Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bennszülöttek Magyarországa

Lassan visszatérnek a belföldi politikai közbeszédbe a kormány által még a koronavírus előtt bedobott tematizációs ötletek, amelyeket még februári évértékelőjén ismertetett a miniszterelnök. Sutba kívánta dobni az állam egészséges működését garantáló alkotmányos jogbiztonságot, és a hatalmi struktúrák különállását teljesen mellőzve, a maga gulyás-demagóg módján kijelölte a következő ellenségképet: a romákat.

Ennek a politikai manővernek az a célja, hogy relativizálja a jogot, és elbontsa az egyéni-kollektív alkotmányos garanciákat, miközben figyelemelterelésként a már sokak által használt cigánykártyával próbálja hergelni a társadalmat. Múlt hét óta összes támogatott médiafelületét kihasználva születnek cikkek, anyagok a hangulat- és gyűlöletkeltés, az érzelmi manipuláció érdekében a tragikus Deák téri gyilkossággal kapcsolatban. Majd kiadták a Mi Hazánk Mozgalomnak az új parancsot: koronavírus ide vagy oda, tüntetést kell szervezni a cigánybűnözés ellen.

A kormányzat  kapkodó válságkezeléséről, a szociális ellátórendszer látványos működésképtelenségéről, az egészségügy hetekre való leállásáról, illetve az oktatás szervezetlenségéről most még hangosabban és cinikusabban szükséges elterelni a figyelmet, és ezért a társadalmi feszültséget és kölcsönös bizalmatlanságot erősítő extrémjobboldali retorikára váltani.

Hiszen egyre látványosabb a kormányzati vízfej problémamegoldó képességének hiánya, a magyar gazdaság kiszolgáltatottsága, és számos más fontosabb téma, amiről el szeretné vonni figyelmet kormány. Természetesen a piszkos munka az ideológiailag azonosságot mutató Mi Hazánk Mozgalomra hárul, ahogy a salátatörvények előterjesztései hárulnak a kisebbik kormányzópárt első emberére, Semjén Zsoltra. Csak most nem a parlament a terep, hanem Budapest utcái, pontosabban az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai épülete.

Talán az, hogy a Fidesz fiókszervezete 2019-ben mindössze 114 156 szavazatot tudott szerezni az európai parlamenti választásokon, a kormány médiaarzenáljának teljes támogatása ellenére, sejtetni engedi, hogy Fidesz stratégáinak életbevágóan fontosnak tűnnek a szélsőjobb egyre inaktívabb, de a cigányellenességre könnyedén aktivizálódó szavazói.

Hiszen egyelőre még nem mérhető fel a világjárvány gazdasági, szociális, munkaerőpiaci szférában okozott kára. Ne feledjük, hogy az állami közmunkaprogram és a bruttó 160 ezres honvédelmi állományba való belépésen kívül semmilyen más ötlete nincs a kormánynak a súlyosbodó munkanélküliség kezelésére.

És jól tudjuk, hogy az egzisztenciális félelem növekedése, a közvetlen profitot nem termelő állami intézmények (oktatás, egészségügy, kultúra, önkormányzatok) forráselvonásai, a munkalehetőségek beszűkülése frusztrációt és elégedetlenséget eredményez a társadalomban.

Ebből következik, hogy minél inkább igaz, hogy egyszerre romlanak ezek a mutatók a társadalomban, annál többször fog jelentkezni a stigmatizálással, bűnbakképzéssel és rasszizmussal járó politikai közbeszéd is. Egyúttal a kormány által felügyelt és biztosított a cigányellenesség maximumon járatásával plasztikusabban lehetséges azokhoz a bizonytalanná vált, de a romákkal, LMBTQ szexuális orientációval bíró, vagy a baloldali-liberális világnézetűekkel szemben mély előítéletekkel küzdő szavazókhoz szólni, akik 2018-ig a Jobbik 20%-s támogatottságát biztosították.

Azóta a jobboldalról kiszorult Jobbik utódpártjának, a Mi Hazánk Mozgalomnak is ritkán adódik lehetősége, hogy a nyilvánosság reflektor fényében, egyedül állva legyen módja cigányozni, buzizni, összeesküvés-elméleteket propagálni, a valóságot saját elnyűtt interpretálásában egyoldalúan bemutatni, hiszen ez Orbán Viktor kommunikációs agendájának fontos részét képezi.

