Az amerikai elnökválasztást követő hercehurca, a Capitolium „ostroma” után úgy tűnik, lassan nyugvópontra érkezik, és az új elnök január 20-án remélhetőleg békés körülmények között elfoglalhatja hivatalát. A trumpi 4 év után sok szempontból felmerülhet a kérdés, mire számíthat az Egyesült Államok lakossága és a világ az új adminisztrációtól. Itt most azt igyekszünk röviden áttekinteni, hogy a klímavédelem terén mi várható Bidentől és csapatától.

Donald Trump elnökségét keretbe foglalta a Párizsi Megállapodásból való kilépés ügye. Négy éve Trump az egyezményből való kilépés ígéretével kezdte meg elnökségét, ami végül tavaly november 4-én, azaz épp az elnökválasztást követő napon lépett hatályba.

A párizsi egyezmény, amihez gyakorlatilag a Föld minden országa csatlakozott, a klímaváltozás elleni globális fellépés alapköve. Joe Biden választási témává tette a klímaváltozás elleni küzdelmet, és arra tett ígéretet, hogy megválasztását követően visszalépteti az országot az egyezménybe.

Ez összecseng azzal, hogy a szavazók a klímaváltozás kezelését a legfontosabb ügyek közé sorolták. Azonban az egyezményhez való csatlakozás csak egyfajta civilizációs minimum, azon jóval túl kell mennie Bidennek (és ha már itt tartunk, a világ minden országának és vezetőjének), hogy megvédje az embereket, és megőrizze a bolygónkat emberi lakhatásra alkalmasnak; hogy megtegye a szükséges lépéseket a klíma- és ökológiai válságból való kilábaláshoz, és hogy a koronavírus-járvány okozta válság után olyan gazdaságot építsen vissza, amely nemhogy nem fokozza a környezeti válságot, de fenntartható és ellenálló lesz a jövő válságaival szemben is.

Biden nyilván reagált arra, hogy a potenciális szavazók 12 százaléka – ami egy igen magas arány – a klímaváltozást jelölte meg elsőszámú prioritásként, a gazdaságot (21%) és a koronavírust (13%) követve. Azaz mintegy 18-19 millió, a klímát priorizáló szavazó járulhatott az urnához.

Nehéz lenne megítélni, mennyiben befolyásolta a szavazókat választásukban és szavazási hajlandóságukban, hogy a jelöltek milyen klímavédelmi ígéreteket tettek. Az viszont biztos, hogy a klímaválság az Egyesült Államokat sem kímélte az elmúlt években. A pusztító futótüzek a nyugati parton, a Mexikói-öböl partján évi rendszerességgel végigsöprő viharok számának növekedése mind azt mutatják, hogy a klímaváltozás már zajlik, és súlyos hatással van az életünkre. Sokan ébredhettek rá, hogy nincs vesztegetni való idő, és a klímatagadás, a fosszilis iparágak támogatásának ideje lejárt.

Biden a nagy pártok elnökjelöltjeinek valaha volt legambiciózusabb és legátfogóbb klímaprogramjával indult a választásokon: a 2 billió dolláros zöldítési csomag (tiszta energia ösztönzése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése, zöld infrastruktúra fejlesztése, épület-energiatakarékossági program, fossszilisoknak nyújtot támogatások megnyírbálása, napelemek vámjának csökkentése stb.) önmagában jól hangzik.

Kérdés marad azonban, hogy ebből mit, mikorra fog tudni átvinni az új vezetés. Még nem tudni, mennyiben lesz foglya a kongresszusban és a szenátusban folyó politikai küzdelmeknek, vagy a szennyező iparágak érdekeinek. Az sem mellékes, hogy várhatóan az USA egyes államai, illetve városai – amelyek közül már 123 hirdetett klímavészhelyzetet, köztük Chicago, Los Angeles, San Francisco, New York – is eltérő lelkesedéssel fogják fogadni az új elnök terveit és intézkedéseit.

A leköszönő elnök káros, a fosszilis iparágaknak kedvező rendeleteit visszavonhatja Biden, de annak érdekében, hogy „klímabajnok” lehessen, el kell indulnia azon az úton, ami a fosszilis tüzelőanyagokat kitermelő és égető cégek megszűnéséhez és a tiszta energiahordozókra való átállást magába foglaló komplett átalakulásához vezet.

Könnyű lesz akár csak kicsivel is jobb teljesítményt nyújtania Trumpnál, de az nem lesz elég. Barack Obama, akinek 8 éves kormányzása legalábbis vegyes eredményeket mutatott klímaügyben, példája kevés lesz.

Az előző demokrata elnök alatt csökkentek ugyan a szén-dioxid-kibocsátások, de az olaj- és gázszektor brutálisan (76 és 28%-kal) növekedett, és a nemzetközi klímavédelmi folyamatokban sem törekedett különösebben vezető szerepre az Egyesült Államok.

Eközben a nemzetközi nyomás is növekszik az országon. Az ENSZ főtitkára évek óta küldi egyre kétségbeesettebb üzeneteit a világ vezetőinek, hogy tegyenek sürgősen érdemi lépéseket, mert nagy a baj. Ugyan „hoztam ajándékot, meg nem is” jelleggel, de az EU is szigorította klímacéljait, és a kínai bejelentést (karbonsemlegesség 2060-ra) is súlyos tévedés lenne figyelmen kívül hagynia Washingtonnak, már csak a hosszú távú versenyképességi kockázatok miatt is.

Bidennek úgy kell zöldebb, igazságosabb és békésebb jövőt építenie, hogy nemcsak a gazdaság átalakítása során felmerülő kérdésekre ad választ, de számol az amerikai társadalom politikai megosztottságával is, miközben figyelembe veszi, hogy a klímakrízis – a koronavírus-járványhoz hasonlóan – a színesbőrű és az őslakos közösségeket érinti a legsúlyosabban.

Közösségeken, nemzedékeken és határokon átívelő igazságosságra kell törekednie. A döntések végrehajtása során pedig lehetővé kell tenni a közösségi kontrollt.

Mindenképpen pozitív üzenetnek tűnik az őslakos származású Deb Haaland jelölése a belügyminiszteri pozícióra, aki egy személyben fog felelni a természet védelméért és az energiahordozók kitermelési engedélyeinek kiadásáért is. Az olaj- és gázvezetékek, kitermelési projektek elleni tiltakozásokban a természetvédelmi szempontok mellett egyre nagyobb szerepet játszik az őslakos népek jogainak védelme is, a beruházásokat ugyanis gyakran az ő földjeiken tervezik.

Összességében, az új elnök megválasztása csak az első lépés volt. Remény mindig van, de hogy valóra is váljon, abban a Bident hivatalba küldő embereknek, sőt, a rá nem szavazóknak is felelőssége van, a vállalati szektorral, valamint a szenátus és a képviselőház minden tagjával együtt. Klímaválság van, de ha nem lett volna egyértelmű, a rendszerszintű átalakítások szükségességére a koronavírus-járvány világosan felhívta a figyelmet, az USA-ban éppúgy, mint a világon mindenhol. Meglátjuk, Biden elég erős motorja tud-e lenni ennek a változásnak, vagy a körülményeknek kell rákényszeríteni a változtatásra.