Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hatalmas ugrás a magán-űriparnak, egy helyben toporgás az emberiségnek

Arról lehet vitatkozni, hogy az űrkutatás, az űrutazás, rakéták fellövése, műholdak pályára állítása hasznos-e az emberiségnek – én hajlok rá, hogy bizonyos keretek között igen. Persze attól függ, mit nézünk; a fejünk felett keringő szatellitek segítségével soha nem látott pontossággal tudjuk mérni például, hogy a klímaváltozás milyen hatással van a bolygóra, egyre tökéletesebb eszközöket fejlesztenek ki a tudósok, hogy megvizsgálhassuk, milyen pusztítást végez a rendszerünk a Földön, aminek a levét aztán majd persze azok isszák meg elsősorban, akik ennek a rendszernek a legkevésbé sem haszonélvezői.

Persze lehet még rengeteg hasznos dologra használni az űrkutatást, és noha a terület a két szuperhatalom – az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió – fegyverkezési versenyének a melléktermékeként fejlődött a legtöbbet, a katonai fejlesztések mellett számos olyan tudományos eredmény született, ami potenciálisan alkalmas arra, hogy az emberek életét jobbá tegye – noha a kettő között néha zavarba ejtően elmosódott a határ.

Ami viszont problematikus, hogy a jelen rendszerben az űr használata alapvetően nem a bolygó társadalmának az érdekeit szolgálja.

A kezdetek kezdetén, de egészen a Szovjetunió bukásáig a fegyverkezési verseny terepe volt az űr, és a bátor kozmonautákat (meg kutyákat, csimpánzokat, pittyegő golyókat stb.) a világűrbe juttató rakéták csúcsára nem volt nehéz odaképzelni az egész glóbuszt lángba borító nukleáris robbanófejeket, ahogy a bolygó körül keringő műholdak is árgus szemekkel figyelték a hadseregeket, támaszpontokat, miközben a Földön szorgos tudósok éjt nappallá téve dolgoztak a csillagháborús gépezetek tervrajzain. Jobb esetben olyan vívmányokon, melyek az űrkorszak technológiai optimizmusának prizmáján keresztül nézve a fényes jövő építését, nyersanyagok bányászatát, űrbéli kolóniák benépesítését és a társadalom életszínvonalának emelését szolgálták volna.

Aztán a hidegháború (egy időre) kilehelte a lelkét, és az űr addig marginális – bár a kereskedelmi műholdas kommunikáció és műsorszórás már az első Telstar műholdtól kezdve terítéken volt – gazdasági hasznosítása vált a hangsúlyossá. Pályára álltak a civil használatra is alkalmas GPS-műholdak, és egyre szaporodnak fejünk felett a globális kommunikációt elősegítő eszközök az űrben.

Közben pedig az emberiség javának égisze alatt vizionált, bolygó határain túli telepek, űrállomások és egyebek (hangozzék mégoly nevetségesen is, én elhiszem, hogy a múlt század második felében ez valamikor hihető is volt) helyett

immár az újabb és újabb erőforrások kiaknázására éhező befektetők számára készülnek tervek arra, hogyan lehetne minél több értékes nyersanyagot kinyerni a kozmoszból, és egyéb lehetőségeket találni, melyek minél nagyobb gazdasági haszonnal kecsegtetnek.

Ennek a financializálásnak egyik legújabb állomása, hogy Elon Musk SpaceX nevű cége kommunikációs műholdak ezreit lövi ki a világűrbe, ezzel megsokszorozva a fejünk felett keringő szatellitek számát, és nem utolsó sorban gajra vágva az éjszakai égboltot, ezzel a csillagászok munkáját és az egyszerű csillagbámulók szórakozását, meg a romantikus nyárestéket a cég profitja érdekében.

És ebbe a sorba illeszkedik az is, hogy Musk cége, a Spacex küldhet mostantól asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra.

Elsőre nem tűnik nagy különbségnek talán, hogy az űrhajósok mostantól egy magáncég űrhajóin (is) fognak a Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére jutni. Az űrverseny vége után nem kerestek megoldást az űrsiklók pótlására, így mikor az öregedő szerkezeteket 2011-ben, harminc évnyi szolgálat után kivonták a forgalomból, az Egyesült Államok emberes űrjármű nélkül maradt (amennyire tudjuk legalábbis), az ISS legénységének a cseréjét pedig az orosz Szojuzokkal oldották meg, amik egyébként immár jó hat évtizede repkednek a fejünk fölött.

