Több százan vonultak ki a Hajógyári-szigetre a fák védelmében
Élőláncot is alkottak a Nagyréten, ahol Kiss László óbudai polgármester is beszédet mondott.
Élőláncot is alkottak a Nagyréten, ahol Kiss László óbudai polgármester is beszédet mondott.
Az eddig megígért 6 milliárd eurónál jóval többet, ideálisan ennek dupláját követelik béremelésre és beruházásokra, a páciensek és a dolgozók érdekében.
Kellett hozzá majdnem másfél év, de azért megérte!
1997. június 30-án éjfélkor Hongkongban véget ért a 156 éves brit uralom, és a terület másnap visszatért Kínához, ezt ünnepelték volna meg a hongkongiak idén is, ám a rendőrség a koronavírusra hivatkozva betiltotta a felvonulást.
Az egyik felszólaló szerint a kormány célja a kritikai értelmiség fölszámolása Magyarországon.
A felszólalók mind olyan fiatalok voltak, akik saját bőrükön tapasztalták a kirekesztést.
A zónában „káoszt” vizionáló, meghamisított fotókat az amerikai Fox News és a brit Daily Mail is közölte, előbbi már elnézést is kért. A magyar médiában is villámsebességgel terjedt a boltok sarcolásáról és rapper-hadurakról szóló mese, amit szintén megcáfoltak már az érintettek és a hatóságok is.
Arabok és zsidók együtt vonultak utcára a nehézkesen megválasztott miniszterelnök terve ellen.
Wasingtonban és USA-szerte pedig minden eddiginél nagyobb demonstrációra számítanak a George Floyd tüntetések mai napján.
„A kormány az erőszaktevő” – ez volt az egyik szlogen.