2017-ben egyetlen egy embernek sem szabadna megfagynia a lakásában vagy az utcán

Ahogy minden évben, amikor elkezdődik a tél, most is megírom, csak a biztonság kedvéért: ma Magyarországon emberek halnak meg a saját otthonaikban, mert nem tudnak fűteni.

Már magamat is unom néha, de mégis kevés ennél fontosabb téma van: emberi életekről van ugyanis szó. A kihűlés az egyik legnyomorúságosabb halálnem, ami tényleg csak és kizárólag azokat éri el, akiket saját otthonuk fűtetlen börtönébe zár a nincstelenség, vagy akiknek már otthonuk sincs.

Mondhatnánk persze, hogy intézze el mindenki maga, hogyan és miből fűti vagy hagyja kihűlni az otthonát. Csakhogy ennél talán több felelősséggel tartozunk egymásért.

A fa ma drága mulatság, sok ezer forintért lehet néha rossz, kézzel kalapált (de azért szintén nem olcsó) kályhaféleségekbe tömködni a fűrészport, vagy a köbméternyi fát, amit jó esetben ingyen, rosszabb esetben újabb súlyos ezresekért szállítanak házhoz. Drágul a tűzifa, három és fél év alatt 10 százalékot emelkedtek az árak, ami már pont az a lélektani határ, amit sokan nem tudnak átlépni.

Az önkormányzatok ingyenes faosztást csak néhanapján végeznek (mondjuk nyakunkon a 2018-as választás, szóval talán idén jobb lesz a helyzet), lehet támogatást igényelni a szociális tűzifa vásárlásához, a magyar kormány idén több mint 6 milliárdos támogatást biztosít az erre jogosult önkormányzatoknak (mondjuk valamilyen okból csak az 5000 lakosúnál kisebb települések pályázhattak, mintha 5000 lakos felett fa is magától teremne az összeeszkábált kályhákban), de még így is garantáltan rengetegen maradnak ki ezekből a lehetőségekből, ilyen-olyan okok miatt.

És persze itt van az érem másik oldala is: gyakorlatilag már szeptemberben megjelentek azok a hírek, amelyek leleplezett, elcsípett fatolvajokról szóltak. Ők azok, akik jellemzően úgy jelennek meg a hírekben, mint az erdőket, a természetet megkárosító emberek, akik rossz biciklijeiket tolva hordják el a fát, amíg a rend serény őrei le nem fülelik őket.

Nem azt akarom mondani, hogy a lopás az nem szabálysértés, mert az. Viszont azt is fontos látni, hogy ezek az emberek nem azért lopják a fát, hogy aztán luxusjachtot építsenek belőle, és az Adrián csónakázzanak.

A falopás nem egy milliárdos biznisz, hanem egy olyan szabálysértés, amit jellemzően olyan emberek követnek el, akik nem akarnak megfagyni a hidegben. Amit tesznek, az nem helyes, de egy viszonylag egyszerűen magyarázható okra vezethető vissza: életben akarnak maradni.

És persze ott vannak azok, akik üzletszerűen építenek a szegénység szülte piacra: fát lopnak, nagy üzemben, hogy aztán eladják a rászorulóknak, bőven a piaci ár alatt, de gyakran tovább károsítva őket azzal, hogy nem megfelelő minőségű és mennyiségű fát adnak a kialkudott árért. De persze jellemzően nem ők szoktak a hírekbe és a börtönbe kerülni. Virágzik ez a biznisz is, jól mutatva, hogy óriási a kereslet, sokan ugyanis képtelenek megfizetni a tűzifa egyre magasabb árát.

A kihűlés, a hideg miatti halál értelemszerűen a legsérülékenyebb csoportok terhe. A szegényeké, az időseké, a betegeké – azoké, akiket valójában az államnak kéne felkarolnia, átsegítenie az évről évre megkérdőjelezhetetlenül bekövetkező hideg időszakon. Ez nem egy váratlan természeti csapás ugyanis, hanem egy előre megjósolható állapot (úgynevezett tél), amire előre is fel lehetne akár készülni, amivel minden évben foglalkozni kell.

Lehet a fatolvajokat hajkurászni az erdőben, de azt is meg kell nézni, hogy hová viszik azt a fát, és vajon miért van szükségük rá. Mindaddig, amíg akár csak egy ember is kénytelen meghalni azért, mert fűtetlen az otthona, bőven van mit tennie a magyar államnak – már ha egyáltalán meg akarják szüntetni ezt a problémát.

