Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Folytatódik a magyar munkaügyi rendszer átalakítása: kinek fog fájni?

A nyári szünet utáni első Kormányinfón bejelentették: a központi közigazgatásban dolgozók 15-20 százalékától megválnak. Ez a lépés a bürokráciacsökkentésnek nevezett leépítési és átszervezési hullám legújabb felvonása. Ami viszont megkülönbözteti az eddigiektől: a Fidesz kommunikációja szerint ezt a digitalizáció tette lehetővé.

Ilyen főnök az állam

A kormány az elmúlt években többször is konfliktusba került saját rendszerének közvetlen fenntartóival. Béremelési stratégiája csak részben tudta enyhíteni a feszültségeket, ezért szembe kellett néznie az egészségügyi, rendvédelmi, és önkormányzati dolgozók ellenállásával. A központi közigazgatásban dolgozók eddig hasonlót nem tettek,

pedig a körülmények hasonlók: alacsony bérek (amik lassabban is növekednek, mint a versenyszférában) és folyamatos túlterheltség.

A központi közigazgatás attól központi, hogy az egész országra kiterjedő döntéseket hozhatnak ezen a szinten. Az itt dolgozók működtetik a végrehajtó ág legfontosabb szerveit, a kormányhivatalokat, minisztériumokat, stb. Ez a réteg nem számít a leginkább kizsigereltnek és a kormánnyal szemben kritikusnak, ezért is lehet biztonságos terepe a bürokráciacsökkentés következő szakaszának.

Ez a program azt tűzte ki céljául, hogy a túlburjánzó állami intézményrendszert visszavágja, akár több százezer közalkalmazott elbocsátásával (és versenyszférába terelésével). A közalkalmazottak jelentik a magyar munkaerő középrétegét, ahol az egyik szélsőérték a gyárakban, futószalag mellett dolgozók, a másik pedig a felső szintű menedzserek, kreatív igazgatók, informatikusok és hasonlók világa.

A kormány bürokráciacsökkentő programja a munkaügyi rendszer olyan átalakítását jelentette volna, ahol a foglalkoztatási rendszer egyre élesebb szétválása (alacsony képzettséget igénylő, rutinszerű és magasabb képzettséget megkívánó, kreatívabb munkákra) csak tovább nőtt volna. Ezt kívánta volna meg a Fidesz foglalkoztatási rendszere, ami az oktatás átalakításától kezdve a teljes Munka Törvénykönyvének átírásán át az adórendszer átalakításáig mindenben a (külföldi) nagytőke egyes csoportjainak érdekét nézi. (Ennek a barátságnak szép jele, hogy milyen szervezetek karolták fel az ötletet: a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, és a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara.)

A projekt kitervelője, lelkiismerete és ökle Lázár János és segédje Csepreghy Nándor volt, akik be is ismerték bukásukat, miután százezrek átképzése helyett csak tovább dagadt a közszféra. Hiába fejezték ki a gyárosok és mindenféle iparkamarák igényeiket a közalkalmazottak elbocsátása által felszabaduló munkaerőre, a kormány nem léphette ezt meg (főleg nem a választások előtt).

Ezért is érdekes a bürokráciacsökkentés programjának újabb felbukkanása, de úgy, hogy szinte alig lehet ráismerni. A cél már nem a munkaerő átcsoportosítása és a versenyszféra segítése, hanem a spórolás, amin keresztül emelhető a megmaradtak bére, így minőségibbé téve a szolgáltatást (és a tizedelésre hasonlító eljárással fegyelmezni a munkaerőt). Fontos, hogy ez a spórolási szándék épp a képviselők fizetésének nagysikerű emelése után ütötte fel a fejét.

A bürokráciacsökkentés újabb hullámában nincs több szó továbbképzésről, csak elbocsátásról és nyugdíjazásról.

Ez az új szociáldarwinista bürokráciacsökkentés lehet a jövőbeli modell, ez a mostani pedig ennek a kezdete (ezt Gulyás Gergely is belengette: „minden minisztériumnál megvizsgálják a racionalizálás lehetőségét”). A központi közigazgatás 14 ezer dolgozójából 2-3 ezret érint, akikre a kormány szerint már nincs szükség a digitalizáció miatt. (Ez a leépítés két-háromszor annyi embert von ki a munkaerőpiacról, mint ahányan a legújabb Nemzeti Kegyhelyként bejelentett debreceni BMW-gyárban fognak dolgozni.)