Logikusnak tűnik tehát, hogy ha az állami űrügynökségnek nincs járműve, egy magáncégtől rendeljék meg a szolgáltatást? Ebben a rendszerben igen. Azonban amit látunk, az nem más, minthogy miután az állam lábon lőtte magát azzal, hogy elhanyagolta az űrhajó-fejlesztést, most egy magáncégnek fizet egy szolgáltatásért, nevesül azért, hogy az asztronauták eljussanak egy űrállomásra, amit egyébként hosszú évek alatt, több állam felmérhetetlen mennyiségű költségvetési pénzéből építettek.

És ami talán ennél is fontosabb: kis lépés ez a SpaceX-nek, de hatalmas ugrás a magánűriparnak a világűr tőkésítése felé.

A SpaceX fejlesztései, kutatásai és az űrhajók, rakéták fellövései nem arról szólnak, hogy az emberiségnek jobb legyen, hogy jobb hellyé tegyék a világot, vagy világraszóló felfedezésekkel járuljanak hozzá közös tudásunkhoz, melyből valamennyien profitálunk, hanem

hogy minél nagyobb nyereséget termeljenek a cég befektetőinek és hogy a tőke terjeszkedni tudjon a bolygó határain túlra is.

De nem kell jóslatokba bocsátkozni, elég ha megnézzük a cég eddigi munkásságát: a jelenlegi (jópár évtizeddel ezelőtt megrekedt) űrtechnológiához képest hatalmas lépés, hogy az űrhajóik jelentős része visszatér a Földre, és ahelyett, hogy egy használat után elégnének az atmoszférában, újra és újra fel lehet őket használni.

És mire használja a cég ezt a fantasztikus technológiai vívmányt? Elsősorban nem tudományos kutatásra, amivel mondjuk a bolygót, a napot vagy más égitesteket lehetne vizsgálni, hanem arra, hogy szakmányban lője ki a rakétákat, amik lassan sűrűbben járnak, mint néhány mellékvonalon a vonatok, és teleszemetelje az égboltot olyan műholdakkal, melyek marketingjük alapján a világot teszik jobb hellyé azzal, hogy minden szegletébe eljuttatják az internetet, de valójában a tőke szaporításának high-tech eszközei.

A globális internetpiac szignifikáns részének megszerzése után a Starlink éves bevételei több tízmilliárd dollárra rúghatnak az évtized második felére, míg piaci elemzők szerint a cég értéke a SpaceX értéke – nem kis részben a Starlink projekt miatt – 120 milliárd dollárra is rúghat a hálózat elkészülte után. Ezzel a SpaceX tőzsdei értéke túlszárnyalhatja a nagymúltú Northrop Grumman, Lockheed Martin és Raytheon légi- és űripari cégekét.

A SpaceX a NASA űrhajósainak furikázásával nem keveset nyer: nevesül azt, hogy végső soron az Egyesült Államok költségvetéséből fizetik az emberek szállítására alkalmas űrhajó tesztelését, tökéletesítését és fejlesztését, amivel, vagy aminek leszármazottaival majd további üzleti tevékenységeket folytathat a cég.

Minden egyes NASA által finanszírozott rakétakilövéssel közelebb jut a magáncég ahhoz, hogy az űr mélyebb rétegeit is éppúgy profitszerzésre használja ki, mint a bolygó vonzáskörzetét;

minden egyes lélegzetelállító technológiai bravúr (pl. egy piros Tesla Nap körüli pályára állítása) közelebb viszi az emberiséget ahhoz, hogy a leggazdagabbak még gazdagabbak legyenek.

Ahogy a „nagy felfedezések korában”, mikor az európai gyarmatosítók halált megvető bátorsággal, koruk technológiájának valamennyi vívmányával felvértezve messzi tájakra utaztak új kincsek (nyersanyagok, rabszolgák, fűszerek, miegymás) után kutatva, napjainkban a tőkés világrend terjeszkedik a bolygó határain túlra, hogy új lehetőségekre leljen, legyen szó űrturizmusról, a Holdon vagy aszteroidákon nyitott bányákról vagy marsi kolóniák építéséről.

