Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

József Attila hazatalál

Mégiscsak nagyon furcsa az, hogy ebben a világi kulturális tisztogatásban, amelyet (nemzeti) (alap-)tanterveink, utcanévtábláink és köztéri szobraink elszenvednek, és amely valóságos razziához hasonlítható csak, az úgynevezett Költészet Napja, mint hivatalos ünnep, makacsul hozzá van kötözve József Attilához.

Évről évre hivatalos programok, pátoszos közlemények, és persze jó és rossz szavalatok követik a napot a hivatalosságok részéről. A késő-bürokratikus, a mából nézve békebeli nyolcvanas évektől – amikor is Cseh Tamás már-már kesernyésen felismerte a „mindenhol tanított” költő lélektelen bronztáblává formálásának folyamatát.

De idegenül csikorgott a költő kilencvenes-kétezres évekbeli demokráciában zengő dicsérete („tragikus sorsú”, „rövid életű”), és egyoldalúan, csupán művészi pályaképének méltatása anélkül, hogy József Attila politikájával: a lelket megnyomorító munkával, a valódi, tömegeket fölemelő szabadsággal bármi mást kezdtek volna, minthogy jótékony hallgatásba burkolják a hivatalosan nem éppen a ilyen eszmékkel szimpatizáló kurrens pártvezetők, és kormányemberek.

Hát még akkor mit kezdjünk szegény, a járványkörülmények miatt általánosan ismert tévés személyiséggé váló Müller Cecíliával, aki csupa jóindulatból Márait kezdett el idézni Wass Albert helyett (nem fordítva!) nem is olyan régen? A jobboldali kultúrharc haladványa a még csupán az „úri Magyarország” nosztalgikus, cukorhabos mítoszával ámítgató, Márai Sándorból csak antikommunista kirohanásait komolyan vevő, polgári konzervativizmusát sohasem értékelő hízelgésből az Orbán-kurzusban két-három bakugrással vezetett el Wass és Nyírő dühödt és sokszor zavaros fajvédő politikájának igazolásáig.

Csoda-e hát, ha figyelmetlenebb és más területen tevékenykedő főkáderek a tizedik évben immár felsülnek a lecke sietős felmondása közben?

Még ha az eredeti szándék rosszindulatról talán nem is tanúskodik, mindez a magyarok tömegeink rituális magára hagyásának környékén törvényszerű, és kíméletlenül unalmas.

No persze már 1989 előtt is az volt, egészen másképpen. József Attila Petőfihez, Adyhoz hasonlóan sarokköve lett először a hatalomátvételre készülő Révai József sztálinista kultúrpolitikus inogó építményének – holott pont ő és Lukács György ifjabb korából még emlékezhetett József Attila politikai írásaira, főleg az ezen a helyen Tamás Gáspár Miklós által már bemutatott Az egyégfront körül címűre, és arra, milyen finom megvetéssel kezelte mind a hivatalos kommunista pártok vonalasságát, mind az szociáldemokrácia elpolgáriasult és elidegenedett antibolsevizmusát és antileninizmusát: mindkettőt vaknak tartotta a munkás és munkásosztály érdekeire, hiszen mint írta:

„idealizmus azt kívánni a munkásoktól, a tömegektől, hogy váljanak a szocializmus tudósaivá – tömegméretben legföljebb öntudatosságról és tudatosságról beszélhetünk. Tömegméretben azonban csak az a történelmi folyamat tudatosítható, amely éppen végbemegy, de az már kevésbé, amely csak végbe fog menni. Egy ilyen, jövőben beálló folyamat tudatát akár vallják, akár tagadják, lényegében eszménynek, ideálnak veszik a tudományosan nem képzett munkások és éppen ezért térnek el tőle, hol jobbra, hol balra, ezért tapasztalnak önmagukon is annyi be nem vallott ingadozást komoly, harcos munkások is.”