A túlburjánzó bürokrácia (ami itt a dologtalan hivatalnokok és a végtelen ügyintézési láncok képét akarja felidézni, nem a racionális munkaszervezését) rémképe nem biztos, hogy leírja a valóságot. Az ágazatot képviselő Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Boros Péterné több ponton kritizálta ezt a lépést. Szerinte már így is több mint háromezren hagyták el a közigazgatásnak e szintjét a rossz munkakörülmények miatt.

Így ez az előzetes egyeztetés után létrejövő tizedelés csak a megmaradtakra ró még nagyobb terhet (még ha elbocsátott munkatársaik fizetéséből ezt kompenzálják is).

Ez is jól mutatja, hogy a magyar munkásokat képviselő és minden rossztól (Soros, migránsok, dologtalan cigányok) megvédő Párt rendszeresen elfelejt egyeztetni a magyar munkásokat képviselő és mindenféle rossztól (túlterheltség, alacsony bérek, rossz munkakörülmények) megvédő szakszervezetekkel.

Digitalizáció mint proletarizáció

A legújabb kori bürokráciacsökkentés célja: jobb minőségű szolgáltatások, kevesebb emberrel. És ami ezt Gulyás Gergely érvelése szerint lehetővé teszi:

„Az is nagyon fontos, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek, a digitalizáció hatásainak következtében ma bizonyos területeken kevesebb munkatárs is el tudja látni ugyanazokat a feladatokat, amelyekhez néhány évvel korábban még többen kellettek.”

Ez az illiberalizmusnak és a digitalizációnak (a termelést érintő és átalakító technológiai fejlődés) nevezett folyamat egyik korai találkozása. Az érvelés egyértelmű: a technológiai fejlődés lehetővé tette, hogy a minisztériumi munkát valamiféle automatizációval- digitalizációval könnyítsük, így kevesebb emberre van szükség.

A digitalizáció most egyre több ember létbizonytalanságának növelése árán halmoz fel minél többet (ami a magyar állam esetében a nemzeti tőkésekhez vándorló tőke). Ez a digitalizáció miatti proletarizáció a társadalmi egyenlőtlenségek növekedését fogja okozni, most épp a középréteg erodálásával.

Meg kell érteni, hogy ez elkerülhető: a technológia nem önműködő, önmagában álló dolog, a technológiát felhasználók (itt a kormányzati politikai) döntései vezethetnek ehhez.

Egészében kell megértenünk a munkahelyek elvesztésének jelenségét, és belátnunk: a technológiai fejlődés iránya nem természet adta. Az automatizáció folyamatát most egy monopolisztikus techpiac és korrupt államok irányítják, aminek eredménye az egyre nagyobb tőkekoncentráció, az ipari tartaléksereg duzzadása és a megmaradt munkások fenyítése. Ez a fenyegetés itt is jelen van, a digitalizációt mint bunkósbotot lengeti a Fidesz, kijelölve egy új irányt.

Messze vannak a választások, így folytatódhat a magyar munkaügyi rendszer átalakítása, most épp a 2000-es évek technológiai optimizmusának magyar valóságával. A bürokráciacsökkentés és a magyar közigazgatás átszervezése ki fog termelni vesztes rétegeket és így társadalmi feszültségeket is, a kérdés, hogy mit kezd ezzel a Fidesz (vagy mit kezdhetne ezzel egy politizáló ellenzék, nem a kollaboráns és parlamentarizmusban ragadt poszt-politikai sameszok).

A bürokráciacsökkentés (a „racionalizáció”) negatív hatásai eddig is széles körben termelték újjá a társadalmi igazságtalanságokat. A munkavédelmi szervek leépítésével-átszervezésével elérték, hogy a munkaügyi ellenőrzések súlytalanná, a munka pedig még veszélyesebbé váljon sok kiszolgáltatott munkás számára.

Ezek azok a kérdések, amik a szimbolikus politikai csatározásokon túlmutatók lehetnének, és amelyek lehetőséget adnának baloldali politika megfogalmazására.

(Címlapkép: Kovács Tamás, MTI)

Olvass tovább!