Most, hogy elért minket a koronavírus-járvány második hulláma, érdemes megvonnunk az Orbán-rezsim válságkezelésének elmúlt bő féléves mérlegét, és leszámolni azzal az illúzióval, hogy „ezek” „legalább kormányozni tudnak”.
Turisztikai plakátokat díszítettek fel tiltakozó feliratokkal.
A járvány felfutásával párhuzamosan meghozott intézkedésekből látható, hogy a rendszer fasizálódásának veszélye sejlik fel, hiszen a kormányzat eltökélt a tőke és a legtehetősebb társadalmi csoportok segítésében, illetve abban, hogy a válság költségeit a munkavállalókon hajtsa be.
Ma délután mutatták be a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung közös kutatását az Orbán-rendszer tíz évének társadalmi megítéléséről: a propaganda hatása elementáris, de épp a járvány nyomán kiderülhet, hogy a kommunikáció önmagában nem elég.
Az Orbán-kormány koronavírussal kapcsolatos válságkezelésében hasonló mintázatok figyelhetőek meg, mint 2010-2014 között.
2010 után az Orbán rendszer a nemzeti tőke számára előnyös integrációs modellt szorgalmazott, mely egyszerre tudja a külső befektetők profitját, és a belső tőkefelhalmozást biztosítani, a költségeket pedig a társadalom kiszolgáltatottabb szereplőire helyezni.
Fábry Ádám szerint Kelet-Európa, és benne Magyarország a neoliberalizmus éllovasa volt, az Orbán-rendszer pedig nem más mint a neoliberalizmus átmentése, tekintélyelvű formában.
Ha már a kormány tudatosan feléleszti az 1919-es ellenforradalom és a fehérterror kultuszát, akkor ideje lenne annak hívnia magát, ami: ellenforradalminak.
Minden év egyre rosszabbnak tűnik, az intézmények, amelyekhez tartozom, bizonytalan helyzetűek, a barátaim depressziósak, akik képviselni próbálnak engem, azok vagy teljesen idióták, de magabiztosak, vagy egyáltalán nem érdeklem őket.
Orbánék azért avatkoznak bele a liberális kapitalizmus intézményrendszerébe, hogy felpörgessék a nemzetközi és nemzeti tőke felhalmozását, az így keletkező társadalmi feszültségeket pedig autoriter technikákkal kezeli.
