Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

10 városi legenda a hajléktalan emberekről, amellyel jó volna leszámolni

Hajléktalan ismerősömet, Gábor urat már kizökkentésének alaptörvénybe iktatása előtt járókeretessé rugdosták éjszaka. Most végignézem, de nem csendben, hogyan veszítjük el a hajléktalanság hatósági üldözésének köszönhetően még inkább önmagunkat. 10 pontban összegzem a szakemberek tudását, hogy a városi legendákkal számolhassunk le emberek helyett.

1. AZ A CÉL, HOGY AZ UTCÁN MARADJON A HAJLÉKTALAN EMBER

A hajléktalantörvényt ellenzőknek, így például az egész szociális szakmának nem az a célja, hogy utcán maradjanak az emberek, hanem az, hogy legyen hová menniük. Ahogy a napokban megjelent MTA-közlemény is hangsúlyozza, a hajléktalanság társadalmi jelenség, melynek legfőbb oka nem az elszegényedett polgár személyiségvonásiban, hanem a lakhatási szegénységben keresendő. Hazánkban a szegénység és a lakásszegénység igen súlyos, az elszegényedett polgároknak pedig leginkább bármilyen, a pénztárcájukra szabott lakhatási lehetőség kell. Ha nem létezik átfogó állami lakáspolitika, és ha a jövőben sem szeretné az állam ezt a területet rendezni, akkor még inkább eszkalálódni fog a helyzet.

Noha nagy szükség lenne csökkentett lakbérű lakhatási lehetőségekre, az önkormányzati lakások aránya itthon mindössze 2%-os, ezek pedig nagyrészt nem szociális bérlakásként működnek. A probléma súlyát jelzi talán, hogy a Budapestnél kisebb Bécsben több szociális bérlakás van, mint egész Magyarországon összesen.

A hazai szociális ellátórendszerbe így olyan családok kerülnek be visszafordíthatatlanul és tömegesen, akiknek pusztán támogatott lakhatásra lenne szükségük.

Magyarországon még a gyermekes családok kilakoltatása is megengedett, így könnyen előfordulhat, hogy párezer forintos hátralékok miatt választanak el szülőt gyermekétől, és a szülő még utcára is kerül. Ez egyrészt traumatizáló, azaz rengeteg sérülést okoz, másrészt törvénytelen is, hiszen a gyermekvédelmi törvény évtizedek óta kimondja, hogy pusztán pénzügyi okokból tilos elválasztani a gyereket a szüleitől (ha nem áll fenn egyéb veszélyeztető faktor, akkor pusztán a szegénység nem lehet családromboló ok).

2. A HAJLÉKTALAN EMBER BE TUD MENNI A SZÁLLÓRA

Szociális berkekben alapvetés, hogy a hajléktalanügy problémája, hogy az ellátórendszer már évekkel ezelőtt bedugult. Nincs hely, nincs elég forrás, nincs szabad kapacitás. Erről beszél az alábbi videóban 1:22-től Aknai Zoltán is:

Ami biztonságos és ingyenes szálló címszó alatt a fejünkben létezik, ritka a valóságban. Jellemzően nappali melegedők és éjszakai menhelyek vannak, és egyik sem alkalmas a lakhatásra. Azaz, aki arról ír (pl. Tibi atya), hogy ő maga sem várna el többet az államtól, ha odajutna, minthogy alanyi jogon mossa ki őt a fekáliából, biztosítson neki szállást és a túlélés alapvető feltételeit, éppenséggel téved. Mindez már a törvény megszavazása előtt sem történt meg, utána pedig végképp nem. A szállók rendszeréről az Index ad szuper informatív összefoglalót.

3. AZ ÁLLAM FELADATA AZ UTCÁKAT MEGTISZTÍTANI

Az állam feladata az utcát a szeméttől megtisztítani, nem pedig a saját állampolgáraitól. Ha tiszta utcát, azaz kevesebb végletekig elszegényedett embert szeretne, akkor azt működőképes lehetőségek felmutatásával teheti. Ezek közé tartoznak a lakásszegénység kezelése, a kilakoltatások megelőzése, a szociális háló erősítése, a szociális ellátórendszer és a gyermekvédelem korszerűsítése, a szociális bérlakások számának bővítése, a szállórendszer korszerűsítése.

