Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kövér Lászlóval büntetné az ellenzéki képviselőket az Állami Számvevőszék elnöke

Ez a cikk több mint 5 éves.

Levélben fordult Kövér László házelnökhöz Domokos László ÁSZ-elnök, amelyben arra kérte, hogy azon ellenzéki képviselők ellen indítson eljárást, akik 2019. február 10-én az Állami Számvevőszék épülete előtt tüntettek – írja Facebook-bejegyzésében Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő.

Jakab posztjából az derül ki, hogy Domokos szerint azért lenne szükség eljárásra, mert

  1. az ÁSZ kritizálásával veszélyeztették az alkotmányos rendet,
  2. a „Fidesz pártszékház” felirat kiragasztásával vagyoni előnyt akartak szerezni a pártjaiknak,
  3. a matrica anyagi kárt okozott az ÁSZ-székház tábláján.

Mint emlékezetes, február 10-én, Orbán Viktor évértékelője után a budai Várban kezdődött a közös ellenzéki tüntetés, amely aztán az Állami Számvevőszék épületéhez vonult, ahol a politikusok tiltakoztak az ellen a gyakorlat ellen, hogy az ÁSZ folyamatos büntetésekkel lehetetleníti el a munkájukat. A tüntetésen a Jobbik nevében Kepli Lajos szólalt fel, emlékeztetve arra, hogy a legnagyobb büntetést (közel egymilliárd forintot) épp erre a pártra rótta ki büntetésként a számvevőszék, ami a politikus szerint egyértelmű jele annak, hogy a Fidesz ki akarja véreztetni az ellenzéki pártokat, és minden létező eszközt bevetnek, hogy a kialakult ellenállást megpróbálják elfojtani.

Amikor az ellenzéki pártokat egymásnak próbálják ugrasztani, az fáj nekik a legjobban, hogy ennek ellenére soha nem látott egység bontakozik ki – fejtette ki akkor Kepli.

„A mi gerincünket nem lehet eltörni”– tette hozzá.

Ezután pedig „Fidesz pártszékház” feliratú matricákkal ragasztották tele az épület ajtaját:

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Az Állami Számvevőszék elnöke erre reagálva kérhette fel Kövér Lászlót az eljárás megindítására (a házelnök egyébként is előszeretettel rendszabályozza meg az ellenzéki képviselőket).

Az ÁSZ épülete az utóbbi időben nem csak a matricák miatt került a figyelem középpontjába. Érdekes volt az az eset is, amikor az épületre a Közös Ország Mozgalom aktivistái (szintén a kormány és az ÁSZ összefonódására utalva) narancssárga festékkel festették be az épület falát. Az aktivisták ezután a festéket egy szomszédos épületről 25 ezer forintért mosatták le, az ÁSZ mégis többmilliós kárt emlegetett.

Az ellenzéki pártok egyébként február végén már kezdeményezték közösen Domokos László leváltását az Állami Számvevőszék éléről mondván, az ÁSZ újra és újra visszaél azzal, hogy a döntéseit nem lehet megtámadni a bíróságon, hiába tudják a pártok (ezt például a Momentum és a Párbeszéd is jelezte nemrég) feketén-fehéren bizonyítani, hogy a törvények szerint jártak el a vizsgálatok során, a bekért dokumentumokat eljuttatták, mégis bírságot szabtak ki rájuk.

Mint írták:

„Magyarország érdeke, hogy a pártok gazdálkodását ne egy fideszes pártkatona, hanem egy pártok felett álló független Állami Számvevőszék végezze. Ha a bizottság fideszes tagjai leszavazzák a beadványunkat, azt annak a beismerésének fogjuk tekinteni, hogy a Fidesz pártállami bunkósbotnak használja az ÁSZ-t;
saját gazdálkodásának törvényessé mosdatására és az ellenzék ellehetetlenítésére.”

Domokos László és az Állami Számvevőszék ámokfutásáról itt írtunk korábban.

A mostani esetet Jakab Péter a következőképp kommentálta:

„Domokos elvtársat zavarja a vélemény szabadsága, ezen belül zavarja a kritika, a tüntetés, a matrica. Nem zavarja viszont, hogy a Jobbikot úgy büntették meg, hogy az ártatlanságunkat igazoló dokumentumokat tavaly át sem vették, idén meg visszaküldték azzal, hogy biztosan nem is valódiak. Nem zavarja az sem, hogy az ÁSZ-döntéssel szemben Magyarországon nem lehet jogorvoslattal élni, viszont ki lehet anyagilag véreztetni a legerősebb ellenzéki pártot. Domokos László jogállamban alkalmatlan ÁSZ-elnöknek, pártállamban viszont tökéletes.”

A teljes poszt itt olvasható el:

FRISSÍTÉS (12.26):

Az Állami Számvevőszék közleményben reagált. Ebből is kiderül: Domokos valóban Kövér Lászlóhoz fordult. Mint írják:

„A jogállami normákkal és az európai értékekkel teljes mértékben összeegyeztethetetlen módon támadják egyes közpénzekből működő pártok a független Állami Számvevőszéket. A DK, a Jobbik és a Párbeszéd az elmúlt években számos alkalommal megsértették a pártok gazdálkodására, illetve a közpénzek felhasználására vonatkozó törvényi előírásokat. A jogállami rendet veszélyeztető jelenségsorozatról Domokos László elnök 2019. február 18-án levélben tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét. Az ügyet 2019. március 26-i ülésén az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága is tárgyalta.”

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs