Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akkor beszéljünk az abortuszról és a jogállamról

Az utóbbi években, ahogy az országot vezető honatyák egyre sűrűbben és hangosabban emlegetik saját konzervatív és keresztényi szellemüket, időről-időre felmerül a kétely: mi van, ha egy ponton azt a törvényt fogják az összes többihez hasonlóan akadályok nélkül átnyomni az Országgyűlésen, amely korlátozza majd az abortuszhoz való hozzáférést?

Hiszen tudjuk, a NER sok tiszteletet nem táplál a nők reproduktív jogai iránt – hacsak nem a szülésről van szó (a világ azé, aki teleszüli, ugyebár) -, a keresztényi értékek hangsúlyozása pedig egy ponton kódolt nyelvvé változik, amely a nők és a szexuális kisebbségek érdekeinek háttérbe szorítását takarja. Most, miközben nem messze tőlünk a lengyel nők hetedik napja tiltakoznak és sztrájkolnak a jogaikért, az abortuszszigorítás lidérce itt is ismét felütötte a fejét:

Magyarország 32 másik állammal, többek közt az USA-val, Brazíliával, Szaúd-Arábiával, Lengyelországgal és Belarusszal együtt aláírt egy nyilatkozatot, amelyet a sajtó többnyire egy „abortuszellenes koalíció” alapító gesztusaként írt le.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyan sietve kijelentette, hogy a kormánynak nincs arra vonatkozó terve, hogy szigorítson a jelenleg érvényes abortuszszabályozáson, azonban újdonsült szövetségeseink némelyike „a női egészség” és „a család megerősítésének” témájában a leghatározottabban arra az álláspontra helyezkedik, hogy a terhességmegszakítás gyilkosság, amellyel szemben az államnak kötelessége törvényi erővel fellépni. (Elég ismét csak Lengyelország példájára gondolni.) A kormány értékrendjét ismerve és a „Genfi Konszenzus Nyilatkozatát” aláírók listáját szemlélve talán nem meglepő, hogy sokakban meghűlt a vér, állítson bármit az EMMI Orbánék szándékairól.

Úgyhogy akkor beszéljünk az abortuszról, a jogállamról és a nőgyűlöletről!

A Magyarország által aláírt nyilatkozatban nem szerepel konkrét javaslat az abortusz nemzetközi tiltására vagy korlátozására. Ami viszont szerepel, az az, hogy „minden emberi lénynek alapvető joga van az élethez”, hogy „az abortuszt semmilyen esetben sem szabad a családtervezés egyik módszereként támogatni”, hogy minden abortuszt érintő szabályozásról és rendelkezésről csakis a nemzeti és helyi szinteken lehet határozni, és hogy a gyermekeket különleges védelem és gondoskodás illeti „születésük előtt és után is”. Ezeket a mondatokat előzi meg némiképp ellentmondásosan az a vállalás, hogy a nőket és férfiakat ugyanazok az emberi és állampolgári jogok illetik meg.

Persze, kivéve akkor, ha az adott nő terhes, és nem akar gyereket, mert akkor hirtelen kicsit kevésbé járnak neki ezek a jogok.

Mindez tulajdonképpen nem ütközik a magyar alaptörvényben foglaltakba, ahol már 2013 óta szerepel az a tétel, hogy „minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg”. Ez már akkor is kiverte a biztosítékot, hiszen egyértelműen tartogatta magában azt a lehetőséget, hogy egyszer majd szigorítanak az abortuszhoz való hozzáférés szabályain.

Az, hogy ez azóta sem történt meg – ami örvendetes -, több okból lehetséges. Egyrészt a magyar társadalom túlnyomó többsége (egy 2017-es felmérés szerint 78%) még mindig támogatja, hogy a nők maguk dönthessenek arról, hogy megszakítják-e a terhességüket vagy sem. Tudjuk, hogy a Fidesz nem szívesen hoz olyan döntéseket, amelyekről feltételezi, hogy nem nyernék el a társadalom jelentős részének a tetszését – emellett viszont, ha mást nem, akkor azt bebizonyította a 2015-ös menekültválság, hogy ha arról van szó, a kormány rendkívül gyorsan meg tudja változtatni saját szavazóinak (vagy akár az ellenzék szavazóinak) a véleményét egyes kérdésekről, tehát ez nem egy életbiztosítás.

Másrészt viszont, és talán ez a lényegesebb, a kormány családpolitikájának egyik sarokköve, hogy a tehetősebbek gyermekvállalását támogatja a különböző, jövedelemhez és biztosítási jogviszonyhoz kötött kedvezményeken és kölcsönökön keresztül. A Fidesznek nem érdeke, hogy 15 éves lányok gyereket szüljenek, ahogy az sem, hogy egy több gyerekkel rendelkező roma nő ne szakíthassa meg a nem kívánt terhességét. (Brutális indoknak hangzik, ugye?)

Mindemellett azonban ne legyen kétségünk afelől, hogy ha egyszer a kormány érdekében áll, akkor habozás nélkül korlátozza majd a nők reproduktív jogait. Hiszen a törvényi keret már készen áll (ne feledjük, az új lengyel szabályozást is az ottani Alkotmánybíróság hozta, miután a testület úgy döntött, az érvényben lévő abortuszrendelet ellenkezett az alkotmányban foglaltakkal), a NER hangoztatott értékrendjébe pedig csont nélkül simulna.

Jelenleg Magyarországon négy okból lehet a terhesség 12. hetéig annak megszakítását kérni: ha az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja; ha a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; ha a terhesség bűncselekmény következménye, valamint az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén.

A terhességet abban az esetben lehet a 18. hétig megszakítani, ha egyrészt fennáll az előző négy feltétel valamelyike, másrészt emellett teljesül a következők közül még egy feltétel: az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen; terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége a 12 hetes időtartamot. Időtartamra tekintet nélkül megszakítható a terhesség a terhes nő életét veszélyeztető egészségügyi ok miatt, vagy ha a magzatnál az élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség állna fent.

A nőknek a terhességmegszakítás előtt két konzultáción is részt kell venniük, amelyen meg kell indokolniuk az abortusz okát. Ha az abortusz oka „súlyos válsághelyzet”, akkor az első konzultáció után kötelezően gondolkodni kell a döntésen, amit a második konzultáción meg kell erősíteni.

Lengyelországban 1993 előtt hasonló szabályozás élt: a terhes nő nehéz életkörülményeire való tekintettel is lehetett abortuszt kérni. Ezt a lehetőséget szüntette meg a 93-as törvény, amely abban az esetben engedélyezte a művi terhességmegszakítást, ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az súlyosan veszélyeztette az anya életét, és ha a magzat súlyosan beteg volt.

Ezt szigorította tovább a mostani alkotmánybírósági döntés, amelynek értelmében nem lehet elvetetni a beteg magzatokat. A döntésről hírt adó MTI közlemény kiemelte, hogy „Lengyelországban évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy annak besorolása a törvényben körülírt betegségek közé sokak szerint jogi és erkölcsi kételyeket vet fel.”

Jogi és erkölcsi kételyeket vet fel. Álljunk is meg itt egy pillanatra.

A magyar és a lengyel abortusz szabályozásban egyértelmű, súlyos különbségek vannak, előbbi javára. Van azonban bennük valami, ami nagyon is közös: hogy

a nő élete, egzisztenciája fenyegetve kell legyen ahhoz, hogy a törvény engedélyezze számára azt, hogy dönthessen a saját testéről.

Az abortuszt ellenzők többnyire gyilkosságként keretezik a terhességmegszakítást (állami szinten pedig demográfiai okok szoktak felmerülni a korlátozás indoklásakor). Csakhogy az az elképzelés, amely szerint a fogantatás pillanatában kezdődik egy olyan élet, amely ugyanolyan jogokkal ruházza fel a magzatot, mint az azt hordozó nőt, pusztán hitalapú. Az emberi lélekről szól, amelynek ha a létezésében hiszünk, és úgy gondoljuk, hogy a fogantatáskor már létezik, akkor valóban, az abortuszt lehet gyilkosságként értelmezni.

De ahogy a vallásszabadságot hirdető országokban azt a gondolatot sem lehet senkivel sem erővel elfogadtatni, hogy Isten fia feltámadt, úgy ez az orvosilag semmivel sem alátámasztott hit sem jogosíthat fel senkit arra, hogy mások teste fölött rendelkezzen. Vallási érzékenységekre hivatkozva még a szabad véleménynyilvánítás sem korlátozható évszázadok óta, és akkor mégis hogyan képzelheti bárki, hogy az ember saját testét érintő döntései fölülírhatók lennének?

Persze, egy megfogant magzat majdnem minden esetben hordozza magában egy emberi lény létezésének lehetőségét, az abortusz pedig ennek a lehetőségnek vet véget. Azonban a magzatot hordozó nő nem lehetőség, hanem egy létező, gondolkodó, érző ember, akit egy nem kívánt gyermek kihordására kényszeríteni nemcsak megalázó és embertelen, hanem az emberi méltósághoz fűződő alapvető jogát veszi semmibe.

Az az állam, amely korlátozza az abortuszhoz való hozzáférést, azt a nőgyűlölő, patriarchális rendszert erősíti, amely a nők teste fölött tulajdonjogot érez, fölötte rendelkezni akar.

Függetlenül attól, hogy egy nő súlyos válsághelyzetben van-e, vagy – bármennyire is kegyetlenül hangzik – egy fogyatékos gyermek felnevelésére nem áll készen, vagy nem rendelkezik az ahhoz szükséges anyagi körülményekkel, vagy csak pusztán nem akar gyereket: bármi is az oka, minden nőnek jogában kell álljon, hogy maga dönthessen a saját testéről. Legális, mindenki számára hozzáférhető abortusz nélkül nem létezik jogállam.