Tehát semmi ünnepelnivaló nincs abban, hogy egy magáncég műholdakat, embereket és mindenféle rakományt röptetett az űrbe – míg egyes állami ügynökségek foglalkoznak ilyesmivel, addig legalább az elvi lehetősége fennáll annak, hogy társadalmilag hasznos célok lesznek elsődlegesek, és nem utolsó sorban nem egy magáncég zsebeit tömik ki állami pénzekkel. De azt a kérdést is fel kell vetnünk: szükségünk van egyáltalán erre az egészre?

A válasz röviden, hogy ebben a formában egyáltalán nincs. Jelenleg a Földön sokkal fontosabb problémák várnak megoldásra, mint hogy hogyan nyerjünk ki nyersanyagokat más égitesteken, és erre nem lehet válasz az, hogy egy milliárdos a Marsra röptetne néhány ezer szerencsést, hogy ott kezdjen új életet az emberiség.

Űrkutatásra szükség van, hogy megértsük a fizika, a világegyetem működését, hogy lássuk bolygónk állapotát, és olyan, kétségkívül hasznos információkkal rendelkezzünk, hogy hogy változik az időjárás, vagy egyes régiók klimatikus viszonyai. Például a gleccserek olvadásáról és hatásairól is jóval kevesebbet tudnánk a GRACE műholdak nélkül, de a rabszolgaként dolgoztatott emberek által művelt fóliasátras ültetvények és a milliárdnyi ember által lakott nyomortelepek burjánzását is nyomon követhetjük az űrből.

Ez utóbbiak pedig – számtalan másikkal együtt – épp olyan problémák, melyek megoldására energiát kellene fordítani, a jelenleginél sokkal többet – azonban ez a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek nem érdekük, vagyis nem ez az érdekük. Itt pedig el is jutottunk az alapvető hibához: hogy a kapitalizmusban nemhogy a tőke akkumulálódik egyre inkább a leggazdagabbaknál, de ahelyett hogy legalább a kormányzatok társadalmi problémák megoldására fordítanák a költségvetési forrásokat, magáncégeket támogatnak belőlük, melyektől aligha remélhetünk társadalmilag hasznos dolgokat (még ha akképp is csomagolják tevékenységüket).

Ráadásul az Egyesült Államok akkor tömi pénzzel a SpaceX-et, mikor az országot emberemlékezet óta nem látott társadalmi problémák feszítik, ahol biztosítás híján a társadalom számottevő hányada nem jut megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a válságban újabb milliók kényszerülnek a munkásoknak szinte semmilyen jogot nem biztosító haknigazdaságba és ahol George Floyd meggyilkolása után ismét reflektorfénybe került a rendszerszintű rasszizmus és a színesbőrűek kétségbeejtő helyzete.

Nem, nem kell örülnünk annak a fantasztikus áttörésnek, hogy egy magáncég a világtörténelemben először legénységet juttatott egy űrállomásra.

Egész addig ugyanis, míg nem élünk egy igazságosabb társadalmi-gazdasági rendszerben, addig az űrkutatási és űripari tevékenységek csupán kevesek érdekét szolgálják – és egyre kevesebbekét.

Ha lehúzzuk az űrutazás romantikájának vékony mázát a Crew Dragon repüléséről, nem marad más, csak a tőke szokatlanul hosszúra nyúlt csápja, és a bravúr, amit Elon Musk cége végrehajtott nem marad más, mint ami: egy magáncég újabb áttörése, ami úgy vesz el, mintha közben adna valamit a világnak.

Lényegében nem több és nem is jobb, mint mikor az állam kiszervezi a sarkkutató állomások ellátását, vagy akár a vasúti fuvarozást egy magáncégnek, amitől aztán megrendeli a szolgáltatást.

Talán egyszer lesz egy olyan világ, amelyben olyan űrtevékenységeket végeznek, melyek hasznosak az emberiség számára. Csak először a kapitalizmus helyett építeni kellene egy valamennyi ember érdekét szolgáló rendszert, miután megoldottuk a társadalmi és környezeti katasztrófát, melyekkel a bolygó szegényebb lakosainak már ma is nap mint nap meg kell küzdeniük, de még itt a kényelmes félperiférián is érezteti hatásait, például a nyomorban élők tömegei és az évről évre rekordmeleg nyarak képében, hogy csak e kettőt említsem.