Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Öngól

Pedig azt azért sejtettük, hogy nem tudják ezt a végletekig tolni. Hogy nem lehet úgy gyűlöletből légvárat építeni, hogy egy kósza mondat porig ne rombolja. A józan ész évek óta bizakodik, hogy egyszer valahogy megáll ez az őrület, és most tessék, eljutottunk idáig is.

A helyzet az, hogy kiderült, hogy a kormány, miközben évek óta ádáz harcot vív az Európai Unió menekültpolitikája ellen, legalábbis szóban, lényegében azért csak befogadott majdnem ugyanannyi menekült- és oltalmazott státuszt kapott embert, mint amennyi ellen amúgy a kvótarendszer ürügyén ágált. Vagyis az történt, hogy miközben ezerrel magyaráztak valamit, annak pont az ellenkezőjét csinálták. De őszintén szólva nem ez az első ilyen eset – csak ez a kékre plakátolt utcák tükrében valóban látványosra sikeredett.

Hisz ez volt a cél.

Az, hogy sikerüljön éveken át fenntartani az erős, harcos, a magyar érdekeket védő politika látszatát. Hogy sikerüljön háborús retorikával elhitetni, hogy amennyiben nem ez a kormány kormányoz, akkor az egész országot felfalják a brüsszeli bürokraták, a keletről érkező migránsokkal karöltve.

Innen nézve az, hogy négy évvel ezelőtt a rezsicsökkentés volt a mantra (Németh Szilárd azt is hasonló lendülettel tudta nyomni, mint most a sorosozást), már tényleg megmosolyogtatónak tűnik. Pedig a séma ugyanez volt: elhitetni, hogy ha nem a Fidesz marad hatalmon, az embereket betemetik a gázszámlák. És persze utólag kiderült, hogy a gázszámlák a legrászorulóbbakat így is betemetik – csak ez akkor már senkit sem érdekelt.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy egy fatális véletlenre (meg Altusz Kristófra) volt szükség ahhoz, hogy mindez kiderüljön. Illetve hát itt nem is a kiderülés a jó szó, hanem a megerősítés. Hiszen megszámlálhatatlan mennyiségű cikk, tanulmány, nyilatkozat és állásfoglalás született már arról, hogy a kormány bevándorlásellenes kampánya (pláne megfejelve a Soros-topikkal) konkrét hazugságokra, félinformációkra és barokkos túlzásokra épült.

Tudtuk, hogy az egész, 2015 óta tartó migránsokkal riogató retorika hamis. És mégse történt semmi.

Ami jól mutatja azt is, miben rejlik a kormány ereje: hiába álltak tények szemben a propagandaanyagokkal, mégsem sikerült egyszer sem akár csak egy fél pillanatra zavarba hozni velük a kormánypárti politikusokat. Egyszer sem ingott meg senki alatt a szék, szempilla se rezzent, hiába derült ki újra meg újra, hogy nem mondanak igazat, hogy feleslegesen keltenek pánikot. És mindezt képesek voltak pusztán azzal elérni, hogy egyszerűen nem reagáltak a tényekre, és ha kicsit lankadt a figyelem (vagy éppen más, kínosabb ügyekre terelődött), még eggyel erősebb fokozatra kapcsoltak. Ennyi kellett ahhoz, hogy elvegyék a teret a nem kormánypárti nyilvánosság elől, leuralják a közbeszédet, és ezzel kézben tartsák az irányítást.

A mostani eset annyiban nyilván különleges, hogy belülről erősíti meg mindazt, ami kívülről mindig is egyértelmű volt. Kérdés, hogy ez mire lesz elég.

Ha azt nézzük, hogy politikai tőkét ki tud kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem állunk túl jól. Annyit már látunk a kormánypárti reakciókból, hogy a migránsozás helyét minden eddiginél erősebben veszi át Soros démonizálása (arról pedig már nagyvonalúan kezd elfelejtkezni a propagandagyár, hogy miért is kellett Sorost belekeverni ebbe a történetbe). Persze, adott most egy óriási támadási felület, amin keresztül lehet ütni a kormányt, ehhez viszont az is kéne, hogy az ellenzék megfelelően tudja lereagálni a kialakult helyzetet (ez egyelőre még nem igazán sikerült senkinek).

Nyilván nagy kérdés az is, hogy mi a cél. Ha a kormány leváltása, ahhoz azért valamivel nagyobb erőfeszítésre lenne szükség. Mert ugyan bebizonyosodhatott most, hogy ez a kormány bizony nincs köszönőviszonyban a valósággal, de ennél több kell ahhoz, hogy meg lehessen mozgatni tömegeket. Főleg, mivel a Fidesz felé lejtő médiatérben még mindig lehet riogatni a migránsokkal (Bakondi György például ma is fontosnak tartotta jelezni, hogy „idén eddig 650 migráns kísérelte meg a magyar határ illegális átlépését”). Szóval még mindig minden a migránsokról és Soros Györgyről szól.

Azért kár. Kár, mert megint semmi más nem tematizálja a közbeszédet, mint a sorosozás meg migránsozás. Kár azért is, mert amikor az ellenzéki politikusok közügyek felé fordulnak (és ebbe épp úgy beletartozik az, amikor Juhász Péter az aluljáróban alszik, hogy felhívja a figyelmet a lakhatási problémákra, mint az, amikor Hadházy Ákos a 100. korrupcióinfón is leleplez egy újabb, egyébként az egészségügyet érintő, lopást), akkor is inkább arra figyel a köz, hogy vajon hogy alakul a Soros-diskurzus. Kár, mert közben a fejünk fölött – ha ez egyáltalán még lehetséges – technikailag megint egy fokkal nehezebbé teszi a választást az ellenzéki pártoknak a kormány (illetve hát a Nemzeti Választási Iroda, folytatva az Állami Számvevőszék által elkezdett sort), és erre megint nem figyelünk eléggé. De leginkább azért kár, mert (és azért ezt is tudtuk előre) már megint semmilyen következménye nincs annak, hogy ordas hazugságon kapták a kormányt, és senki sem fogadna nagyobb tétekben arra, hogy bárki belebukik ebbe a sokmilliárdos, pusztán gyűlöletkeltő kampányba.

Mondhatjuk persze, hogy majd áprilisban megmutatja a nép, hogy elege van-e már a Fidesz-KDNP hazugságaiból. De azért van az emberben egy kis hiányérzet: azt a közpénzt ki teszi vissza a kasszába, amit a kormány erre az agyrémre költött? Azok a civil szervezetek, akiket épp lehetetlen helyzetbe igyekszik terelni a kormány (sokadjára), hogy végképp kivéreztesse őket, hogyan élik túl ezt a kampányidőszakot? Azokat az embereket, akiket sikeresen ijesztgettek és hergeltek, ki nyugtatja meg, hogy valójában nincs itt semmi látnivaló? Arra ki gondol, hogy ők egy ilyen helyzetben hogyan érezhetik magukat? És egyáltalán: biztosak vagyunk benne, hogy hozzájuk is eljutott ez a hír?

És ha már itt tartunk:

azt a szakadékot, amelyet a kormány végletesen kiszélesített az elmúlt években, kettévágva a magyar társadalmat, ki temeti be?

Lehet, hogy innen, a mi térfelünkről nézve őrületesen nagy öngólt lőtt a kormány, de ez még nem jelenti azt, hogy elvesztették a meccset. Az ugyanis nincs még lefújva.

Sőt, az is lehet, hogy nem ez az igazán fontos kérdés, hanem az, hogy mindazok után, amit ráerőltettek az országra, mi hogyan fejezzük be a meccset. Az szinte biztos, hogy az évek óta tartó gyűlöletkampány nem múlhat el nyomtalanul. Így ha valamire, akkor most arra kéne koncentrálni, hogy az okozott károkat enyhítsük – és a többes számba az ellenzéki pártoktól a civil szervezeteken és a sajtón át a cselekvő emberekig mindenkit bele kell most érteni.

Persze, el kell mondani újra meg újra, hogy mi történt. De arra is koncentrálni kell, hogy a kifárasztott, elnyomott és megfélemlített rétegeit a társadalomnak visszakísérjük egy normális, gyűlöletmentes élettérbe. Ha ez nem kezdődik el, ha nincsen alternatívája ennek a fajta beszédnek, ha nem kezdünk el az igazán fontos dolgokról is beszélni végre, akkor ezen a térfélen pedig csak egy kihagyott tizenegyes lesz ez az eset. És akkor sem leszünk beljebb semmivel.

Olvass tovább!