Auschwitz felszabadulásának évfordulóján rendeztek volna emlékmisét Horthy Miklósnak, a Magyar Királyság egykori kormányzójának. Az eseményt végül lemondták, egyes állítások szerint Erdő Péter, a katolikus egyház feje kérte, hogy maradjon el a szertartás, mások szerint az izraeliek fejezték ki rosszallásukat, egy harmadik pletyka szerint meg az amerikaiak szóltak, ezt azért nem kéne. Egyet tudunk, nem a Fidesz mondott le Horthy kultuszáról (még ha meglepő módon, a fideszesített Mandineren jelent is meg ilyen cikk).
Ezt bizonyítja az is, ahogy Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke, az esemény meghívott vendége így kommentálta a történteket:
„Nem botrány tehát – inkább természetes gesztus –, hogy az iszonyú és embertelen holokauszt, a vészkorszak emléknapján, szentmise keretében katolikus hívőként emlékezünk Magyarország kormányzójára, családjára is. Zsidó honfitársaink példát vehetnének azon zsidó honfitársainkról, akik méltányolták Horthy Miklós kormányzó bátor döntéseit, és ezt számos formában kifejezésre is juttatták. Részükről sem kellene több, mint méltányosság a megítélésben”
Van annak egy bája, amikor Lezsák a holokausztot túlélő magyar zsidóságot felszólítja, tessék már úgy emlékezni, hogy a zsidó törvényeket meghozó, bevallottan antiszemita kormányzót (még ha a gazdag zsidók közül személyesen többet kedvelt is), aki a deportálások megkezdése idején még betöltötte tisztségét, köszönet illeti.
De nem is ez a lényeges, hanem az, hogy ez egy taktika. Két eset van, vagy szándékos taktika, akkor még rosszabb, vagy egyszerűen Lezsák nem is érti, miért káros az, amit mond, és ahogyan mondja.
Ugyanis itt Lezsák azt a keretet teremti meg, amiben a zsidók vitatkoznak Horthy megítéléséről, márpedig ez így nem igaz.
Először is, a holokauszt, az ahhoz vezető zsidótörvények nem zsidó ügyek, főleg nem Magyarországon.
Nem Magyarországon élő zsidókról, hanem magyar állampolgárokat, sok esetben vallásukat nem is gyakorló, vagy akár keresztény hitre áttért magyar állampolgárokról van szó, a honfitársainkról. Ez nem a zsidók belügye.
Másrészt Horthy megítélése sem zsidó ügy. A kormányzót felelősség terheli többek között a Don-kanyar katasztrófájáért, Jugoszlávia lerohanásáért, és így a magyar-jugoszláv megnemtámadási egyezmény megsértéséért, a háborúba való belépésért, a fehérterrorért, a hárommillió koldus országáért. Ezeket a bűnöket pedig nem a zsidóság, hanem az egész ország ellen követte el.
Horthy szerepének megítélése nem zsidó ügy, hiába is próbál a magyar jobboldal taktikai okokból ebből újra és újra zsidó ügyet csinálni (és ehhez legtöbbször asszisztál, bár pont ennél az ügynél szerencsére nem, a magyar zsidóság egy része).
De persze az, hogy zsidó ügyet akarnak csinálni Horthyból, illetve hogy újra és újra belerongyolnak a kor emlékezetpolitikájába, nem a véletlen műve. Ez is egy politikai számítás terméke.
Horthyt, a holokausztot és ennek emlékét arra használják, hogy karban tartsák azokat az árkokat, amiket itt hagyott nekünk a 20. század. Azokat az árkokat, amik szenvedésekre, halálra, a történelem jóvátehetetlen bűneire épülnek bal és jobboldalról egyaránt.
Azokat az árkokat, aminek az egyik oldalán pampogó zsidókkal szemben a tisztességes magyar hazafiak állnak, és amelynek másik oldalán demokraták állnak szemben a keleties mucsai fasisztákkal.
Azokat az árkokat, aminek a koordinátáit már beleprogramozták az emberekbe, hogy egyszerűen beazonosíthassák, ki az ellenség, ki az, akitől félni kell. Egy választás előtt pedig szükség van arra, hogy emlékeztessék saját választóikat, kikkel állnak szemben, és mit képviselnek ők.
A 21. században ebből a politikai csapdából kell kilépnünk, de nem saját értékeink, történelmünk, családunk és hazánk történelmének feladásával.
Úgy kell túllépnünk, hogy nem gyalogolunk bele hangosan a másik történelmébe, a másik családjának szenvedésébe, hogy nem emlékezünk hősként azokra, akik családokat életeket, embereket, nyomorítottak meg elnyomó rendszerek vezetőiként. És úgy, hogy aki ilyet tesz jobbról vagy balról, annak elmondjuk, a jövőben közösen, egymást megbecsülve akarunk élni, ha pedig ezt akarjuk, nem lehet tőkét kovácsolni a másik szenvedéseiből.