Az Egységfront körül éppen 1932-es, ahogyan a jóval inkább ismert verse, a Külvárosi éj is, azzal az öröklétbe taszított, szegényes, félhomályos kocsmával együtt:

Romlott fényt hány a korcsma szája,
tócsát okádik ablaka;
benn fuldokolva leng a lámpa,
napszámos virraszt egymaga.
Szundít a korcsmáros, szuszog,
ő nekivicsorít a falnak,
búja lépcsőkön fölbuzog,
sír. Élteti a forradalmat.

Persze először arra gondolhatnánk, mennyire félrevezető, és idillikus, ha úgy képzeljük el a harmincas évek elejének fullasztó, pesti munkásnegyedét, mint ahol a forradalom álma él, és parazsa izzik. Noha nyomor, szűkös és dohos („önkormányzati”) lakás, zug, hajléktalanszálló ma is éppen elég van (karantén ilyen helyeken? #maradjotthon?), az első látásra mindenképpen idealistának tűnik, hogy innen mintegy törvényszerűen, szervesen bontakozik majd ki az elégedetlenség, a szociálforradalom, ahogy a korban hívták.

De ne feledjük: amiről József Attila ír, és amiket az órákon, feleléseken, dolgozatokban és érettségi vizsgákon évről évre annyi diák elemez, egy gazdasági világválság, egy minden megélhetést elsöprő óriási összeomlás harmadik éve.

A Nemzetközi Valutaalap legújabb jelentése szerint az USA-ban most „száz éve nem látott válság” gomolyog a globális gazdaságot egyszerre rombadöntő járvány nyomán. Ez önmagában is drámai. Ha azt gondoljuk, láttunk már valódi, mély, pusztító kapitalista válságot, pusztán azért, mert a megszorításokkal, és lomha, iszonyatos szenvedéssel teli 2008-as „pénzügyi recesszió” korát átéltük, ne reménykedjünk abban, hogy ismerjük azt is ami jön: azt csak már elhalt déd- és ükapák ismerték, ami itt egy valódi világválság okozott.

József Attila pedig azok közé tartozott akik nemcsak zsigerileg értették, átélték ezt a hihetetlen nyomort, amelynek a kor járványai: a lassan ölő tuberkulózis, a rettenetes kolera és az alattomos diftéria csupán szomorú gyászkórusa volt, hanem látta: a kor marxistái, szocialistái és még a fasiszták által elkábított munkástömegek is immár eredményei, végtermékei ennek a társadalomromboló folyamatnak. 1932-ben írt hozzászólása és onnantól haláláig írt politikai értekezései éppen arra figyelmeztettek, ezt a végromlást sztálinista funkcionárius, fasiszta népvezér avagy szocdem bürokrata soha, csak a munkások saját mozgalma, saját forradalma állíthatja meg.

Amikor az 1945 utáni kurzus lecsap József Attilára, és amikor a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában Kállai Gyula és Aczél György ismét visszafésülik oda, az nem más, mint a sztálinizmust immár tűzzel-vassal takarító ex-sztálinisták keserű vallomása arról: nem ők szerezték meg a maguk számára József Attilát, hanem ő  élt túl, ő szerezte meg magának a jövőt.

Most pedig ugyanez történik felszínes csodálóival a NER-ben is, amely aligha ellenállóbb a gazdasági összeomlással szemben, mint méltán elfeledett elődje, a Bethlen-kormány, és aligha ügyesebb kezelésében, mint Gömbös Gyula.

Békeidőkben, a kapitalisták által gazdasági konjunktúrának nevezett időszakokban persze tetszhet úgy, hogy József díszlet, hivatkozási alap és politikai rendek, létek igazolása. De amikor a tőke rendszerének logikája ismét lecsap, amikor az általa előidézett folyamatok tragikus láncolata természeti katasztrófák és az azokat pusztán csak felvezető pandémia képében elindul, akkor tudjuk, bizony József Attila a költő, József Attila a marxista gondolkodó az, aki valójában ismeri, és kisajátítja magának a jövőnket, és aki egy távoli kor tanújából ilyenkor a jelen és jövő folyamatainak nagy tudású idegenvezetőjévé válik.

Nagyszerű, kései vigaszdíj.

Címlapkép: Wikipédia