A kényszerítés, mellékutcákba üldözés, rabosítás, bíróság elé állítás két illuzórikus állapot, a tisztaság és jólét látszatának megteremtése érdekében történik. Átver minket a rendszer, hiszen azt sugalmazza, minden rendben van, az ország jobban teljesít, miközben leírhatatlanul sok kárt okoz mindannyiunknak.

Egy város attól lesz tiszta, hogy képes minél hatékonyabban segíteni a veszélyben levőket. Ha nem képes erre, ám tisztaságát csalással, illúziókeltéssel mégiscsak eléri, akkor az a város valószínűleg mocskosabb, mint azelőtt volt.

4. VELEM NEM TÖRTÉNHET MEG

Szociális munkások nap mint nap tapasztalják, hogy a mai Magyarországon a hajléktalanná válás mennyire tragikus könnyedséggel történik meg. Magasak az albérleti árak, átlagos és átlag alatti jövedelemmel egy lakás bérlése is borzasztóan nehéz, a vásárlás pedig sokszor lehetetlen.

Tavaly a népesség közel harmada tudta elképzelni, hogy őt magát is érintheti egyszer majd a hajléktalanság, de a helyzet azóta sem vált pozitívabbá. A magyar szociális háló sajnos képtelen a szegénység felé haladó családok megmentésére: itthon átlagosan huszonkét családot lakoltatnak ki, nem hetente vagy havonta, hanem naponta. Szintén beszédes, hogy a hajléktalanperek első hajléktalanjai középosztálybeliek voltak. Az alábbi videóban megtörtént esetek alapján, valódi kilakoltatási okokat sorolnak ismert művészek, megdöbbentő lesz:

Itt pedig a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatása ellenes petíciót tudjuk aláírni.

5. AKI AZ UTCÁN VAN, AZ ANNYIT IS ÉR

Ezt a pontot talán magyarázni sem kell. Nem egy lakcímkártya tud pozitív tulajdonságokkal felruházni minket, anélkül is tudunk jogkövető, barátságos, nagyvonalú, értelmes, szellemes, bátor emberek és társainkhoz kedvesek lenni. És ugyanez viszont is. Emberek vannak, emberek vagyunk. Ahogyan a hajlékosok, úgy a hajléktalanok is igyekeznek megmaradni embernek, és teszik a tőlük telhetőt.

6. AZ ÁLLAM MINDEN EGYEBET MEGTETT AZÉRT, HOGY KEZELJE A VÉGSŐ ELSZEGÉNYEDÉST. EZ A TÖRVÉNY A HAJLÉKTALANOK MÉLTÓSÁGÁT VISSZAADÓ TÖRVÉNY, EMELLETT ÉRTELMES, NEM TÉKOZLÓ ÉS BETARTHATÓ

Sajnos ez is téves, a törvény a hajléktalanok méltóságának maradékát is elveszi. A járókelők azt látják, hogy négy rendőr visz el egy hajléktalant; amelyik hajléktalan egyáltalán részt vehet személyesen a tárgyalásán, azt vezetőszáron viszik oda, és mindenétől megfoszthatják. Ez nem pusztán a hajléktalanok, hanem a többi polgár méltóságát is veszélyezteti, máskülönben nem kiáltana egyszerre tizenkét, emberekkel foglalkozó hivatás épp segítségért.

Ez a törvény nem pusztán embertelen és felelőtlen, hanem tékozló is. Az államnak, a rendőrségnek nincs arra kapacitása, hogy a több ezer, az éjszakai menedékhelyre adminisztratív, egészségügyi, emberjogi okból bemenni nem tudó állampolgárt állítson elő, majd 72 órás őrizetben tartson, és kirendelt ügyvéddel bírósági tárgyalást szervezzen.

A szociálpolitikus Misetics Bálint arról ír, hogy a társadalom pontosan 100%-a (a hajléktalan, a vele szolidáris és a „csövest” kiáltó ember is) járna jól azzal, ha az állam nem izomból, a viszolygásra építve próbálna politikai tőkét kovácsolni illúziókeltéssel, hanem már kidolgozott, a közterületi hajléktalanság csökkentésére irányuló szakmai stratégiákat alkalmazna. Jóval kevesebben élnének az utcán, ha ez már megtörtént volna, és jóval kevesebb fájdalommal, szégyenérzettel is járna mindenki részéről.

