Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi lesz most a szíriai kurdokkal?

Törökország frissen újraválasztott elnöke hamarosan Magyarországra jön. Választások voltak ott is, a hangulatjelentés pedig valami olyasmi volt, mint nálunk (leszámítva az emberölést): választási szabályszegések, kormányzati médiafölény, csalások, a végén pedig a szereplők unott mentegetőzései a választások voltaképpeni tisztaságáról – nincs mit tenni, ez az eredmény. Leginkább valami hasonló jutott el hozzánk Erdoganról az utóbbi időben, pedig érdemes kitekinteni a szíriai helyzetre is, ahol Törökország katonailag és politikailag is aktív, mielőtt értékeljük a személyét és jövőbeni látogatásának tényét.

(Fotó: Flickr / Kurdishstruggle)

Változások

A szíriai polgárháború kirobbanása óta több százezren vesztették életüket és több millióan kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet 2012-től nem csupán Szíriában és Irakban szerzett jelentős kiterjedésű területeket, de a világ más részein is terrortámadásokat hajtott végre.

Az erőviszonyok azonban fokozatosan átrendeződtek és mostanra az ISIS visszaszorult a többnyire sivatagos, nem, vagy alig lakott területekre.

Ebben jelentős szerepe van az Egyesült Államok által támogatott Szíriai Demokratikus Erőknek (Syrian Democratic Forces – SDF), amely a kurd milíciákat, a YPG-t és a YPJ-t is magába foglalja. Az akciókban mellettük az iraki hadsereg és a szír rezsim is részt vesz (utóbbiak a lázadóktól is naponta szereznek vissza területeket), így a terrorszervezet hanyatlásával mind az SDF, mind Aszadék fontos területeket és olajtermelő mezőket szereztek meg Szíriában. Az Iszlám Állam formális bukása innentől talán magától értetődő lehet, azonban ennek a belátása csak újabb kérdéseket vet fel a régióban.

Így alakult az egyes frakciók ellenőrzése a szíriai területek fölött 2017 márciusa és 2018 júliusa között. A legördülő menüre kattintva módosítható a dátum. (Jelmagyarázat: zöld – ellenzék; piros – szír kormányerők; sárga – SDF; fekete – ISIS)

A kurdok de facto autonóm állama, Rodzsava (hivatalos nevén az Észak-Szíriai Demokratikus Föderáció) ugyanis elképesztően függ a körülmények és a különböző geopolitikai játszmák alakulásától. A kurdokat az Egyesült Államok vezette koalíció segítette idáig katonailag, azonban az USA ódzkodik a nyilvános és egyértelmű kiállástól, az együttműködést hivatalosan kizárólag az Iszlám Állam legyőzéséig kívánja fenntartani, az SDF-et pedig csupán proxynak tekinti a terrorizmus elleni háborúban, semmi többnek. Hab a tortán, hogy a rodzsavai öko-szocializmusra és közvetlen demokráciára épülő rendszer sem fekszik kifejezetten a Trump-adminisztrációnak.

Az Egyesült Államok jelenléte azért is fontos az észak-szíriai autonóm terület számára, mert a törökök már a spájzban vannak.

Azzal, hogy márciusban elfoglalták a Szabad Szír Hadsereggel közösen Afrint és a környező településeket, karnyújtásnyira kerültek Manbidzstól, ahol amerikai csapatok állomásoznak, és amely olyan észak-szíriai terület, ami még az Eufrátesztől nyugatra fekszik. Márpedig Erdogan egyértelművé tette, hogy először az Eufráteszig, majd az iraki határig „tisztítják meg” a térséget a „terroristáktól” (a számtalan emberi jogsértésről, amit eddig Észak-Szíriában elkövettek, itt egy friss jelentés). A világ nyolcadik legnagyobb katonai hatalmának ez talán nem jelenthetne gondot, azonban a kurdok még nem adták fel a törökök által elfoglalt Afrint.

A városban legalább két szervezett katonai csoport aktív, az Afrin Sólymok és a YPG/YPJ, amelyek a városban és a térségben meglepetésszerűen hajtanak végre szinte naponta merényleteket a dzsihadistákkal szemben. Ez a taktika persze sok téren korlátozott, annyit legalábbis elértek, hogy egyre több iszlamista egyenruha nélkül mer csak az utcára menni az egyre intenzívebben előforduló merényletek óta, illetve hosszabb távon döntési helyzetbe kerülhetnek a törökök: vagy az eddigieknél is nyíltabban és erőszakosabban lépnek fel, ami már megütheti a nemzetközi közösség magas ingerküszöbét is, vagy vállalják a kockázatát, hogy egyre inkább kontrollt és morált vesztenek az elfoglalt területeken.

A törökök szíriai jelenléte persze joggal zavarhatja Aszadékat is, akik legszívesebben a 2011 előtti állapotokat látnák újra az országban, hiszen mégis egy idegen állam katonái foglaltak el területeket az ország északi-nyugati csücskében. Nagy kérdés, hogy lesz-e valamilyen megállapodás az SDF és Aszadék között, hiszen tárgyalások több forrásból megerősítve is zajlanak már egy ideje vezetői szinten. Pár hete megjelent olyan információ a közösségi médiában, miszerint a kurdok és a rezsim megállapodott abban, hogy

  • a rezsim elismeri Rodzsava/Észak-Szíria autonómiáját az Eufrátesztől keletre
  • a szír állam elismeri és az ország második hivatalos nyelvévé teszik a kurdot
  • a YPG/YPJ-ben töltött katonai szolgálat kiváltja a szír hadseregben kötelezően szolgálandó időt
  • a szír államnak kötelessége megvédeni Rodzsava határait
  • bármely kisebbségi csoportnak joga van oktatási központokat nyitnia a lakóhelyén.

Egy hasonló megállapodás talán elősegíthetné a stabilizációt a rezsim és az autonóm észak-szíriai terület számára is, más források ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy érdemes kellő kritikával fogadni a hasonló szivárogtatásokat és valószínűsítik, hogy ha lesz is megállapodás a felek között, az csak az Iszlám Állam feletti végső győzelem után várható.

A demokratikus föderalizmus

Miközben forognak a nagyhatalmi fogaskerekek és a frontokon az Iszlám Állam maradványait számolják fel, Rodzsava nem mondhat le a mindennapi élet és a közösségi dolgok megszervezéséről sem.

Az Arab Tavasz idején szárnyat bontó észak-szíriai forradalmi projekt Abdullah Öcalan írásaira alapozva a társadalmi igazságtalanságok forrásának a kapitalizmus, a nemzetállam és a patriarchátus kapcsolatát tekintik, amelyeket nem külön-külön, hanem együtt kell lebontani.

Éppen ezért Rodzsava forradalmi alanyai a nők, eszköze (és célja) az autonóm önszerveződés, az ideális társadalomra pedig mint alulról szerveződő, az ügyeiket közvetlenül intéző közösségek együttesére tekint.

Az egyes falvakban és városokban kommunák szerveződnek (már több mint 4000), amelyek felett három szinten tanácsok látják el a képviselet funkcióját. Emellett bizottságokban fednek le olyan területeket, mint a gazdaságszervezés, az oktatás vagy a diplomácia, a föderális kormányzati szerv pedig a Népi Demokratikus Tanács. Minden bizottságban és tanácsban biztosítva van a nők és a férfiak egyenlő képviselete (minimum 40-40%, illetve minden vezető pozíciót egy nő és egy férfi tölt be), illetve a különböző etnikai és vallási csoportok reprezentációja is. Az első kommunák és tanácsok a vallási és etnikai csoportok kompromisszumaként jöttek létre, a közigazgatási struktúra megszilárdulásával azonban a falvakban és városokban már tartottak választásokat is összesen több, mint 12 ezer jelölttel.

