Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meggyilkoltak valakit közülünk

„nevét rút ferditésben
Ismerik csak átokképen.”

 

A hétvégén különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy kárpátaljai fiatalembert, a 24 éves Pap Dávidot.

Lemberg külvárosában egy neonáci terrorszervezet tagjai szombat éjszaka támadtak baseball ütőkkel és késekkel kárpátaljai magyar romák sátraira és kunyhóira – otthonaira. A támadásban egy fiatal magyar cigány férfi életét vesztette, négyen megsebesültek, két 19 éves fiú, egy 30 éves nő és tízéves kisfia.

Megemlékezés a budapesti ukrán nagykövetség előtt; a szerző felvétele

A kárpátaljai magyar romák elleni pogromot elítélte Lemberg polgármestere, Kárpátalja kormányzója, Ukrajna magyarországi nagykövete, az Európa Tanács, valamint az Egyesült Államok és Kanada külképviselete.

Sajnos hiába keressük azonban – a külügyminisztérium vagy a kijevi magyar nagykövetség honlapján – azt a közleményt, amelyben Magyarország kormánya részvétét és együttérzését fejezi ki az elhunyt Pap Dávid családjának, határozottan elítéli a neonáci terrortámadást és az ukrán hatóságok hasonló korábbi pogromokkal kapcsolatos tétlenségét, továbbá felszólítja az ukrán államot, hogy minden tőle telhetőt tegyen meg a gyilkosok felelősségre vonása, a neonáci terrorszervezetek mielőbbi feloszlatása és hasonló támadások megelőzése érdekében.

A kárpátaljai magyar cigányok az ukrán neonáciknak magyarok („Miért itt nálunk, a mi erdőnkben laktok, basszátok meg? Menjetek Magyarországra” – mondta egy néhány héttel ezelőtti pogrom résztvevője egy roma magyar asszonynak), Magyarország kormányának azonban, úgy tűnik, csak cigányok.

Magyarország magát nemzetinek tartó kormánya jóvá tehette volna Balog Zoltán volt miniszter fajgyűlölő – tehát nemzetietlen – nyilatkozatát, miszerint a magyar kormány még nem döntötte el, hogy „a határon túli, magyarul beszélő cigányok tehertétel vagy erőforrás”.

Nem tették jóvá – ezzel pedig ismét nyilvánvalóvá tették, hogy uralmuk nem csupán a jogállamiság, a parlamentáris demokrácia és a jóléti állam, hanem a nemzeti eszme számára is tehertétel.

Ha van olyan, hogy nemzeti eszme, akkor az nem a „magyar focit”, a magyarkodó giccset, és főleg nem a piros-fehér-zöldre festett etnicista uszítást jelenti; nem az „etnikai homogenitást”, hanem éppen ellenkezőleg: egy a közvetlen rokoni kapcsolatokon, valamint az etnikai és osztálykülönbségeken egyaránt átívelő – ennyiben tehát univerzalisztikus – felelősségérzetet és szolidaritást. Azt jelenti, hogy „a legalsó pór is kunyhajában // Mondhassa bizton: nem vagyok magam! // Testvérim vannak, számos milliók; // Én védem őket, ők megvédnek engem. // Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.”

Pap Dávid barkaszói családja mezőgazdasági napszámos munkából él, ő maga pedig fémhulladék gyűjtésével foglalkozott Lembergben. Ő volt az a legszegényebb ember, akinek – ha van olyan, hogy nemzeti szolidaritás – nem szabadott volna félnie a kunyhójában, és akit, ha megvédeni nem is tudtunk, legalább halálában nem szabad magára hagynunk.

Ha lehet egy nemzetnek becsülete, úgy azt ezúttal is – mint ahogyan korábban, a Puczi Béla határontúli nemzeti hősre való méltó megemlékezéssel kapcsolatban – roma szervezetek védték meg.

Ha van olyan, hogy magyar nemzet, azt tegnap nem az Országház képviselte „a nemzet főterén”, hanem a RomNet, a Phiren Amenca és a Kethane Egyesület az Istenhegyi út járdaszegélyén, Ukrajna nagykövetsége előtt, ahol gyertyagyújtással emlékeztek a neonáci terrorizmus magyar áldozatára.

Reméljük, hogy nem helyettünk, hanem mindannyiunk nevében.

Olvass tovább!