Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Netanjahu – Korrupció és kapitalizmus

Benjamin Netanjahut azzal gyanúsítják, hogy nagyjából 1 millió sékel (kb. 75 millió forint) összegben kapott különféle értéktárgyakat: ékszereket, szivarokat, pezsgőket, miközben a befolyásával üzérkedett. Az emberei megpróbáltak szövetségesei számára adókedvezményeket intézni, médiacégeknél kedvező sajtót kijárni neki és családjának, a felesége bírósági ügyében eljáró bírót pedig előléptetés ígéretével lefizetni.

Orbán Viktor katonai tiszteletadással fogadja Benjámin Netanjahut a Kossuth téren 2017. július 18-án. MTI Fotó: Mohai Balázs

Netanjahu 12 éve van hatalmon Izraelben, akárcsak Orbán Magyarországon. A miniszterelnöki pozícióban eltöltött idejük eloszlása is kísértetiesen hasonló. Ennyi idő bőven elég arra, hogy valaki kirobbanthatatlanul beássa magát az uralmi rendszer sáncai mögé, kvázi lehetetlenné téve a leváltását.

A mostani korrupciós botrány, bár egyelőre csak a körvonalait lehet látni, első ránézésre puccskísérletnek tűnik. Az egyik ellene tanúskodó politikus, Jair Lapid egy korábbi Netanjahu-kormányban pénzügyminiszter volt, és egy komoly liberális párt vezetője, bukása esetén potenciális miniszterelnök-jelölt.

9 éve nem sikerült Netanjahut választásokon leváltani, talán majd a legfőbb ügyészség segít – gondolják sokan az ellenzékben. Végülis az előző évtizedben Ehud Olmert belebukott a sok évtizedes korrupciós ügyeibe.

Csakhogy a fanatikusan nacionalista és vallásos jobboldalnak – amelynek a jelenlegi parlamentben 5 különféle pártja van – továbbra sincs kormányképes alternatívája, legfeljebb néhány centrista erő vagy esetleg a balközéppel kötött nagykoalíció jöhet szóba. Az arab pártokkal és a kommunistákkal egy cionista se fog koalícióra lépni. Szomorú tény, de a magyarországi politikai kultúra állapota miatt le kell írnom: a cionizmus itt intézményesített zsidó nacionalizmust jelöl, nem valami elképzelt zsidó világösszeesküvést.

Az ország létrejötte óta a képviseleti demokrácia kulisszái mögött egy militarista rezsim uralkodik. Ez nyílt titok, összeesküvésnek nyoma sincs benne, még a rettegett Sin Bétre vagy Moszadra se kell hivatkozni, mert Golda Meirt leszámítva minden kormányfő katona volt, többségük hivatásos. A reguláris hadsereg anno a különféle színezetű paramilitáris egységek összeolvadásából jött létre, és máig kultikus nemzeti dicsfény övezi. A 20. század utolsó harmadában beállt változások: az állami támogatással megindult átfogó ciszjordániai telepes expanzió, amely az 1967-ben megszállt palesztin területek lassú etnikai tisztogatását és a lappangó izraeli annexiót segíti elő.

A gazdaság területén egy észak-amerikai tőkeinjekciókkal felpumpált gazdasági boom indult be, amely a szegény bevándorlók országából egy hiperkapitalista regionális atomhatalmat csinált. A 80-as évek közepére elérte Izraelt is a globális adósságválság, amit  reagani és thatcheri ihletésű privatizációs hullám követett az energiaipar, holt-tengeri bányászat, mezőgazdaság, bank és pénzügyi szektor, egészségügy, hadiipar és a telekommunikáció területén. Ezt a folyamatot pedig legfőképp Likud vezetésű jobboldali kormányok vezényelték le.

Ráadásul Izraelben már régóta „nemzeti együttműködési rendszer” van. Az 1977-es választásokon győztes Likud az elmúlt 40 évben 33 évig volt kormányzó pozícióban. Miniszterelnökei között az állam megalakításáért fegyveresen küzdő, terrorcselekmények sokaságát elkövető szervezetek, mint az Irgun és a Lehi volt vezetői is helyet kaptak (Menáhem Begin, Jicak Sámir).

A fenti történelmi tények fényében tragikomikus lenne, ha Netanjahu bukásának oka csalás, megvesztegetés vagy felesége extrém kézműves fagylalt fogyasztási szokása lenne. Valójában a hágai Nemzetközi Büntető Bíróság elé lehetne állítani illegális földfoglalásért, afrikai menekültek bebörtönzéséért és Ugandába/Ruandába deportálásukért, a népirtó burmai kormánnyal való fegyverkereskedelemért, vagy közel 2000 palesztin civil meggyilkolásáért (persze kizárólag „önvédelemből”).

A vádak valószínűleg igazak: úgy tűnik, az izraeli miniszterelnök és családja egy korrupt dinasztiát épít.

A Netanjahu-klán eltűntével azonban nem tisztulna meg az ország, mert a kapitalista gazdasági rendszerben a korrupció nem hiba a gépezetben, hanem a normális működés tipikus kísérőjelensége.

A magánelsajátításra alapozott gazdasági rendben a termelőfolyamat feltételeit és lefolyását a részvényesek és a felső vezetés határozza meg, és a termékelosztásról folytatott alkufolyamatban is domináns pozíciót töltenek be.

Amíg a nagytulajdonosok és a technokrácia gazdasági diktatúrája fennáll, a korrupcióellenes retorika szépségtapasz marad a kizsákmányolás rigid valóságán. Orbán Viktor rokonai és barátai extrém vagyonosodása is csupán zavaró mellékterméke a nemzeti nagytőkésosztály megteremtésének. A magántulajdon nagyrészt törvényesített lopás, és csak kisebb részben törvénytelen tolvajlás.

Küzdjünk az okok és ne a tünetek ellen, harcoljunk a gazdasági rendszer demokratizálásáért, és akkor automatikusan jelentősen csökkenni fog a korrupció világszerte. Ennek részeként  a politikai rendszerek demokratizálását is el kellene kezdeni.

Rendőrök Ahed Tamimi otthonában, fotó: a Tamimi-család; forrás

Meglátásom szerint Izraelben ez nem a politikai vezetés vagyonosodásának vizsgálatával, hanem az izraeli hadsereg által közvetlenül és közvetve uralt, közel 4 millió palesztin kollektív szuverenitásának elismerésével és a katonai megszállás alóli felszabadításával kezdődik, majd a Palesztin Nemzeti Hatóság feloszlatásával és regionális választások azonnali megtartásával folytatódik.

 

Címlapkép: Mohai Balázs/MTI
Olvass tovább!