A Deák téri gyilkosság politikai töltettel való kitömése a Fidesz fiókpártja részéről egyszersmind annak a polgárháborús gondolkozásmódnak a tesztelése és mérése, amely lényegében mindig köntörfalazás, és a politikai teljesítménynélküliséget takarja.

A kétezres évek közepén a MIÉP-ből kiszakadó Jobbik következetes, egybites nacionalizmusa, homofóbiája, euroszkepticizmusa, irredentizmusa és rasszizmusa egyenesen az európai, majd egy évre rá a magyar parlament patkójáig repítette a pártot.

A Mi Hazánkba visszacsurgó ónáci politikusok (Dúró, Apáti, Toroczkai, Novák, stb.) megmaradtak abban a sémában, ami már egyszer bejött a Jobbikkal. 2020-ban annyi különbséggel teszik mindezt, hogy a Fidesz marionett bábjaként játszhatják el a régi szerepüket. Ezt a alárendelt viszonyt érzékelhetjük a gyilkossági ügy körül egyre keltett egyre nagyobb zajban is.

A gyakran még az orbáni szürrealitáson túlra is átcsapó Mi Hazánk Mozgalom  megrendelésre próbálja aljasul kipréselni a politikai profitot a két fiatal halálával végződő szerencsétlenségéből. Ahelyett, hogy a magyar rendőrség hatékonyságáról, az oktatás működéséről, a gyermekvédelmi rendszerről, a fiatalokat érintő szakpolitikai ámokfutásról beszélne a közvélemény, mindenki nagyítót kerít, hogy pigmenterősséget keressünk az elkövetőkön.

Szükséges szót ejteni azokról a morális gátakról, amelyek nemcsak a politika világában szakadnak át könnyedén, hanem a hétköznapi ember is hagyja egy adott szituációról alkotott erkölcsi döntéseit az általánosítás tátongó szakadékába esni. Kit érdekel a halál vagy az élet színe? Miért érzi a média hírértéknek valakinek a vélt származását, világnézetét egy bűncselekményben, legyen az akár az áldozat, vagy az elkövető?

A politikai formációknál erkölcsi önbecsapásról, pitiánerizmusról és érzéketlenségről árulkodik az, amikor a halált vagy az életet erodáljuk a politikai céljaik eléréséhez.

Elvárható erkölcsi norma lenne a közpénzből fenntartott Mi Hazánk Mozgalomtól, hogy az áldozatok családjának gyászát ne használja kisstílű médiaszereplésre. Még akkor is, ha együgyűen és szolgalelkűen terjeszti a saját megélhetését biztosító féktelen gyűlölet magvait.

Ironikus, hogy az ars poeticájában magát antikommunistaként hirdető Fidesz és a fajelméletben mélyen hívő Mi Hazánk nem tud szabadulni a kommunista állampárt által megteremtett szókészletétől, aminek az egyik itt maradt és tudatosan ápolt fogalma a cigánybűnözés. Nem véletlen, hogy az  Orbán-kormányokban a kisebbségi közpolitikák megtervezésénél, mintha csak megtalálták volna a MIÉP-s Csurka István erre vonatkozó kéziratait.

Ez a politikai alapállás az általános közmorál erőszakosabb, irracionálisabb és feldúltabb állapotainak felnagyításával eléri, a média témaalakító és témastrukturáló funkciójával pedig kiszolgálja a társadalomban dominánsan jelenlévő negatív sztereotípiákat. Ha az ország politikai vezetője és a kormánypárti politikusok is nyílt cigányellenességre építő politikai programot hirdetnek, akkor nincs mit csodálkozni a parlamenti jelenléttel is bíró újnyilas párt budapesti cigányellenes megmozdulásán.