7. AZ INTÉZKEDÉS A SZAKEMBEREKET IS SEGÍTI

Az előző pontból egyenesen következik, hogy hogyan érezhetik magukat a szakemberek, akiket az állam évekig képeztetett, majd nem tart igényt tudásukra és elnémítaná őket. A szakma legfőbb gondja amellett, hogy a benne dolgozók épp lebénultak a fájdalomtól, hogy a rendszer részeként asszisztálniuk kell valamihez, ami tökéletesen szakmaiatlan.

Ráadásként olyan praktikus gondjaik adódnak, hogy például nem találják klienseiket. (Tavaly október 15. óta 210 halott ember neve mellett szerepel a nyilvántartásban fagyhalál kifejezés. Ehhez képest idén első körben az aluljárókból és a befűtött kunyhókból zavarták el az embereket.) Hogy milyen értelmetlen bizonytalanságot, inkompetenciát, szomorúságot, dühöt és fájdalmat éreznek a szakmában dolgozók, elolvasható itt, Balla Lilla szociális munkás tolmácsolásában.

8. A HAJLÉKTALAN EMBER VÉGZI DOLGÁT A HÁZUNK ELÉ

Muszáj foglalkozni ezzel a ponttal is, ugyanis sokunkat ez zaklat fel. Nem az ember, hanem valójában az állam vezetése végzi a dolgát a házunk előtt, amikor nem akarja látni a problémát. Lehetetlen nem üríteni, de ürítésre alkalmas helyeket lehetséges építtetni. Sok hajléktalan akár fizetne is valamennyit azért, hogy emberi körülmények között könnyíthessen magán.

9. A LEGALAPVETŐBB EMBERSÉG POLITIZÁLÁS

Ez természetesen szintén hamis, a legalapvetőbb emberség, a megszomorítottakkal való közösségvállalás közérdek, és mint olyan, nem lehet politizálás. Aki ma felszólal a polgártársak üldözése és ellehetetlenítése ellen, nem politizál, csupán nagyon fontosnak tartja, hogy ne hagyja magára az embertelenség elszenvedőit.

10. NEM TEHETÜNK SEMMIT

Nagyon sok mindent tehetünk. Már az is előremutató, ha végleg elfelejtjük a „csöves” szót. Teljesen méltatlan magunkra nézve. Ha van pár percünk, tudunk beszélgetni hajléktalanokkal az állapotukról, életükről. Meg tudunk győződni arról személyesen, valóban kriminális, barátságtalan, veszélyes-e valaki, vagy több-e annál.

Akármi is történik, rossz lenne általánosítani. Egyedi esetek vannak, egyéniségek vannak. Vigyünk a hidegben teát, levest, levesport forró vízzel. Ha ügyvédek, orvosok, pszichológusok, pedagógusok, a társadalom tudósai vagyunk, írjuk alá a vonatkozó petíciókat és tartsuk magunkat következetesen az egyetemen tanultakhoz.

Kövessük be A Város Mindenkié csoportot, illetve az Utcáról Lakásba Egyesületet. Menjünk az utcára, amikor tehetjük. Nézzük meg a saját szemünkkel, hogyan néz ki egy hajléktalanszálló. Informálódjunk, fontos cikkek vannak többek között a hvg.hu-n, vagy itt a Mércén.

Beszéljünk a témáról a szeretteinkkel, a szomszédainkkal, jöjjünk össze barátokkal, találjunk ki valami közhasznút, csatlakozzunk a Kétfarkúak kampányaihoz, osszuk meg a MTA szuper cikkét a lakhatási szegénységről, vagy a Hvg cikkét a segítés különböző formáiról. Ha a környezetünkben valaki az emberségét ledobva nyilvánul meg, ne hagyjuk szó nélkül.

Nagy szükségünk van a szolidaritásra. Ez a civilizált társadalom alapja és kötőszövete, az egyik legfontosabb érték, amely megvéd minket a kiszolgáltatottságtól, a hatalom kénye-kedvétől, az ordító igazságtalanságoktól, a szétforgácsolódástól. Óvni kell, mert ha a mai állapotánál is tovább gyengül, akkor tényleg bajban vagyunk.

Címlapkép: Az AVM 2018 május 15-én zajlott tüntetése; fotó: Mérce.
Olvass tovább!