Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ön dolgozna a minimálbér feléért? Közmunkások államilag jogfosztva

A szükség nagy úr, tudjuk. De amint az országban látható, gyakran a rendszeresen, tisztességesen dolgozó ember megélhetése is veszélyben van. Nem azért, mert nem tudja beosztani a fizetését, hanem mert egyszerűen nem lehet beosztani, csak úgy, hogy közben vállalja a nyomort, a nélkülözést. Feltehető a kérdés:

a közmunkásokra vonatkozó (bér)szabályozás az érintettek a munka világába való visszavezetését szolgálja – ahogy ez a hivatalos megnyilatkozásokban szokott elhangzani -, vagy esetleg másról is szó van?

Azok a munkanélküliek, akik végül az önkormányzatok által felkínált munkakörökben tudnak munkaviszonyt létesíteni mint közfoglalkoztatottak, erősen diszkriminált helyzetben vannak. A diszkriminációt éppen az állam hozta létre, méghozzá teljesen szándékosan, előre kitervelten. Ezen a helyzeten a miniszterelnök által beígért közmunkás-béremelés sem változtat érdemben.

Látszólag minden rendben van, csupán az történik, hogy az önkormányzatok – nagyon helyesen – munkahelyet biztosítanak az álláskeresők számára, de mindeközben súlyosan diszkriminálhatják, és diszkriminálják is őket. Ugyanis, amíg egy ugyanolyan munkakörben, a versenyszférában dolgozó minimálbére nettó 107 ezer forint, addig egy ugyanazt a munkát végző közfoglalkoztatott (közmunkás) kénytelen beérni havi 54 ezer forint nettóval, miközben a szakértők által kiszámított létminimum is bőven 100 ezer forint fölött van.

Mondhatnák erre, hogy na és, pl. a 28.500 forintos nyugdíjminimumból sem lehet megélni. Az ilyen és hasonló válaszok mind a pofátlan cinizmus megnyilvánulásai. Vagy talán a gondoskodó hatalom a valóságban realitás helyett csak látszat, fikció? Akkor ezt ki kell mondani minden képmutatás nélkül.

Ön elfogadná? Dolgozna a minimálbér feléért?

T. GY. középkorú, egyedülálló nő. Egy idősotthonban dolgozik, közfoglalkoztatásban, konyhai kisegítő munkakörben. Megmutatta bérlapját: szinte hihetetlen volt, amit láttam, miszerint tárgyhavi nettó, azaz ténylegesen kézhez kapott munkabére 54. 000 forint. Nem ő az egyedüli közfoglalkoztatott az intézményben, rajta kívül többen is dolgoznak közmunkásként. Korábban voltak, akik úgy érezték, hogy hálával tartoznak, amiért felvették őket, pl. az önkormányzatnak, vagy általában az államnak, s mindez persze a választások idején a maga módján manifesztálódott is, kifejezésre jutott, mondhatjuk, hogy a közismert módon. Mostanra azonban a kezdeti hála érzéséből sok elpárolgott, munkájukat hűségesen végzik, s bizonyos csalódottság is van bennük, mert nem teljesen erre számítottak.

Az élet nehezebb lett az utóbbi időben, s bizony, mikor eljön a fizetés ideje, elegendő a fizetési lapok összehasonlítása, hogy kiderüljön a valóság: az egyenlő munkáért egyenlő bért elve ma Magyarországon csak egy fikció.

Mégis, hogyan lehetséges mindez, miközben a KSH jelentése szerint ma Magyarországon a teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagbére közel 400 ezer forint, ez alapesetben nettóban is 250 ezer forint körül van, szóval valami itt nagyon nem stimmel.

Már megszokott dolog, hogy minden év végén menetrend szerint napirendre kerül a következő évi minimálbér meghatározása. Ahogy lenni szokott, a munkaadók és munkavállalók közötti érdekegyeztetés ebben a témában nem vezet eredményre, s így a kormány magához vonja a döntés jogát, rendeletben határozza meg, illetve hirdeti ki a kötelező legkisebb munkabér (azaz a minimálbér) összegét, amely mindig a következő év január 1-től alkalmazandó.

Főszabály szerint a rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra, a munkaviszony keretében történő foglalkoztatásra, Magyarország területén, a teljes munkaidős (napi 8 órás) foglalkoztatásra. Azonban ez alól is vannak kivételek.

Segély helyett munkát, vagy munkabért?

