A szlovákiai választásokról a külföldi, így a magyarországi sajtó is beszámolt, de pusztán hatalomtechnikai szemszögből. Fico megbukott, a választási rendszer sajátosságai miatt a szavazók mintegy egynegyede – köztük a magyar nemzetiségi pártok megosztott tábora – képviselet nélkül maradt.

A maffiapárt (erre a kifejezésre majd még visszatérek) vesztett, még szép, elvégre csak nem fogják bérgyilkosok partnereire és jóakaróira bízni a kormányzást.

Itt a sajtójelentések többnyire megemlítik, hogy a baloldali Smer-SD vesztette el a hatalmat. Milyen értelemben volt baloldali a Smer? Semmilyen értelemben. A Smer szociálisan konzervatív, etnicista, sovén, rasszista, szexista, homofób, menekültellenes, cigányellenes, tekintélyelvű, mélységesen provinciális párt, markánsan jobboldali. S mint amolyan patriarkális maffiapárt, egy kicsit népbarát, de hát Mussolini is az volt. Hogy ki minek nevezi magát, teljesen közömbös. A cseh szociáldemokrata párt (ČSSD) is jellegzetesen jobboldali, Európa-ellenes nacionalista szerveződés, a román szociáldemokrácia (PSD) szintén nacionalista, klerikális, etnicista, szexista, homofób, konzervatív, tekintélyelvű, provinciális párt. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM) – akárcsak a fideszes kamupárttá avanzsált Thürmer-csoport Magyarországon – kifejezetten szélsőjobboldali jellegű, akárcsak a Zjuganov-féle orosz „kommunista” párt (KPRF, putyinista kamupárt). Ezek a nevek nem jelentenek semmit. Magyarországon még a neoliberális (az Orbán-kormány neokonzervatív adópolitikáját – egykulcsos adó, magas forgalmi adó – egyetlen kritikai szóval nem illető, menekültellenes, roma ügyekben kétértelműen viselkedő, a külhoni magyar kisebbségek ellen uszító, hiperkapitalista) Gyurcsány-pártot, az ordítóan jobboldali DK-t is „baloldali”-nak nevezik a lapok, ami észbontó. (Egyáltalán: Kelet-Európában – mindig igen kicsi – baloldali parlamenti pártok csak mutatóba akadnak: Lengyelországban, Szlovéniában, másutt csak itt-ott egy-egy városi képviselőtestületben. Parlamenten kívüli baloldali mozgalmak persze vannak, és antikapitalista értelmiség is van. Egyébként: a szlovákiai választás és Janez Janša szlovéniai – radikális jobboldali – kormányalakítása óta Kelet-Közép-Európa egységes orbánista tömb, amelyhez a balkáni államok is egyre jobban hasonlítanak.)

„Jobboldali győzelem Szlovákiában” – írja a budapesti sajtó. Igen, jobboldali győzelem a jobboldal fölött.

Azt is szokták ilyenkor emlegetni, hogy „populizmus”. A „populizmus” kifejezés (és használata) egyszerű csalás, arra szolgál, hogy bal és jobb között elmossák a különbséget, mintha a társadalmi és jogegyenlőség, illetve a rangsor (hierarchia) között nem lenne különbség. Kevés nyelvi trükk ártott annyira a demokratikus politikának, mint ez a rosszhiszemű, hazug, lényegtelen vonásokra összpontosító fogás, amelynek majdnem mindenki bedől. Arra kérjük a nyájas olvasót, ha valamely írás sűrűn emlegeti a „populizmust”, vágja a sutba.

Igor Matovič kétségtelenül ellenzi a korrupciót, és aligha fog a calabriai maffia (’Ndrangheta) fegyvereseivel és szeretőikkel üzletelni. Ugyan médiatulajdonos és politikus volt egyszerre, ami összeférhetetlen, de hát sebaj, majd biztosan túlad a hirdetési lapjain, ha ugyan nem tette meg eddig.

De melyek Matovič politikai nézetei? Kifogástalanul menekültellenes, romaellenes és antiliberális, a cigányok (Magyarországon már régen megszüntetett) szociális jogait meg óhajtja nyirbálni és föltételekhez kötni az ismert recept szerint. Homofób és nőellenes.

Nem Európa-ellenes, de partnerei közül sokan azok. Egyéb tekintetben mindenféle, egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesz összevissza.

Nem magyarellenes, de ez általános tendencia: a fehér nemzeti kisebbségekkel szembeni ellenségesség Európa-szerte csökken (egyelőre legalábbis), mert a színesekkel (romák, muszlim bevándorlók és vendégmunkások) szembeni gyűlölet egyre nő. A legelső eset arra, hogy az egymást utáló román görögkeleti-ortodox egyház és az erdélyi magyar katolikus és protestáns egyházak összefogjanak, a melegek jogainak korlátozására megindított népszavazási kezdeményezés közös támogatása volt (az összes nagy párt is támogatta, de a romániai népek közönye kudarcba fullasztotta az egész komédiát). A klasszikus nacionalizmus és az új etnicizmus nem azonos.

Ha gondosan szemügyre vesszük Igor Matovič politikusi profilját – az eklekticizmust, a zavarosságot, az erőszakosságot, az előítéletességet, a tekintélyelvűséget, a komolytalanságot, a tudatlanságot, a kiszámíthatatlanságot – , akkor mit mondhatunk, kire emlékeztet?

Hát persze: Mečiarra és Ficóra emlékeztet.

Jól megszabadult Szlovákia a múlt terhétől.

Igor Matovič – bár mint mondják, a viselkedése megjósolhatatlan – remekül fogja magát érezni a visegrádi négyek körében, az olyan demagógok között, mint Babiš és Zeman (Kaczyński túl komoly ember ehhöz, ő hisz a maga vérfagyasztó dogmáiban), nem szólva a politikai taktika világhírű nagymesteréről, a Finkelstein & Birnbaum politikaimarketing-cég „arcáról”, Orbán Viktor magyar miniszterelnökről, a kelet-közép-európai Jim Crow-törvények hívéről, a faji elkülönítés (szegregáció) bajnokáról, a menekültéheztetés éltanulójáról, a magyar értelmiség ostoráról, a fehér Európa pajzsáról. Fog ez menni!

Meg kell adni, az azért még Magyarországon se volna lehetséges – amint egyik német barátom megjegyezte – , hogy az egyik reménybeli kormánypárt, a Szlovákián kívül „konzervatív liberálisnak” vagy pláne „libertáriusnak” nevezett, migránsellenes SaS a roma asszonyok („önkéntes”) sterilizálását propagálja a cigány gyermekáldás korlátozása érdekében. Az új kormánykoalícióban többen is pártolni fogják az abortuszhoz való jog durva korlátozását. (Az ellenzékre is támaszkodhatnak ebben: a Smer egy részére és Kotleba neonáci képviselőire.) Arról sincs szó, hogy a szélsőjobboldali Boris Kollár (Salvini és Le Pen közeli szövetségese, Matovičhoz hasonlóan Orbán csodálója) milyen stílusban űzi a menekültek elleni fajgyűlölő uszítást. Az effélék rendszeresen kimaradnak az ún. elemzésekből.

A szlovák jobboldal máris úgy hörög a „balliberális” PS híveiről mint a pozsonyi kávéházak söpredékéről. Ez bizonyos értelemben megható. Hogy a kisvárosias, csöndes, jómódú Pozsonyról úgy beszéljenek, mint a démoni, „vörös” Bécsről és Pestről, nagy fejlődésről tanúskodik. A pozsonyi cérnagyár baloldalának még sokat kell dolgoznia rajta, hogy kiérdemelje a Vörös Rém megtisztelő, patinás, lázadó címét.

A liberális establishment – amely a magyarországi helyzettől eltérően a szabad sajtóra (!) támaszkodhat olyan országban, ahol a rendőrség, az ügyészség, a bíróság többé-kevésbé szabadnak, függetlennek (!) tetszik, ami magyar szemmel nézve hihetetlen – persze megkönnyebbült, hogy a rémületes Fico, Magyarország magyarellenes híve és szövetségese távozott. A SME (amely ennek az establishmentnek a lapja) főszerkesztője, Balog Beáta (Beata Balogová) azt mondta Bolgár Györgynek a budapesti Klubrádióban, hogy esélyt kell adni Matovičnak. (Akiről két nappal korábban azt nyilatkozta, hogy „cirkuszi bohóc”, ami egyébként nem a legrosszabb dolog, inkább bohóc, mint véres kezű, megszállott unalomgyáros.) Politikai, tartalmi kérdések nem kerültek szóba. Csak az, hogy „jó miniszterelnök” lesz-e Matovič; hogy mi is az, amit esetleg majd „jól” adminisztrál: nem fontos.

De hát a kelet-közép-európai sajtónak Sebastian Kurz osztrák szövetségi kancellár is jó, aki most a zöldekkel szövetségben pontosan azt csinálja, amit a fasisztákkal koalícióban művelt korábban. De mivel ez nem olyan látványos – Strache és Kickl sajnálatosan őszinte, antidemokratikus és enyhén náci kifakadásai lekerültek a címlapokról – , meg lehet nyugodni. Annak, aki csak rossz újságot olvas.

A „maffiaállam” Magyarországról származó metafora. Evvel a terminussal a kifejezetten NEM maffiajellegű Orbán-rendszert illetik Budapesten. Hiszen a maffia behálózza az államot, és igájába hajtja a politikusokat. Magyarországon a politikusok állami pozíciójukból teremtik meg (fölülről!) a kisajátított, elkobzott, államkölcsönből „fölvásárolt” mélyállami vagyont. Ez a maffia módszerének az egyenes ellenkezője (a politikusok hálózzák be az üzleti életet és a polgári társadalmat), bár semmivel se jobb. (Jellemző a mai Magyarországra, hogy semmit nem neveznek a valódi nevén, sőt, épp ellenkezőleg.) Mečiar és Fico együttműködött a maffiával, ami – Orbánhoz képest – tiszta dilettantizmus.

Matovič, az OL’aNO, Boris Kollár, a Sme rodina és Richard Sulík, a SaS vezetője majd gondoskodik a rendről. Az üzleti élet képviselői máris körvonalazzák a Smer-SD szociálisan haladó intézkedéseinek (ingyenes iskolai étkeztetés, 13. havi nyugdíj, üdülési utalványok, üzletek ünnepi zárva tartása, a bankokat és biztosítókat érintő különadó) visszavonását; a tőke rugalmasabb – aha – munkapiaci szabályokat vár el.

A befektetők örömüknek adtak hangot. (A maffia legendás népbarátságának lőttek. A szó szoros értelmében.) Nagyon jó, legalább örüljön valaki.

És ha a befektetők örülnek, nem lehet semmi baj, a rendszer szilárd, a tévénézők szórakoztatásáról pedig majd Matovič gondoskodik. Az elszegényedett régiókkal, a romákkal, a nőkkel csak lesz valami.

Újságírókat nem lőnek le többé, egyenruhás nácikra semmi szükség, a dzsídípí meg nő, mint a bojtorján.

A lapoknak meglesz az egyik kedvenc témájuk, a koalíciós veszekedés. Az átkos múlt szereplőinek egy részét majd lecsukják. Kormányférfiak botrányos kijelentéseitől elhatárolódnak más államférfiak. És nők.

Megtörtént a hatalmas fordulat: nem szól már a hatlövetű. Más újdonság nincs. Jó szórakozást kívánunk.