Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy mozgalom, ami megálljt parancsolt az oktatás lezüllesztésének: a 2018-as amerikai tanársztrájkok

Az elmúlt egy évben Egyesült Államokról a nemzetközi sajtó – tulajdonképpen világnézettől függetlenül – csak olyan hírek kapcsán számolt be, amik valamilyen botrányhoz, erőszakos cselekedethez és legfőképpen Donald Trumphoz kapcsolódnak: hány embert esett áldozatul fegyveres mészárlásoknak, a Trump-kampány melyik tagját csukták éppen le az Oroszországgal való összejátszás miatt, vagy hogyan viselkedett az elnök a Putyinnal való találkozója során. Pedig vannak történetek, amelyek ugyan kevesebb szállal kapcsolódnak az USA botrányt botrányra halmozó jelenlegi elnökéhez, de a napi politikánál sokkal komolyabb jelentőséggel bírnak, és követendő például szolgálhatnak saját érdekeikben fellépni kívánó csoportoknak és mozgalmaknak világszerte.

Az egyik ilyen meghatározó fejlemény az elmúlt évben Amerika-szerte megsokasodó sztrájkhullám az oktatási szférában, amely a legkülönfélébb karakterű és politikai beállítottságú államokat érintette.

A tiltakozások legfőbb közös vonása az volt, hogy a közoktatásban dolgozó tanárok megelégelték, hogy a tagállami kormányzatok folyamatosan csökkentik az oktatásra szánt forrásokat, melynek következtében ők egyre alacsonyabb fizetésért, folyamatosan romló körülmények között végzik a munkájukat.

A tiltakozások sikere arra is rámutat, hogy érdemes átgondolnunk a szakszervezeti mozgalom jövőjéről alkotott elképzeléseinket és eltanulnunk néhány dolgot az amerikai tanároktól arról, hogyan lehet valóban sikeresen képviselni a dolgozók érdekeit a 21. század gazdasági-társadalmi berendezkedésének keretei közt.

Az amerikai szakszervezeti mozgalom visszaszorulása szorosan összekapcsolódik a hagyományos ipari ágazatok hanyatlásával, ami az 1970-es években vette kezdetét. Egyre kevesebben dolgoznak a nehéz- és autóiparban, a bányászok sorra vesztik el a munkájukat, mivel a gyártás olcsóbb, távol-keleti térségekbe telepítik át, a fosszilis energiahordozókat pedig megújuló energiaforrásokkal helyettesítik. A szakszervezetek – amelyek főleg az ezekben a szektorokban dolgozók között rendelkeztek számottevő tagsággal – pedig sok tekintetben nem kompatibilisek a jelenlegi gazdasági húzóágazatokkal, mint a számítástechnika vagy a szolgáltatói szektor. Így jelenleg ezek az érdekképviseleti szervek inkább számítanak a régi iparágakban dolgozó, a globalizációt leginkább csak elszenvedő munkások kissé erőtlen védelmezőinek, mint valódi hatalommal és érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplőknek.

A szakszervezetek meggyengülése pedig igen súlyos politikai következményekkel is járt: a Demokrata Párt – amelyet sokáig erős szálak kötöttek a különböző érdekvédelmi csoportokhoz – folyamatosan veszíti el a támogatóit a munkások között, akik egykor a szavazóbázisuk jelentős részét adták.

És bár az igaz, hogy az amerikai baloldal legfőbb pártjának (sok nyugat-európai társához hasonlóan) az elmúlt évtizedekben folytatott politikája nagyban hozzájárult a munkások elidegenítéséhez – nem szabad elfelejteni, hogy a jobboldal mindent megtett annak érdekében, hogy meggyengítse a szakszervezeteket és bebetonozza magát a hatalomba.

Ennek ékes példája a republikánus Scott Walker 8 éves wisconsini kormányzósága, amely alatt a közép-nyugati állam jobboldali többségű törvényhozása olyan törvényeket fogadott el, amelyek ellehetetlenítik a szakszervezeteket és tulajdonképpen felszámolták a kollektív bértárgyalás intézményét. És bár a 2016-ban az elnökjelöltséggel is próbálkozó Walker vereséget szenvedett a tavaly novemberi kormányzóválasztáson, a 8 évnyi jobboldali uralom megtette a hatását a sokáig megbízható demokrata bástyának számító Wisconsinban.

Sztrájkőrség Wiconsinban; kép: Wikimedia Commons

Az államban 2011 és 2012 között hatvanezerről kevesebb mint 29 ezerre csökkent a szakszervezeti tagok száma – ez pedig részben megmagyarázza Trump itteni sikerét a két évvel ezelőtti elnökválasztáson.

Ellentétben a magánszektorban tapasztalható visszaeséssel, a közszféra dolgozói között az elmúlt egy-két évtizedben jelentősen megnőtt a szakszervezeti tagok száma. Míg a 2010-es évek közepére csupán a magánszektorban dolgozók 6.7%-a volt tagja valamilyen szakszervezetnek, addig a közszférában ugyanez az arány meghaladta a 37 százalékot. A helyi önkormányzatok dolgozói között ez az arány még magasabb, 2018-ban 43 százalék fölött volt. Ez pedig nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a közalkalmazottak – tanárok, rendőrök, önkormányzati alkalmazottak, stb. – sokkal sikeresebben tudnak követeléseket megfogalmazni a magáncégekben dolgozókhoz képest. A cikk témájául szolgáló tanártüntetések is remekül rámutatnak erre.

Nyugat-Virginia: 2018 február 22. – március 7.

A jelenlegi tiltakozáshullám tavaly februárban kezdődött, amikor több mint 22.000 nyugat-virginai tanár kezdett munkabeszüntetésbe, ezzel bezárásra kényszerítve az állam 55 megyéjének összes közoktatási intézményét. A szénbányászat hanyatlásával nehezen megbirkózó appalache-hegységbeli, politikailag konzervatív állam tanárai az egyik leginkább alulfizetettek az USA-ban, ráadásul szigorú törvények nehezítik meg számukra a sztrájkolást és az érdekérvényesítését.

A tanárok – akiket a tiltakozásban támogatott a két legnagyobb oktatási szakszervezet, a National Education Association és az American Federation of Teachers – a munkabeszüntetés mellett tüntetést is szerveztek, körülbelül ötezren közülük az állam fővárosában, Charlestoneban található nyugat-virginiai törvényhozás épületéhez vonultak, kifejezve elégedetlenségüket.

A sztrájk kezdete előtt egy nappal Jim Justice kormányzó (akit 2016-ban több tanári szakszervezet támogatásával választottak meg demokrata színekben, mielőtt a következő évben átlépett volna a Republikánus Pártba) két százalékos béremelést ígért az oktatási szféra dolgozóinak, ám ők elutasították ezt, mivel szerintük az emelés nem fedezné a növekvő megélhetési költségeket és a tanároknak járó egészségbiztosítási program körüli problémákat.

Tanársztrájk Nyugat-Virginiában; kép: Wikimedia Commons

Justice és a törvényhozásban többségben lévő republikánusok elítélték a sztrájkot, felhívva a figyelmet arra, hogy az ilyen tiltakozások illegálisak az államban (ez valóban igaz, mivel sok más republikánus államhoz hasonlóan, a törvényhozás itt is olyan törvényeket fogadott el, amik megnehezítik a dolgozók valódi érdekképviseletét). Ám mivel a tanárok munkabeszüntetése miatt az állam több mint 270 ezer diákja maradt ki hetekig az iskolából, (ráadásul az állam így is elég súlyos tanárhiánnyal küzd) így Justice-nak március 7-ére sikerült rábírnia a republikánus törvényhozást egy öt százalékos béremelésre, ami véget vetett a sztrájknak. A tiltakozás egyik érdekessége volt, hogy a Richard Odeja, a később progresszív üzenetekkel kampányoló demokrata képviselőjelölt a sztrájk melletti határozott kiállással alapozta meg az országos hírnévét és tett szert hatalmas népszerűségre a nyugat-virginiai tanárok és szakszervezetek körében.

Oklahoma: 2018 április 2. – április 12.

A nyugat-virginiai tiltakozás sikerén felbuzdulva az oklahomai tanárok is a munkabeszüntetés mellett döntöttek. Az ultrakonzervatív déli állam oktatási költségvetése drasztikus csökkentésen ment keresztül 2008 óta: az elmúlt 10 évben 28 százalékkal csökkentek az egy diákra jutó oktatási kiadások, ami az egész USA-ban a legrosszabb arány. Az oklahomai közoktatás annyira súlyosan alulfinanszírozott, hogy az állam iskolai körzeteinek közel 20 százalékában öt helyett csak négy napos az iskolahét és sok helyen felhagytak a nyelv- és művészeti oktatással illetve a sportolási lehetőségek biztosításával. A tanárok annyira alulfizetettek, hogy Alice Priest, az egyik nagyobb szakszervezet, az Oklahoma Education Association elnöke szerint sokan közülük kénytelenek vérplazmát adni és másodállást vállalni, hogy fenntartsák a családjukat.

Az államban egyébként 1990 óta ez volt az első tanársztrájk, ami érthető módon jelentős hatást gyakorolt Oklahoma politikai életére. Az akkori republikánus kormányzó, Mary Fallin a tüntető tanárokat új autóért hisztiző kamaszokhoz hasonlította (a kijelentéséből ugyanolyan szimbólum lett, mint Klinghammer István kockás inges megszólalásából, a tanárok egy tiltakozáson „Hol a kocsim?” felkiáltással konfrontálódtak Fallinn-nel) és sok jobboldali képviselő elítélte a sztrájkot – igaz, többen közülük vereséget szenvedtek pártjuk augusztusi előválasztásán.

A tiltakozás végül részleges sikerrel járt: a tanárok kiharcoltak egy hatezer dolláros fizetésemelést, illetve az állam a dohánytermékekre kivetett adó megemelésével fog a jövőben több forrást biztosítani az oktatás számára. Ezek az eredmények ugyan mérsékeltebbek a sztrájkoló tanárok által eredetileg követelt tízezer dolláros emelésnél, de a megmozdulás így is sikeresnek mondható, figyelembe véve Oklahoma fiskális szigorra építő gazdaságpolitikáját és a szakszervezeteket ellehetetlenítő törvényeit.

Arizona: 2018 április 26. – május 3.

Az elnökválasztásokon megbízható republikánus bástyának számító Arizona tanárai is munkabeszüntetést hirdettek tavaly április végén, hogy kifejezzék tiltakozásukat az alacsony fizetések és az oktatási kiadások csökkentésével szemben. Arizona történetében egyébként ez volt az első ilyen volumenű tanársztrájk, amely az állam minden iskolai körzetét érintette. A republikánus kormányzó, Doug Doucey által javasolt 20 százalékos fizetésemelést a tanárokat tömörítő szakszervezetek betarthatatlan ígéretnek minősítették és felhívták rá a figyelmet, hogy a pedagógusok mellett az iskolákban dolgozó kisegítő személyzet helyzetén is javítani kéne, hiszen ők még az országos viszonylatban is durván alulfizetett tanárokhoz képest is nagyon kevés pénzt kapnak.

A sztrájk hat napja alatt több mint ezer iskolában szünetelt a tanítás, ami összesen 850.000 diákot érintett. A megmozdulásnak végül az vetett véget, hogy Doucey beleegyezett, hogy a tanárok 2020-ig 20 százalékos fizetésemelésben részesülnek, emellett az állam 371 millió dollárral többet fog költeni az oktatásra. És bár ez elmarad a tiltakozó tanárok által követelt 1 milliárd dollárnyi extra finanszírozástól, illetve a fentebb említett kisegítő személyzet (könyvtárosok, védőnők, stb.) nem részesülnek a fizetésemelésből – oktatási szakemberek szerint a megmozdulás fontos eredményeket könyvelhet el magának, hiszen sikerült megálljt parancsolnia a válság óta bevetté vált, megszorításokra épülő gazdaságpolitikának és ráébresztette az arizonai törvényhozókat arra, hogy komoly problémák lehetnek abból, ha nem találnak megoldást az állam oktatási rendszerének megfelelő finanszírozására. Egyébként az arizonai tüntetésekkel párhuzamosan a szomszédos Colorado államban is sztrájkba kezdtek a tanárok, akiknek végül sikerült kiharcolniuk egy két százalékos fizetésemelést.