A közfoglalkoztatás rendszerét az Orbán kormány 2011-ben vezette be azzal a tetszetősen hangzó jelszóval, hogy „segély helyett munkát” (mely elv erősen megkérdőjelezhető), továbbá, hogy a munkaerőpiacról kiszorult munkavállalókat úgymond visszavezesse a „munka világába”. A cél a munkanélküliség politikai szempontoknak megfelelő, kompetens kezelése, az álláskeresők számának drasztikus csökkentése, legalább a látszat szintjén. Az ügy politikai kezelése mindenesetre eléggé különös, egyszersmind sajátos.

A segély helyett munkát! elv, azt gondolnánk, azt jelenti, hogy a segély helyett ezentúl a végzett munka után járó munkabért kell fizetni. Mert ugye teljesen egyértelmű, hogy a munkavégzésért munkabért kell fizetni. Kellene…

A politikai elit számára elfogadhatatlan, és visszatetsző, hogy az alsó néposztály számára „csak úgy” szociális támogatásokat (értsd: segélyt) biztosítson az állam, vagy akár az önkormányzat. „Ingyen pénz nincs, dolgozzanak meg érte!”- szól a jól ismert jobboldali felfogás, melyet nemegyszer hallottam már én is. A társadalmat ismerő ember számára ez a felfogás, vagy nézet azt hiszem, nem okozhat meglepetést. Mindenesetre nem lehet véletlen, hogy ez lett a szabályozás logikája: a munka nélkül levők továbbra is kaphatnak szociális támogatást (melyet a közvélemény segélynek mond), de csak akkor, ha „megdolgoznak érte”, s a látszat és persze az ideológia kedvéért ezt a továbbiakban munkabérnek nevezzük. Csak látszólag, hiszen a minimálbér-rendeletek erre a kategóriára nem vonatkoznak, másrészt pedig a kormányzat így eleget tesz azon réteg kívánságának, amely mindenféle támogatást és segélyt szigorúan elutasít (kivéve, ha ő a kedvezményezett). Az érintettek számára azt kommunikálja, hogy munkát biztosít számukra, a társadalomnak pedig azt sulykolja, hogy itt a munkanélküliek munkába való visszavezetéséről van szó. S mindez persze úgy lett megoldva, hogy van egy réteg, amely a maximális kiszolgáltatottsága révén minden munkára fogható, jól kezelhető, és egyúttal a legolcsóbb is, hiszen nem kap teljes munkabért, csak a felét annak, ami járna.

Aztán egy idő után úgy gondolta a kormány, hogy szép  dolog a foglalkoztatás, de azért túl sok pénzt mégse kapjon ez a réteg, „dolgoznak ezek kevesebbért is, hiszen rá vannak kényszerülve”. Tehát politikailag azt kellett megoldani, hogy a középosztálybeli foglalkoztatottak relatív előnyét megőrizzék azzal, hogy egy közmunkás munkabére ne érje el az ő jövedelmük mértékét. Ezek alapján állt elő a jelenlegi állapot is, amely szerint a „normál” minimálbér ma és most Magyarországon bruttó 161000 Ft., míg a közfoglalkoztatotti (közmunkás) minimálbér bruttó 81.530 Ft., tehát nagyjából a fele az előbbinek. Hozzátehetjük, hogy 2011 óta a teljes munkaidős közmunkások bére mindössze 43%-kal emelkedett. Így míg 9 éve az akkori minimálbér (78.000 forint) 73.1%-át tette ki a 8 órában dolgozó közmunkások bére, a mainak (161.000 forint) csak éppen a felét.

Nincs más hátra, számoljuk ki a bruttó 81.530 Ft. közmunkásbér nettó összegét, azaz, hogy tulajdonképpen mennyit is kap kézhez a dolgozó. Lássuk, milyen levonások terhelik a bruttó összeget:

  • Egészségbiztosítási járulék (7 %) 5.707,-Ft.
  • Munkaerőpiaci járulék (1,5%)1.223,-Ft.
  • Nyugdíjjárulék (10 %) 8.153,-Ft.
  • Személyi jövedelem adó (15%) 12.229,-Ft.
  • Összesen: 27.312,-Ft.

Tehát 81.530 – 27.312= 54.218 forint

Ismerőseim közül többen is a bérlapjukkal igazolták, hogy bizony teljes munkaidőben 54 ezer forint a bérük. Azt hiszem, hogy ez az állapot arcpirítóan megalázó, de azok arcának kellene pirulnia, akik ezt az igazságtalan helyzetet előidézték, az érintettek, vagy képviselőik teljes mellőzésével. Röviden úgy is lehetne jellemezni a helyzetet, hogy a kormány – vélhetően politikai okokból – jelentős bérfeszültséget idézett elő a kellően nem átgondolt rendelkezéseivel, s csak idő kérdése, hogy mikor tör felszínre emiatt a kétségtelenül jogos elégedetlenség.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt