Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Utolsó dal, Ginához

A maga nemében érdekes volt a vasárnapi választás. És persze fájdalmas is. Bevallom, meg is sirattam az eredményt és mindazokat az értékeket, eszményeket, meggyőződéseket, amelyek fontosak nekem és amelyeknek a mai naptól Magyarország hivatalosan nem otthona többé. Most azonban főleg arról szeretnék beszélni, amit fontos tanulságnak tartok, nem pedig arról, hogy miért is tragédia ez mindannyiunk számára, még ha ezt, mint általában, sokan nem fogják soha megérteni.

1. Magyarország valóban nem demokrácia

Azért ezzel kezdem, mert szerintem ez a probléma alapja. Aki szerint ez egy alapvetően rendben lévő demokratikus választás volt, az vagy buta, mint a föld, vagy olyan megfontolásai vannak, amikre gondolni sem szeretnék.

Amellett, hogy tömeges khmmm… eljárási anomáliák voltak a választások során, amik miatt sosem fogunk tudni jól aludni (2002-ben vagy 2006-ban SOKKAL kevesebbért siratták a demokráciát a jobboldaliak, csak szólok) a tegnap történtek miatt, az is nyilvánvaló, hogy ha egy kormánypárt nyolc év kormányzás után, tengernyi korrupciós ügy közepette számottevően növeli a választóinak számát, és ráadásul harmadszor szerez zsinórban korlátlan alkotmányos hatalmat, és ha a megelőző években elképesztő erőforrás-koncentrációt hajtott végre a politikában, a közigazgatásban, a gazdaságban, a médiában, illetve permanens, központilag irányított gyűlöletkampányt folytatott, szemrebbenés nélkül manipulálva híreket és beborítva plakátokkal és hirdetésekkel az országot, közszférában dolgozókat utasítva a kampányban részvételre, ott nagyon hülyének kell lenni, ha valaki komolyan azt hiszi, hogy az itt felsorolt, alapvetően nem demokratikus eszközök nem befolyásolták döntően a választási eredményt.

Igen, ez azt is jelenti, hogy enélkül az erőforrás-koncentráció nélkül és enélkül a manipulatív politizálás nélkül gyakorlatilag biztosan nem lett volna kétharmada a Fidesznek és nagyon könnyen lehet, hogy meg is bukott volna. Ez ennyire egyszerű.

Minden más tényező csak ezután következik. Aki vasárnap előtt azt mondta, hogy diktatúrát nem lehet választáson leváltani, az vasárnap láthatta, hogy igaza van. Még akkor is, ha nem így értette eredetileg.

2. Az ellenzék le lett váltva

Mondjuk ki nyíltan, az elmúlt hónapok alapkérdései hamisan lettek föltéve. A koordináció és az előválasztás csak pótcselekvésként voltak elővezetve, az igazi kérdés, az egész országot lefedni képes, aktivisták tízezreit megmozgatni képes, tömegmozgalomszerű ellenzéki szerveződés létrehozása helyett. Lehet szidni a Jobbik önzését (akiknek nagy a felelősségük a kétharmadban) és az LMP-t (akiknek szintén van némi felelősségük), de az a helyzet, hogy a választók őket jutalmazták még így is az MSZP, illetve a DK ellenében, a maradék ellenzéki média és az értelmiség össztüze ellenére is. Mindkét párt kint a terepen dolgozott sokat és ezért ők relatíve nyertesek, míg az évek óta halódó MSZP és a teljes politikai tévedésként létrejött, viszont az MSZP-vel kötött szürreális megállapodása segítségével alaposan megtámogatott DK egyértelmű vesztesek.

A Párbeszédről és az Együttről kiderült, amit tudtunk, hogy pártként nem léteznek. A Momentum viszont a magas részvétel ellenére csak a saját nagyképűségéhez és álmodozásaihoz mérten szerepelt rosszul, hosszú távú építkezés szempontjából egyáltalán nem. Ha van eszük és szívük, nekik komoly jövőjük lehet.

3. A bojkottpártiak helyzetértékelése igaznak bizonyult

Paradox helyzet állt elő: a bojkottpártiak feltevése, hogy ez egy hibrid rezsim, bebizonyosodott, viszont ezt onnan tudjuk, hogy senki se hallgatott rájuk. És ez szerintem így helyes, hiszen a bojkott pont erre a felismerésre nem tudott volna bennünket eljuttatni, hiszen akkor nem a rezsim működése idézte volna elő a tegnapi eredményt, hanem a bojkott.

Más kérdés, hogy ebből fontos politikai következtetések adódnak.