A vegyes etnikumú és a korábbi rendszerekben elnyomásban élő népesség számára persze idő kell, amíg megszokja az új szerveződési elveket és gyakorlatokat. Az arab lakosság körében például jellemző volt, hogy sokáig vonakodva küldték be a gyerekeiket az iskolába, félve a kurd nacionalizmustól, az asszír és arab nőknél pedig az autonóm női közösségek szervezése megy lassabban, de általában a kétségek és a félelmek hamar megszűnnek, amint közvetlen tapasztalatot szereznek a politikai rendszerről.

A közigazgatás legnagyobb nehézségét talán az SDF naponkénti területszerzése jelenti, hiszen ez újabb közösségek kommunáinak, tanácsainak megszervezését jelenti és azok integrálását a rodzsavai rendszerbe.

A jövő

Az Egyesült Államok jelenléte egyrészt csupán az Iszlám Állam legyőzéséig hivatalos, másrészt pedig azt a dilemmát is kezelnie kell az amerikai vezetésnek, hogy közvetetten egy olyan baloldali forradalmat támogat, amellyel távolról sem vállal értékközösséget. A Jacobin számolt be róla, hogy már a katonai együttműködés kezdetén megszületett egy Wall Street Journal publicisztika, amely felhívta a figyelmet arra, hogy Amerika „marxistákkal” barátkozik a Közel-Keleten, Stuart Jones korábbi iraki nagykövet pedig a Kongresszust figyelmeztette, hogy legyenek résen, a kurdokkal való katonai együttműködés „ne teremtsen monopolhelyzetet egy politikai szervezet számára, amely ellentétes az amerikai értékekkel és ideológiával”.

Tovább nehezíti az ISIS leverése utáni potenciális amerikai jelenlétet a szíriai kurdok PKK-val (a törökországi Kurdisztáni Munkáspárttal) való történelmi kapcsolata, amelyet terrorista szervezetként tart nyilván az USA, az Európai Unió, vagy éppen Törökország is. A Szíriában lévő amerikai és észak-szíriai katonák között ugyanakkor kifejezetten jó viszony alakult ki, előfordult, hogy amerikai katonák szolidaritásból magukra tűzték a YPG zászlaját, Lindsay Graham szenátor pedig közelmúltban tett látogatása során ígéretet tett a helyi vezetőknek, hogy tolmácsolja Trumpnak, milyen fontos lenne az amerikai jelenlét az ISIS leverése után is.

Rodzsava helyzete pedig ezen túl is alakul: Afrinban és a környékén továbbra is az utcák alatt folytatódik a harc a törökök által támogatott lázadókkal, miközben a föderáció többi kantonjában mindennapos probléma az energiaellátás biztosítása (többek között azért, mert a török állam mesterségesen lent tartja az Eufrátesz vízszintjét), az iskolák és kórházak ellátása, a politikai rendszer folyamatos kiépítése és működtetése.

A régió stabilitása és a demokratikus föderáció jövője szempontjából is kulcskérdés lehet Szíria két jelenleg legnagyobb területtel rendelkező politikai szervezete között az együttműködés (illetve annak tiszteletben tartása), mely a kurdok szempontjából nem a függetlenedés, hanem az autonómia elérésének az eszköze lenne. Kérdés persze, hogy milyen békét lehet kötni Bassár el-Aszaddal.

Kiszolgáltatva a nagyhatalmak politikai játszmáinak, a távolból támogatók talán egyetlen politikai fegyvere a szolidaritás, a nemzetközi közösségre és a helyi kormányokra való nyomásgyakorlás – például akkor, amikor a miniszterelnök Erdogannal találkozik.

Mindeközben pedig a rodzsavai forradalom értékeinek és elveinek az észben tartása erőt és segítséget nyújthat a társadalmi igazságtalanságok elleni küzdelemben itthon is. Az autonóm közösségek kialakítása, a nemi és osztályhelyzetből fakadó társadalmi pozíciónk felismerése és az arra való reflektálás, a közösségi gazdálkodás terjesztése, a társadalmi csoportok közötti szolidaritás kialakítása mind olyan gyakorlatok lehetnek, amelyek iránytűként szolgálhatnak a magyar baloldal útkeresésében is.

Olvass tovább!