Oligarchák nemzete!

Örültünk, amikor Simicska megmentette a Magyar Nemzetet, a Hír TV-t, meg a többieket a még rosszabbtól, örültünk, amikor a Puch László megmentette a Népszavát, örültünk, amikor az Indexet megmentette a Lajos. De minek is örülünk? A végtelenül eltorzított, szabadsághiányos magyar társadalomban annak örülünk, hogy oligarchák kényük kedve szerint játszanak a mi szabadságunkkal, médiához való hozzáférésünkkel.

Kép forrása: http://www.wakingtimes.com

Nézzük meg, mi maradt a magyar sajtóból 2017 végére. Van a Fidesz médiája: TV2, közmédia, Ripost, Lokál, megyei lapok, rádiós frekvenciák, PestiSrácok, 888 és a barátaik, egy egész hadsereg a Fidesz oligarcháinak szolgálatában.

Aztán ott van a Simicska altal tulajdonolt médiaportfólió, ahol szintén zajlik az élet: most nevezték ki a rendszerváltás utáni magyar politikai élet egyik leghíresebb korrupciós ügyének fő vádlottját, Schlecht Csabát a Magyar Nemzet főszerkesztőjévé. Ő pedig el is mondta, ha nem is propagandamédiát, de jobban jobbikos médiát akar csinálni az eddig tényleg viszonylag független működő médiacsoportból.

Ott  van a Népszava, amely Puch Lászlónak, Simicska egykori ellenfelének és az ország megszállásában harcostársának tulajdonában van, és csak azért él, mert van kormányzati hirdetés a lapban. Aztán ott van még a frissen alapított zoom.hu, amelyet óriási pénzekből működtet egy gyanús figura, Tarjányi Péter, aki annak az MSZP-s Molnár Zsoltnak a tanácsadója, akit sokan fideszes kapcsolatai miatt vádoltak.

És ne feledkezünk meg a német Bertelsmann-csoport által tulajdonolt RTL Klubról sem, amit egy adott pillanatban maximális ellenzékiségre csavart fel a tulajdonos még 2014-ben, hogy aztán 2016-tól kezdve szépen lecsavarja ezt a lángot.

Vagy ott az ATV, amely hihetetlen módon indult meg a bulvárosodás útján az ezernyi fideszes kapcsolattal rendelkező Hajdú Péter vezetésével, miközben a tulajdonos, a Hit Gyülekezetének vezetője, Németh Sándor “végre” elindult a menekült-kérdés után a jobboldal felé, amerikai mintára.

És persze vannak még nagytőkések kezében lévő lapok, viszonylag függetlenebb lapok, olyan lapok, amiknek nem is tudjuk a státuszát.

Ez lenne a szabad magyar nyilvánosság? Ahol a tulajdonosok kényük-kedvük szerint csavarják, rakják ide-oda a lapjaikat?

Ahol az információhoz való hozzáférésünk attól függ, hogy az oligarchapartin kinek milyen lapot osztottak épp?

Nem csak azon kéne elgondolkozni, hogy a Fidesz hogyan foglalja el a nyilvánosságot, hanem azon is, hogy mi volt előtte. Normális volt-e a nyilvánosság szerkezete 2010 előtt. Mert a mostani folyamatok pontosan azért indulhattak be, mert már régebben is oligarchák fogságában volt a magyar nyilvánosság, csak ezt soha nem mondtuk ki. Nem volt annyira érdekes, mert plurális oligarcharendszer volt. Pedig a példákat már akkor is láthattuk, a Kurír vagy a legnagyobb magyar oknyomozó újság, a Manager magazin megszüntetése idején. Vagy az apró sztorikból, hogy milyen reklámozó milyen cikket semmisít meg, hogy melyik pártról hol nem lehetett rosszat írni.

Persze most még rosszabb a helyzet, de el kéne dönteni, hogy mi az a sajtószabadság, amit követelünk. Ki kéne mondani, hogy mik azok a pontok, ahol az oligarchák beleszólnak a nyilvánosság alakításába, és hogy az előző 30 évben hol, milyen módon és hányszor szólt bele valaki abba, hogy a társadalom mit tudhat meg.

Gondoljunk csak az UD Zrt. botrány kapcsán a Csányi Sándort és feleségét érintő felvételek törlésébe és nem lehozásába.

Mert valóban szabad médiát, és valóban szabad demokráciát csak úgy tudunk követelni, ha tudjuk, hányféle módon volt ez a szabadság eddig korlátozva, és ha ki tudunk harcolni egy olyan rendszert, ahol nincsen korlátozás.

A magyar szabadság ‘48-ban és ‘56-ban is egyik legfontosabb kérdését, a szabad sajtó kérdését tényleg úgy tudjuk csak megoldani, ha kiszabadítjuk azt az oligarchák kezéből.

Nem csak a fideszes oligarchák kezéből, hanem mindenféle oligarcha kezéből.

Olvass tovább!