Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kukorelly Endre: Tamás Gáspár Miklósnak

Ez a cikk több mint 4 éves.

Gazsi, tudod, hogy bírlak, nagyra tartalak – még ha túl sokszor nem is értek veled egyet. (Abban mindenképp igen, hogy Marx nagy író, az én két futballcsapatnyi legjobbjaim közt a 4 filozófus-mint-író egyike.) Tudom, nem gondolod, hogy bárki megvehetne, és e bejegyzésed után is remélem, hogy a bírás nem túlzottan egyoldalú.

Mint írod, alig hiszed, hogy „általánosságban helytelen lenne jobboldali, akár szélsőjobboldali helyeken nyilatkozni, beszélni, interjút adni”, és hogy „nem könnyű dolgok ezek”. Nem. Nekem sem. Gondolhatod, Kálmán Olgával, az elbocsátottakkal maximálisan szolidáris vagyok, a szabadfogásosokkal is, többeket kedvelek közülük, csak biztatok mindenkit, kövesse őket abban, hogy véleményükhöz arcukat adva, mintegy a testükkel demonstrálnak. Amúgy is respektálom azt, aki kiáll a véleménye mellett, függetlenül attól, hogy mennyire értek vele egyet.

Jókedvvel leginkább olyan emberrel (nem tünettel, mint írod) vitatkozom, akivel csöppet sem egyezem. Szerintem ez a politizálás.

Előttem van, ahogy hajdan odaléptél Csurkához kezet fogni vele – így kell. Jó néhány éve eldöntöttem, közügyekben ott beszélek, ahová hívnak, legyen az akár „meglehetősen kétes” hely is – ebben sokat „segített” az a szánalmas látvány, ahogy törvényhozók és végrehajtók menekülnek az őket ellenőrzők elől, ha azok számukra nem smakkolnak.

Ez tehát – noha tévedni, azt tudok! – nem tévedés volt; és nagyon is biztos voltam abban, hogy csőstül jönnek majd a tiédhez hasonló reakciók. A politika, váltig mondom, civil dolog: általában nem vagyok politikus (mint írtad), ám nem vonultam ki a politikából (mint írtad), politizálva politikussá válok (ahogy – ne bosszankodj a hasonlaton –, amíg futballozom, futballista vagyok, bármilyen pocsék is). Hiszi bárki vagy sem, akad jobb dolgom ennél, igazán az írás szórakoztat, a közügyizés kevésbé; elviszi az időt, meglepően fáraszt, pocsékul esik mimóza lelkemnek, ha meggyűlölnek, még csak nem is fizetnek érte stb.

Mégis, amíg majd le nem gyógyul rólam a média, odatolom a képem, és égetem magam. A többiek közé menni, publikum elé állni, elviselhető hangot megütve képviselni érdekeinket/értékeinket – ez az egyetlen korrekt megoldása a megoldandó meg-nem-oldhatónak.