Az előző téli időszakban is haltak meg emberek a hideg miatt, hogy pontosan mennyien, azt viszont nem tudjuk megmondani. Elsősorban azért nem, mert az erre hivatott hatóságok nem mondanak pontos adatokat, leginkább arra hivatkozva, hogy nincs egységes módszertana annak, hogyan lehet megállapítani, ki az, aki kihűlés miatt hal meg (azokat például, akik kórházba szállításuk után hunynak el, nem listázzák). Emellett pedig a kormány maga sem szívesen közli ezeket a számokat, legalábbis idén már ez volt a helyzet: mintha attól, hogy nem mondjuk ki, ezek az emberek halálukban nem is léteznének.

Amit biztosan tudunk: egyes számítások szerint az emberek immár többsége nem az utcákon, hanem a fűtetlen otthonában hűl ki. Egy másik számítás szerint pedig több mint egymillió magyar ember nem engedheti meg magának, hogy fűtse az otthonát (a szegénységben élők közül minden harmadik ebbe a kategóriába esik).

Rétvári Bence államtitkár arról számolt be, hogy 2010 és 2016 között összesen százhatvanegy utcai kihűlést rögzítettek, a KSH adatai szerint viszont, ami egy évvel rövidebb időszakot ölel fel (2015-ösek a legfrissebb adatok) ezerháromszáznál is többet.

A Magyar Szociális Fórum viszont folyamatosan tájékoztat: összegzésük szerint 2016-17 telén összesen 203 ember halt meg kihűlés következtében, ami hússzal több az egy évvel korábbinál. A legfiatalabb áldozat 11 éves volt, a legidősebb pedig 93 éves. A megfagyott emberek túlnyomó többsége fűtetlen lakásában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, és beszállítása után halt meg, mert már nem tudtak rajta segíteni.

És hogy ne csak az előző telet évet szemlézzük, a Magyar Szociális Fórum pont ehét szerdáján közölte a legfrissebb adatait: ezek alapján Magyarországon huszonhárman szenvedtek fagyhalált december elejéig. Közülük nyolcan az utcán, nyolcan fűtetlen lakásukban, heten pedig a kórházban hunytak el. Ez már az idei “szezon”, az idei halálos áldozatok száma.

Igen, fontos, hogy emlékeztessük rá magunkat újra meg újra: emberek halnak meg ma Magyarországon, minden télen, pusztán azért, mert hideg van.

Az ő haláluk a magyar állam kudarca is egyben: annak a csalhatatlan jele, hogy az állam képtelen legalább minimálisan is gondoskodni azokról, akiknek szüksége lenne erre. Hogy a hátrányos helyzetbe ma csak belecsúszni lehet, de onnan kitörni lehetetlen, hogy azt, akinek semmije nincs, az állam sem segíti megfelelően.

Attól, hogy még csak számadatot sem közölnek róluk, épp azt veszik el ezektől az elhunytaktól, ami legalább még járna nekik: annak az elismerését, hogy haláluk megelőzhető lett volna egy jól működő, az emberi életet és méltóságot tiszteletben tartó és óvó szociálpolitikával. Odafigyeléssel, a szociális védőháló befoltozásával. Ha emberek százezrei nem élhetnének lakcímkártya és egészségügyi ellátás nélkül, ha lenne egyáltalán arra kapacitás, hogy valaki rájuk nézzen, és odafigyeljen arra, hogy ne hűljenek ki. A támogatottak körének és a támogatások mértékének szélesítésével, és így tovább.

A szegénységnek ezer arca van, és ha elfordítjuk a sajátunkat, nagyon könnyű úgy tenni, mintha ezek nem léteznének. Nyilván nem a tünetek kezelésével lehet megoldani ezeket a problémákat, és nem is lehet eltüntetni egy csapásra őket. Viszont az sem elfogadható, ha a tüneti kezelések sem képesek betölteni a funkciójukat: erre pedig az egyik legfájdalmasabban kézzel fogható példa tényleg a kihűléses halál.

Van ugyan szociális támogatás, mégsem csökken azok száma, akik áldozatul esnek a hidegnek. Akkor biztos, hogy ez a szociális támogatás megfelelő módon és mértékben segíti a rászorulókat? Nem gondolom, hogy így lenne.

A fűtetlen otthonokat legfeljebb a kéményekből hiányzó füst gomolygásából lehet kiszűrni. Az egyetlen dolog, amit a következő időszakban tehetünk: legalább figyeljünk oda mi a környezetünkre, azokra, akik a közelünkben élnek akár az utcán, akár saját otthonaikban, nehéz körülmények között. Mert senki sem érdemli meg azt, hogy a hideg ölje meg, egy olyan tényező, amivel szemben fel lehet venni a küzdelmet.

Olvass tovább!