „néhány ezer szóból több mint 1 millió szavas nyelvvé vált”, ezt nem más tette lehetővé – és semmiképpen sem a külföldi behatás –, mint „a saját belső növekedési energiája, kreatív teremtő ereje”.
Enfarkából hízlalkodó kelgyó.
Innen már csak egy lépés a következtetés:
Amilyen a nyelv, olyan a nép.
Hiszen: „Így működik a nyelvet beszélő nép is, mert történelme az állandó újrakezdések sora és mindig a növekedés felé vezeti belső hajlama”.
De az összefüggések nem ilyen egyszerűek, hanem éppen hogy összetettek (komplexek)! Értelemszerűen a nyelv képességei összhangban állnak a nép növekedési irányával.
De hadd adjuk át ismét a szót a sokoldalú nyelvésznek:
„[…] éppen ott jönnek létre az új lehetőségek, amerre a magyar nyelv képességei vezetnek: a tudás, kreativitás, vállalkozás, fogalmi gondolkodás és képi látásmód, a közlekedés és a mozgás, az egyénre szabott szolgáltatások és a gyógyítás területein.”
Őstudás
Matolcsy György – a mágikus közhasznú alapítványok szülőatyja – ezután sorraveszi a magyar nyelv néhány jellegzetességét.
Azt állítja, hogy „az ősműveltség az ős-etimonok révén 68 százalékban él nyelvünkben. Nem is tudunk arról, hogy nyelvünk tanulása és használata közben megtanuljuk és átadjuk ezt az ősi tudást”.
És csakugyan: erről nem tudtunk eddig.
De nem csak erről nem tudtunk, hanem azt illetően is sötétségben éltünk, miszerint:
„Nyelvünk őrzi az emberiség őstudását, ami a Világegyetem egységét jelentette. Az »egy« maga az »Ige«, ami az »égi« és félreérthetetlenül azt jelzi, hogy a földi ember egy a Világegyetemmel, a Teremtővel és a természettel.”
Megállapítja, hogy „a magyar nyelvben él a legtöbb mozgást jelentő ige”, valamint hogy dúslakodunk „a mellérendelő szerkezetben”, „ami [amely] a függőség helyett a függetlenség és a szabadság forrása”.
Hajaj. S akkor még a kötetlen szórendről nem is beszéltünk!
Ekkor Matolcsy huszárosan belevet bennünket a mikroökonómiába.
„Így már érthető, gazdaságunkban miért uralkodó a kisvállalati, mikro-vállalkozói szerkezet. Ezért nem véletlen, hogy mindenben jók vagyunk/lehetünk, ami mozgás, a járműipartól a szolgáltatásokig, az agy kreatív elgondolásaitól az olimpiai sportágakig, a festészettől a filmig”, összegzi a megállapításait Matolcsy.
De ne legyünk könnyelműek!
A mozgást jelentő szavak ugyanis csalafinták:
„[…] sokszor kettősek, a ragozó nyelv miatt egyenrangú ellentét-párok jöttek létre.
Kilépünk és belépünk, kiderül és beborul, fellépünk és lelépünk” – támasztja alá az elméletét a bankelnök.
A kettősség pedig oda vezet, hogy a magyar nép ilyen is, olyan is. Azaz: „hajlamunk van a legjobbnak vagy a legrosszabbnak lenni”.
A vezér
Csak egy biztos van ebben a világegyetemi egységet vesztett általános kettőségben: a család.
Kell-e jobb bizonyíték arra, hogy az egyént megelőzi a család, mint hogy a magyar nyelv „ereszkedő hangrendű”?
Nem érthető?
Pedig pofonegyszerű: „A hangsúly jelzi a döntő részt, ahogy neveinknél a család megelőzi az egyént, sok keleti nyelvhez hasonlóan”.
„Valójában a család gyarapodása áll a magyar étékrend középpontjában”, summázza legott fő meglátását Matolcsy György.
S ehhez csak két dolog emelkedhet fel: az idősek megbecsülése és a vezetők tiszteletének a hajlama.
Mint oly sok minden, ez utóbbi is a nyelvi kettősségből fakad: hiszen „az erős, de szétaprózott egyéni érdekeket össze kell hangolni”.
Erre pedig csak a vezető képes.
Hát így állunk.