Ha valaki nem készül a politikai küzdelmet feladni, annak hagynia kell a büdös francba a megszokott sémákat. A parlamenti munka egyáltalán nem fontos, nem is számít. Ezt a rezsim már rég kimondta, ezért támad a civilekre. A parlamenti pártokat viszont újra kell gondolni, mert a rezsim logikája szerint minden más politikai szereplő illegitim.

Ebből két következtetés adódik:

  1. Aki a formális intézményekben akar harcolni, annak a pártokat kell célba vennie és belülről kell azokat az egyetlen értelmes politikai cél, egy az egész országot minél jobban lefedő  tömegmozgalom megszervezésére, amely 2019-ben esetleg új intézményes pozíciókat szállhat meg és így reményt adhat későbbre vagy legalább utóvédharcot folytathat;
  2. Mindenki másnak ott a rezsim elleni küzdelemnek a hagyományos mozgalomszervezési formája. Nem a tüntetésre gondolok, hanem egy szívós munkával létrehozható, szervezett tömegmozgalomra, ami tízezreket tud a tagjai között, amely képes helyi nyilvánosságot létrehozni és fenntartani és képes megszólítani új embereket. Ha egy ilyen szervezkedés nem megy ki Budapestről és nem lesz 2020-ra több tízezer tagja, azt elkezdeni sem érdemes. A Momentum ezen az úton indult el eredetileg és ha ezen indulna tovább, az már valami lenne, de bárki előtt szabad az út.

4. Az ellenzék kisebbség – ha győzni akar, többséggé kell válnia

A vasárnap este volt az utolsó alkalom, amikor az ellenzék elhitethette magával, hogy a társadalom többségét képviseli. A mostani önbecsapás a “rejtőzködő szavazó” mítosza volt. Lószart. A rezsim ugyan elsősorban magát képviseli, de létrehozott egy politikai gépezetet, amely 2,5 millió embert képes mozgatni. De volt már, amikor 3,2 milliót is. Ki tudja, van-e felső határa a gépezet tökéletesítésének?

Az ellenzék túlélésének egyetlen kiindulópontja lehet: az, hogy senki sem rejtőzködik sehol, aki majd előjön és a segítségére siet. Nincs külföldön sem, sem itthon ilyen titkos barát. Egyedül vagyunk.

És mivel minden rendszer, még egy autokrácia is, a többség támogatásával működik, ezért a rezsim lebontásának egyetlen módja a többségének elvétele, amiben muszáj kreatívnak lenni. Mi, akik amúgy is utáljuk a rezsimet, nem számítunk, hanem azok számítanak, akik a rezsim gépezetének karmaiból kiszabadíthatók és akikkel kisebbségbe lehet kényszeríteni a rezsimet. Ezt a maradék médiától az értelmiségen (amelynek ma már minden politikai árnyalata nagyrészt – és totál súlytalan módon – szemben áll a rezsimmel) át a politikai pártokig mindenkinek meg kell értenie.

Karácsony Gergely, Szél Bernadett ne nézegesse a barátai Facebook-profilját, Hont András vagy Széky János ne gondolja, hogy okosabb mindenkinél, mert újságíró és mert még megírhatja a véleményét minden kontroll nélkül. Vagy persze csinálják és gondolják, csak tudják, hogy ez nem számít és politikailag egyáltalán nem hatékony.

A rezsim legyőzésének útja sajnos a mi kis világunk falain túlra vezet, az ismeretlen, barbár földre, amit úgy hívnak, hogy Magyarország. Nem mindig volt ez a két világ így elválasztva és hazudik, aki kizárólag ránk keni érte a felelősséget, hogy ez így alakult. Sok év masszív gyűlöletkampánya és az ellenzéki politizálás lehetőségeinek beszűkítése is kellett hozzá, hogy ma ez a helyzet, de ez a helyzet és ezzel kell tovább dolgozni.

5. A baloldal megújulása elkerülhetetlen

Igen, ma a baloldalon intellektuális és morális megújulásra van szükség, helyi szinten való, lépésről lépésre történő építkezésre, kis műhelyekre, ötletekre, szívre és sokszor kilátástalan küzdelemre. Ennek vannak biztató, apró jelei, ezekből kell erőt meríteni és ezekre érdemes támaszkodni. Kétlem, hogy a többség így lenne elérhető, de hogy hogyan, azt szerintem senki sem tudja, és minden őszinte és becsületes kezdeményezés megbecsülést és támogatást érdemel.

Sok lelkierőt kívánok magunknak és az egész országnak minden jót, tiszta szívből, őszintén.

Olvass tovább!