Vajon miért kifizetődőbb és kiszámíthatóbb a politikai áruk szabad piacán a kádári hagyatékként itt hagyott cigánybűnözéssel szavazatokat gyűjteni, aktivizálni és rosszindulatúan értelmezni a magyar valóságot? Miért érdeke a politikai szereplőknek, hogy a Deák téren megmutatkozó emberi aljasságot és erőszakot arra használják, hogy hazátlan betolakodóként és potenciális veszélyforrásként jelenítsék meg az ország lélekszámának 10%-át adó magyarországi romákat?

A kriminológiai és rendőrségi jelentéssűrítő fogalomra a magyar kommunisták komplett bürokráciát építettek ki, ahol állami irányítással stigmatizálták a romákat. Arra az elvakult teóriára alapozva, hogy a romák etnikai hátterük miatt specializálódnak a bűnözésre, és az erőszakos, életellenes bűncselekményekre cigány mivoltuk miatt hajlamosabbak, mint nem-roma társaik. Ez a narratíva az alacsony társadalmi-gazdasági státuszt fenntartó okokat (szegénység, nyomor, szegregáció, kirekesztés) helytelenül okozatként értelmezi (bűnözés, hiányos szocializáció, iskolázatlanság, inaktivitás, kulturálatlanság, stb.). A cigánybűnözés egyik attribútuma ma is jelen van a rendőrség gyakorlatában is, amikor etnikai alapú profilalkotás történik részükről.

Egy 2009-s uniós kutatás,-  a magyar mintát 2009. áprilisában vették fel – szerint a magyar társadalom 47%-a romaellenes. A legnagyobb mértékben romaellenes társadalomnak az olaszok bizonyultak, ott ez a szám 73%.

A romaellenességben keverednek az etnikai előítéletek, az észlelt fenyegetettség, a személyes idegenkedés elemei. Ez az előítéletesség, mind mértékében, mind jellegében túlmutat a csoportokkal kapcsolatos általános ellenségeskedés szintjén. A magyar társadalom komplett rétegeit hatja át egészen a személyes elutasítás a romákkal szemben.

A Jobbik számára is ez jelentette a legnagyobb mobilizációs tényezőt, amire nem csak a Mi Hazánk jött rá, hanem egyúttal a kormány is. A romák kiszorítása a nemzet közösségéből az orbáni nacionalizmus egyik alapvetésévé vált. Az alulról érkező fenyegetettség képzetét keltő ideológiát sokan úgy élik meg a mindennapokban, hogy a romák lefelé húzzák őket anyagi, kulturális és morális értelemben egyaránt.

Az ilyen félelmekre és társadalmi attitűdökre rájátszó politika, és a cigányellenesség társadalmi igényének megléte lehengerlő teljesítményigazolás a magyar demokrácia 30 évének eredményességéről.

Hazánkban még nem nőtt fel a roma-probléma megértésére és felszámolására a politikai elitünk, pedig minden egyes halogatott nappal, az évente értelmetlenül elégetett milliárdos integrációs pénzekkel, vagy a szélsőjobb-újnyilas politikai retorika térnyerésével közösen ássuk meg Magyarország sírját.

Mindig szomorúan látom, hogy 700 évnyi együttélés, két világháború, Trianon, az 56-os forradalom, 40 évnyi kommunizmus, 30 évnyi a demokrácia után ugyanazok a beidegződött reflexek, hamis értékítéletek működnek a romákkal szemben. Hazánkban még most is politikai húzóerőt jelenthet a bűnözés és a származás genetikai kapcsolatának téves interpretálása, abban a korban, amikor az ember már képes lefotózni saját DNS-ét, vagy  a Mars bolygóra kíván a közeljövőben leszállni.

Ahelyett, hogy az országot megbetegítő, uralkodó társadalmi-kulturális-politikai diskurzusok kizárólagosságát bárki megkérdőjelezné vagy felforgatná, és egy használhatóbb, józanabb, igazságosságra törekvőbb diskurzust próbálna építeni, inkább belesüppedünk kényelmesen a féligazságokkal teletűzdelt, igazságosságot eltakaró és a megoldást teljesen kizáró diskurzusok egyikébe. Remélem, hogy mi magyarországi bennszülöttek letesszük egyszer végleg a primitív módon elkészített nyilainkat, hogy a jövővel legyen esélyünk legalább egyszer találkozni…

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás