Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Akiknek a távoktatás boldogsága nem adatott meg

Magyarországon március 13-án, pénteken, két nappal a járványügyi vészhelyzet kihirdetése után jelentette be Orbán Viktor, hogy a következő hét elejétől bezárnak a közoktatási intézmények is: a digitális oktatás bevezetése rengeteg tanárnak okozott fejtörést, hiszen egy olyan rendszert kellett kidolgozni és használni, ami sokuk számára teljesen új volt.

A tantermen kívüli, a szociális távolságtartás szabályainak megfelelő digitális oktatás indulásakor szinte evidenciaként kezelt egy olyan faktort, amely 2020-ban Magyarországon sajnos nem számít alapvetőnek: azt, hogy minden család rendelkezik a tananyag elsajátításához szükséges eszközökkel és szolgáltatással, számítógéppel és internetkapcsolattal.

Ez a két dolog a digitális oktatás működésének legalapvetőbb feltétele lenne, és akkor még arról nem is beszéltünk, hogy a tanuló szempontjából az a legjobb, ha a tanulásnak nem csak az ideje, hanem a helye is megvan, ami egy lakásszegénységben élő családnál (ahol például egy albérleten osztoznak a szülők akár több iskolás korú gyerekkel) valljuk be, igen nehezen megoldható.

14-es cikkely

1) Mindenkinek joga van az oktatáshoz, valamint a szakképzésben és a továbbképzésben való részvételhez.

(2) Ez a jog magában foglalja a kötelező oktatásban való ingyenes részvétel lehetőségét.

(3) Az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát, valamint a szülők azon jogát, hogy gyermekeik számára vallási, világnézeti vagy pedagógiai meggyőződésüknek megfelelő nevelést biztosítsanak, tiszteletben kell tartani az e jogok és szabadságok gyakorlását szabályozó nemzeti törvényekkel összhangban.

A fent olvasható szöveg az Európai Unió Alapjogi Chartájából származó 14-es cikkely, amely az emberek oktatáshoz való jogát védi. Emellett Magyarországon általános tankötelezettség van érvényben, amelynek alapján 16 éves koráig mindenkinek kötelező iskolába járnia, az említett életkor betöltése után kérvényezhető ennek megszüntetése, ha a tanuló

  • érettségi vizsgát tett,
  • államilag elismert szakképesítést szerzett,
  • házasságkötés révén nagykorúvá vált, vagy gyermekének eltartásáról gondoskodik.

A tankötelezettséget a köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szabályozza, amely alapján a szülőt terheli a kötelezettség, hogy biztosítsa tanulókorú gyermeke számára ennek feltételeit. De mi van akkor, ha ezt a szülő az infrastruktúra hiánya miatt, vagy az eszközhiány miatt nem, vagy csak nehézkesen tudja megadni a gyerekének?

A köznevelési intézmények tevékenységeinek ellenőrzésével, irányításával foglalkozó Klebersberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella április végén, egy hónappal a digitális átállás után a növekedés.hu-nak adott interjújában azt mondta: a tanulók mintegy 0,1 százaléka az, akit egyáltalán nem tudtak elérni. Közülük minden bizonnyal sokan külföldön tartózkodnak – tette hozzá. Ha viszont arról beszélünk, hány tanulót nem tudnak digitálisan oktatni, akkor Hajnal szerint a mintegy 750 állami közoktatási rendszerben tanuló, általánosba és középiskolába járó diák 5 százalékáról van szó. Ezeket a tanulókat az interjú alapján papíralapon érik el.

Ez egy nagyon jó arány, szerintem az öt százalék nem sok, és az ő kezüket sem engedjük el, hanem minden lehető módon megkeressük ezeket a tanulókat, hogy oktatásban részesüljenek nyilatkozta Hajnal

Tehát „csupán” 30-35 ezer tanulóról beszélünk, akik számára elérhetetlenné vagy igencsak nehézkessé vált a mindennapi, tanulói feladat teljesítése, amellyel kapcsolatban nem csak joguk, hanem is kötelezettségük van. Ennek elmulasztása nem csak a tanulót hozhatja hátrányos helyzetbe, de a családot is, különböző állami támogatások elvonásának formájában.

Ercse Kriszta oktatáskutató szerint ugyanakkor ez a szám sokkal nagyobb is lehet, hiszen a statisztikában csak a Klebersberg Központ által fenntartott intézmények szerepelnek, tehát nincsenek benne az egyházi iskolák tanulói és a szakképzésben résztvevők.

Kiszolgáltatott csoportok a krízisben

Az egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő családokat fokozottan érinti a koronavírus-járvány nyomában kialakult válsághelyzet, így az új oktatási rendszerre átállás is jelentős kihívást jelent számukra. Pedig Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár röviddel a megváltozott tanrend bejelentése után, egy Inforádiónak adott interjúban azt állította, hogy tapasztalatai alapján minden jól működik: „ez egyelőre nem egy reprezentatív felmérés, visszajelzés az ügyről, de azt tapasztaljuk, hogy boldogság van szerte a rendszerben”.

A két legnagyobb, pedagógusokat tömörítő szakmai szervezet, a PSZ (Pedagógusok Szakszervezete) és a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) nem sokkal az államtitkári nyilatkozat után, nyílt levélben jelezte, hogy a gyakorlatban ez azért nem teljesen igaz: a tanároknak is rengeteg kihívással kell szembenézniük, a Partizán pedig videóban szólaltatta meg több, szegénységben élő gyermekekkel foglalkozó szervezet vezetőjét.

Hogy mennyire nem árad az a bizonyos boldogság a rendszerben, arról a felsőoktatásba készülő középiskolai diákokat és a már felsőoktatásban tanuló roma diákokat segítő Romaversitas Alapítvány és az InDaHouse munkatársai meséltek a Mércének.

Az InDaHouse Egyesület önkéntesei borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat, heti rendszerességgel. „Célunk, hogy a hozzánk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlünk kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe”, írják honlapjukon.

Az egyesület jelenleg 5 településen, 31 családban, 53 iskolás korú gyermeket mentorál. Benkő Fruzsina, az szervezet alapítója arról számolt be a Mércének, hogy 20 családnak volt szüksége eszközre, különben a gyerekek nem tudtak volna részt venni a digitális oktatásban. „Azt adtuk, amink volt: számítógépházat oda, ahol volt monitor, mobiltelefont SIM kártyával oda, ahol nem volt internet, laptopot oda, ahol nem volt semmilyen számítógép”.

A gyerekek közül 26-ot tanítanak mindennap, 11-et alkalomszerűen, 16 gyermeknek pedig nem sikerült élnie a lehetőséggel. E tanulók között vannak olyanok is, akiknek tudnak segíteni a nagyobb testvérek, de olyan család is van, ahol a szülők hanyagsága akadályozza, hogy a gyerekek haladjanak a tanulmányaikkal.

Fruzsina szerint az ő tanulmányi eredményük „mélyrepülésbe kezdett”, amikor két hónapja átálltak távoktatásra, sorra kapják az egyeseket. Ha előtte jó volt a tanulmányi eredményük, akkor most nem fenyegeti őket a bukás veszélye, de az önértékelésüknek semmiképpen sem tesz jót a sok rossz jegy, ráadásul az anyagokkal is nagyon lemaradnak.

Úgy véli,

a távoktatás legnagyobb vesztesei a nagycsoportba járó gyerekek és a bántalmazott, elhanyagolt tanulók.

A bántalmazott gyermekek már több mint két hónapja vannak összezárva bántalmazó szüleikkel – a Mércén több cikk is megjelent azzal kapcsolatosan, hogy a karanténhelyzet miatt megugrott a családon belüli erőszak eseteinek száma. AZ őket támogató felnőttekkel pedig nem tudnak találkozni. Ezeket a gyerekeket a szervezet munkatársai sem tudták elérni a járvány ideje alatt.

A nagycsoportba járó gyerekek az új köznevelési törvény miatt kerültek nehéz helyzetbe, amely szerint hat évesen kell elkezdeniük az iskolát. A legrosszabb helyzetben élő családok kisgyermekei tipikusan nem iskolaérettek még ennyi idősen, viszont az ő szüleik nem tudják elintézni, hogy még ne kelljen iskolába járniuk. Ők túl hamar fognak iskolába kerülni, ez pedig nem csak a pedagógusok dolgát nehezíti majd meg, hanem az osztályban uralkodó hangulatot, a haladás tempóját is meg fogják szabni.

Az iskolakezdésnél az azt megelőző, óvodában töltött hónapok rendkívül meghatározóak lennének: az ovis korú gyerekekkel pedig az elmúlt pár hónapban semmi sem történt. Bár az óvodák júniustól újranyitnak, Fruzsina szerint a hátrányos helyzetű gyerekek esetében nagyon sokat számít, hogy most minimum két és fél hónapig fejlesztő foglalkozás nélkül maradtak:

„Az iskolás gyerekeken is érezzük, hogy ha kimaradt nekik az elmúlt két hónap, mert a szüleik nem tanultak velük, akkor rengeteget felejtettek. Ez a kicsiknél is biztosan így van. Így az iskolakezdés szeptemberben kritikus lehet azokban az iskolákban, ahol nagyrészt hátrányos helyzetű gyerekek vannak”.

Benkő Fruzsina szerint

a járványhelyzetnek azért előnyei is voltak – azoknál a családoknál, ahol napi szinten tanult valaki a gyerekekkel. A szülők most sokkal jobban képbe kerülhettek azzal kapcsolatban, hogy mit kell tudnia egy gyereknek, mennyi munkát jelent az, hogy egy-egy házifeladat elkészüljön. Azok a gyerekek pedig, akiknek tanulását napi szinten segíthette az egyesület, elkezdtek elképesztő iramban fejlődni, sokszor két jeggyel jobbat is kaptak, amióta a digitális oktatás zajlik.

Az egyesület szempontjából a járványnak van egy másik pozitív hozadéka: mivel napi szinten részesei lettek egy-egy család életének, megerősödött a bizalom feléjük, így remélhetőleg a későbbiekben is jobban beengedik majd őket a gyerekek tanulmányaival kapcsolatos ügyekbe.

A járványhelyzetben az iskolák, pedagógusok is jobban felfigyeltek a munkájukra, ezzel is növelve az InDaHouse elismertségét. A gyerekek és önkéntesek kapcsolata is megerősödött, ami a hosszútávú működésben fontos szerepet játszhat, az elköteleződés erősödése akár évekre is pozitív hatással lehet.

„Sajnos még a mi gyerekeink – akik egyébként hozzá voltak szokva a segítségünkhöz, évek óta tanulnak az önkénteseinkkel személyesen minden hétvégén – közül is voltak sokan (az iskolás gyerekek 15%-a), akik valami miatt nem voltak képesek a velünk való tanulásra és nagyon rosszul állnak most. Fogalmam sincs, hogy azok a gyerekek, akik hátrányos helyzetűek, és nincsenek online óráik, tehát a tanáraik nem magyarázzák el nekik az anyagot, nincsenek segítő felnőttek körülöttük, mert a szüleiknek alacsony az iskolai végzettsége, hogyan voltak képesek helytállni az utóbbi 2 hónapban”

mondta Fruzsina.

A Romaversitas nagyobbakkal foglalkozik: jelenleg 47 egyetemista és 16 középiskolás tanulót támogat. Dinók Henriett, az alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta a Mércének, hogy tíznél több diákjukról derült ki, ha most nem kapnak extra segítséget, „akkor hiába tanulták végig az egész évet, nem fognak tudni sikeresen helytállni az előttük álló megmérettetéseken”.

Az általuk támogatott 47 egyetemista diák közül 14-en lakóhelyet kellett váltsanak, ők jellemzően kollégiumokból és albérletekből költöztek haza, vagy költöztek össze más diákokkal. Egy ilyen életviteli változás már önmagában is megterhelő lehet vizsgaidőszak előtt.

Közösségi adománygyűjtő kampányukat, amely az Adjuk össze felületén érhető el, azért indították el, hogy nekik segíthessenek. A gyűjtés jelenleg 1,9 millió forintnál tart, nagyjából 3 millió forintra lenne szükségük.

Az alapítvány adománygyűjtő kampánya keretén belül közelebbről is megismerte több egyetemista fiatal történetét, akiknek a vírushelyzet drasztikusan átalakította az életét: ezek közül párat a Mércének is elmeséltek.

Van, aki jövedelmét vesztette el, most máshogyan kell boldogulnia:

„A barátnőm és én is pont munkahelyet váltottunk a járvány előtt, de most a vírus miatt megtorpant a folyamat, így mindketten munkanélküliek lettünk. A barátnőm édesanyjánál lakunk, négyen élünk egy fizetésből.”

És van, aki számára a megváltozott lakhatási körülmények miatt nehéz részt venni egy-egy órán:

„Öten vagyunk két szobában. Anya gyárban dolgozott, munkahelye bezárt. Tesóm vendéglátós, de elküldték, mert nincs meló. A diákhitelt megkaptam, most abból élünk. Amikor online órám van, kiülök az autóba, mert ott nyugalom van.”

Néhányuk számára pedig még tanulmányaik folytatása is veszélybe került:

„A barátnőmmel ugyanott dolgozunk Budapesten, ám most a vírus miatt haza kellett költöznünk vidékre. A főnökünk nem akarja elfogadni, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk naponta bejárni. Felmondjak? Találok majd állást a vírusőrület után? Ha nem, miből fogok megélni Budapesten, hogy fogom folytatni az egyetemet?”

Dinók Henriett azt is hangsúlyozta, hogy

a hátrányos helyzetű fiatalok számára már a kezdetektől nem vezet egyenes út a felsőoktatásba. Sokan inkább szakmát tanulnak, elmennek egy érettségit adó iskolába, esetleg kihagynak egy évet, később újra próbálkoznak, nyelvvizsgát tesznek, vagy pluszpontért szintemelő vizsgát tesznek egy korábbi érettségi tantárgyukból.

„Nemcsak magukkal, hanem azzal a rendszerrel is küzdenek, amely őket nem a felsőoktatásba szánta.”

Ennek megfelelően pedig minden változás fokozott kockázatnak teszi ki őket – nagyobb eséllyel akadnak el a felsőoktatás felé vezető úton, vagy lehet, hogy a nehezítő tényezők miatt végül be sem kerülnek.

A két szervezet által támogatott diákok így is csak egy apró részét teszik ki a becsült 30 ezer diáknak – arról, hogy a többiekkel mi történik, nem szól a fáma. Ezért is lenne fontos, hogy az elkövetkezendő hónapokban az oktatás- és szociálpolitika kiemelt figyelmet fordítson a hátrányos helyzetű tanulókra, hogy szeptemberben ne behozhatatlan lemaradásokkal kelljen elkezdeniük az évet.

A cikkben állítottakkal kapcsolatban küldtünk kérdéseket az Oktatási Hivatalnak, valamint a Klebersberg Központnak, de még nem válaszoltak, amint reagálnak, a cikket frissítjük.

Kiemelt kép: Az egri Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet egyik diákja az otthonából követ egy órát 2020 márciusában. MTI/Komka Péter