Los Angeles: 2019 január 14. – január 22.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, január közepén a kaliforniai Los Angeles tanárai is tiltakozásba kezdtek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket az alacsony fizetésekkel, a hatalmas osztálylétszámokkal és a fizetős magániskoláknak járó igazságtalanul magas támogatásokkal szemben. Kalifornia önmagában a világ ötödik legnagyobb gazdasága, mégis igen keveset költ az oktatásra, aminek következtében kevés tanár jut a diákokra, sok helyen küszködnek a védőnő- és könyvtároshiánnyal.

A tiltakozásban több mint harmincezer tanár vett részt, ami tulajdonképpen megbénította a maga hatszázezer tanulójával az USA második legnagyobb tankerületének számító Los Angeles Unified School Dsitrict-et (LAUSD). Emellett érdemes megjegyezni, hogy a sztrájk az ország talán legdemokratább államának vitán felül legdemokratább városában történt, ami rámutat arra, hogy a tanárok nem csak az olyan konzervatív régiókban szenvednek az alacsony fizetésektől és az alulfinanszírozott oktatási rendszertől, mint a fent említett Oklahoma, Nyugat-Virginia és Arizona (vagy éppen Kentucky és Észak-Karolina, ahol szintén tartottak sztrájkokat az elmúlt évben). Eric Garcetti, Los Angeles elnöki ambíciókat is dédelgető polgármestere igyekezett gyors megegyezésre jutni a tiltakozókkal, ennek következtében a tanárok hat százalékos fizetésemelésben részesülnek, csökkeni fognak az osztálylétszámok és minden iskolában gondoskodnak védőnő és könyvtáros jelenlétéről.

Az Egyesült Államokban végigsöprő sztrájkhullám rámutat arra, hogy a világ legnagyobb gazdaságában ugyanúgy problémát okoz a közoktatás alulfinanszírozottsága, mint például Magyarországon. A tiltakozások sikere pedig előrevetítheti a sokak által temetett amerikai szakszervezeti mozgalom jövőjét is.

Fontos megjegyezni, hogy a tiltakozások nem csak azért vezethettek eredményre, mert a különböző érdekvédelmi szervezetek megalkuvás nélkül kiálltak a tanárok mellett, hanem mert a pedagógusok alapvetően jobb alkupozícióbol indulnak a magánszektorban (és kiváltképp az ipari ágazatokban) dolgozó társaikhoz képest. Az olyan óriások, mint az Amazon, GM, Ford vagy éppen a Walmart alkalmazottai hiába dolgoznak éhbérért, nem tudnak olyan eredményesen kiállni a jogaikért, mivel ezek a dolllármilliárdokat kereső vállalatok könnyedén elbocsáthatják a tiltakozó munkásokat, mivel folyamatos kereslet mutatkozik az általuk biztosított rosszul fizető de képzettséget nem igénylő állásokra (arról nem is beszélve, hogy az ilyen cégóriások mindent elkövetnek, hogy leépítsék a dolgozói szolidaritást az üzemeikben és ellehetetlenítsék az érdekvédelmi szervek megerősödését).

A tanárok azonban, kihasználva az oktatási szférában tapasztalható munkaerőhiányt könnyeben tudják rábírni a döntéshozókat a helyzetük javítására – hiszen nélkülük az állami kormányzatok nem tudnák ellátni az egyik legalapvetőbb kötelességüket, az oktatás biztosítását.

Ez pedig- a két rendszer közötti alapvető különbségek ellenére – akár az itthoni állapotokat figyelembe véve is tanulságos lehet: egy magyarországihoz hasonló, végletekig központosított, szinte semmiféle tanszabadságot sem biztosító oktatási rendszer sem tud működni, ha az abban dolgozó tanárok összefognak és megálljt parancsolnak az őket sanyargató és ellehetetlenítő kormányzatnak.

Olvass tovább!