Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan semmizték ki a magyar kisbirtokosokat?

Hogyan vonódott be az Orbán-rezsim a földzsákmánylás folyamataiba? Hogyan befolyásolta a földtulajdoni viszonyok átrendeződése a belpolitikai eseményeket, illetve hogyan járult hozzá a fölzsákmánylás a tekintélyelvű populizmus térnyeréséhez?

A földzsákmánylás jelenségét az aktuális kutatások túlnyomórészt a globális Észak-Dél tengelyen burjánzó egyenlőtlenségek folyamatába ágyazódva vizsgálják (a földterületekért folytatott verseny okozta kilakoltatásokat, természeti erőforrások privatizációs folyamatait, emberi jogok megsértésének következményeit elemzik). Kevesebb szó esik viszont arról a hatalmi játszmáról, amely során a tekintélyelvű politikai rendszerek támogatói a kistermelői rétegtől szerzik meg a földterületeket a politikai hatalom és kontroll kiterjesztése érdekében.

Emellett nem fordítanak kellő figyelmet arra sem, milyen szerepett játszott az Európai Unió a földzsákmánylást lehetővé tételében (vagy megakadályozásában), különösen a posztszocialista államok esetében. Gonda Noémi szerint időszerű megérteni, hogy az EU közös agrárpolitikája (KAP) nemcsak az ipari gazdaságok terjeszkedését segíti elő az európai kistermelők kárára, hanem a saját demokratikusnak vélt határain belül is hozzájárul az autokrata rendszerek fenntartásához.

Gonda Noémi tanulmánya (a „Földzsákmánylás és a tekintélyelvű populista rezsim kialakulása Magyarországon”) hiánypótló, betekintő elemzést nyújt a magyar tekintélyelvű rendszer konszolidációs politikájába. Az Orbán-rezsim földpolitikájának elemzése rávilágít arra, hogy a kirekesztés és elnyomás hogyan termelődik újra, és hogyan integrálódik a szélesebb körű kormányzati rendszerekbe, amelyek végső soron fenntartják a tekintélyelvű rendszert.

A Szolidaritási Akciócsoport (SZACS) Szolidaritási Élelem munkacsoportjának kezdeményezésére élelem-önrendelkezés témájú olvasókörök indultak 2020 őszén és 2021 tavaszán. Az eredeti angol nyelvű cikket a szerző az olvasókör negyedik alkalmán vezette fel. A résztvevők az eredeti angol szöveg magyar összefoglalóját olvashatták. A jelen cikk a fordítás bővített és lektorált változata.

Az új oligarcharéteg földhöz jutása

Az állami szocialista gazdaságok felszámolását az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején agrárreform követte a kárpótlási utalványok szétosztása révén a kisajátított földek korábbi tulajdonosai között.

Az utalványt elméletileg csak az eredeti címzett használhatta fel termőföld vásárlására. E korlátozás ellenére a kárpótlási utalványok forgalmazása inkább a földbefektetésben érdekelt tőkés szereplőknek kedvezett, mint a volt szövetkezeti dolgozóknak.

Az oligarchák első csoportja – akik közül néhányan ma is jelen vannak az agrárszektorban – a 1990-es évek elején kezdték meg vagyonuk gyarapítását. E jelenség ellenére, amely hozzájárult az agrártársadalom fokozódó polarizációjához, az agrárstruktúra 2015-ig viszonylag széttagolt maradt, sok kisbirtokos gazdaság jelenlétével. Ez alapvetően annak volt köszönhető, hogy az állam nagy földterületek tulajdonosa volt, amelyeket hosszú távú megállapodások révén adta bérbe a termelőknek.

2014-ben a földterületek 23 százaléka még állami tulajdonban volt. Ez megközelítőleg 1,7 millió hektár állami tulajdonú művelhető földterületet jelentett, 500 000 hektárnyi szántófölddel. 2015 óta azonban az Orbán-rezsim az állami tulajdonban lévő földek egy nagy szeletét privatizálta.

A kormány kistermelőkkel kötött haszonbérleti földbirtoklási rendszer felszámolását célozva 2015 augusztusában bejelentette az állami tulajdonban lévő földek piacosítását.

Viharként söpört végig a földterületek magántulajdonba vétele. Az úgynevezett „migránsválság” közepette a magyar közvélemény aligha követhette a mezőgazdasági földeket érintő tulajdonviszonyi átrendeződést. Természetesen az új földbirtokrendszer létrehozásának stratégiája már korábban elkészült. Néhány bérleti szerződést már két-három évvel 2015 előtt odaadtak a nemzeti oligarcháknak és családtagjaiknak, hogy könnyedén hasznot húzhassanak a földek kereskedelmi forgalomba hozatalának folyamatából, amely (elméletileg) a bérlőt helyezte volna előtérbe minden más potenciális vevővel szemben.

Ángyán József, a Fidesz akkori országgyűlési képviselője szerint a rezsim támogatóit már Orbán 2014-es választási győzelme előtt tájékoztatták, hogy győzelme esetén mire számíthatnak. Így különösen arra kaptak bőven időt, hogy összegyűjtsék a szükséges likviditást a magyar földpiacon való belépésükhöz és/vagy konszolidációjukhoz. Éppen ez a likviditáshiány akadályozta a legtöbb kisbirtokos földbérlőt abban, hogy megvásárolja az évtizedek óta művelt földjét.

A folyamat „árverésnek” nevezése hozzájárult a kormányzati propagandához; valójában az „árverésre bocsátott” 12 000 hektár földterület közel 65 százalékát árverés nélkül osztották szét, annak ellenére, hogy a kormány a földárak piaci mechanizmusok útján történő megállapításának szükségességéről beszélt.

A földügyleteket úgy szervezték meg, hogy a helyi kisbirtokosok, akik már évtizedek óta gazdálkodtak a régióban, nem tudtak versenyezni a saját vagy további szomszédos parcellákért, mivel a kormány a nagy (húsz hektárnál nagyobb) parcellák kereskedelmi forgalomba hozatalát támogatta olyan induló árakkal, amelyeket a kisbirtokosok nem tudtak megfizetni.

Ráadásul nem kaptak elegendő időt sem a hitelek felvételének megszervezésére. Emellett a megfélemlítés, fenyegetés és más, nem dokumentált, de gyakran említett mechanizmusok is arra kényszerítették a kisbirtokosokat, hogy visszalépjenek az árveréseken való részvételtől.

Ennek eredményeként a legtöbb ember, aki ezeken az árveréseken földet szerzett, annak ellenére, hogy a kormánypropaganda „helyi termelőknek” nevezte őket, a valóságban nem volt földműves: hanem többek között tanárok, kereskedők, gyógyszerészek.

Közös volt bennük a spekuláció és a rendszer támogatása.

Példaként, Ángyán József Csongrád megyéről szóló tanulmányában 27 Fidesz közeli érdekcsoportot azonosított be, akik a földterületek 70 százalékát szerezték meg a megyében a 2015-ös földprivatizáció során. Ezzel szemben a 20 hektár alatti területet megművelő helyi kistermelők kevesebb mint a földterületek 9 százalékát szerezték meg.

KAP-támogatások

A mezőgazdaság fontos gazdasági szektorként már ebben az időszakban is jelentős EU-s támogatásokban részesült. Magyarország a 2014-2020-as időszakban összesen 12,4 milliárd eurót kapottt; ez az összeg a KAP teljes költségvetésének 3,19 százaléka, ami az egyik legmagasabb arány a többi uniós országgal összehasonlítva. Az új nemzeti vállalkozói réteg, a KAP-támogatások segítségével, a mezőgazdasági földszerzés révén könnyedén jutott haszonhoz. Hosszú távú befektetésként a külföldi földtulajdonlást szabályzó moratórium lejártával a földárak drasztikus növekedésére számítottak.

A KAP-kifizetések 2015 előtt gazdaságilag érdekessé tették a földbérleti szerződéseket, 2015 után pedig a földárakkal való spekuláció miatt gazdaságilag kívánatossá vált a tulajdonlás.

A támogatási kifizetés 2014-ben hektáronként mintegy 240 euró volt, ami jelentős összeget jelentett azok számára, akik nagy mennyiségű földet béreltek. Annál is inkább jelentős volt, ha az átlagos árhoz viszonyítjuk, amelyért az állam földet bérbe ad: körülbelül 100 €/hektár.A gazdasági nyereség érdekében többen mezőgazdasági művelés alatt álló saját földterületként jegyezték be a 2015-ben szerzett tulajdonukat, amely sok esetben nem fedte a valóságot. A rendszert alvállalkozók bevonásával vagy a termőföldek parlagon hevertetésével játszották ki.

A KAP támogatási mechanizmusát a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felügyeli. Gonda Noémi interjúalanyai rámutattak, hogy a Hivatal elsősorban a rezsimmel „egyet nem értő” termelők eseteit vizsgálta, majd amikor a Hivatal az EU-s követelmények megszegésért szabott ki büntetést, az EU-s közpolitikai rendszert érte kritika a magyar rezsim és Hivatali működése helyett. Ez a gyakorlat ráerősít az Orbán-rezsim EU-ellenes narratívájára, amely hozzájárul a rendszer elnyomó és a KAP oligarchia-támogató folyamatainak elhomályosításához.

A nemzeti oligarcha réteg politikai és gazdasági konszolidációját a földzsákmánylás ily módon elősegítette, illetve megerősítette az Orbán-rezsim felé tanúsított lojalitásukat. Ez az oligarcha réteg általában érdemi mezőgazdasági munkát nem folytat a megszerzett földterületeken. Inkább azzal spekulált, hogy az EU kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen, amely az ország földpiacának liberalizálását eredményezi majd. A külföldi befektetők a földterületek felvásárlásával tovább gyarapították az oligarcha réteg vagyonát, miközben a külföldiek által rohamosan felvásárolt földek igazolhatják és erősíthetik az Orbán-rezsim EU-ellenes narratíváját.

„Zsebszerződések”, Nemzeti Vidékstratégia

A 2010-es választások előtt a Fidesz politikai kampánya kihangsúlyozta az akkoriban elterjedt külföldi földzsákmánylással, a földmoratórium be nem tartásával kapcsolatos botrányokat. A kisgazdák és a magyar családok támogatásának szükségességét prioritásként tüntették fel annak érdekében, hogy maguk mellé állítsák a magyar vidéket.

A földmoratóriumnak nemcsak azt kellett volna garantálnia, hogy Magyarországon magyarok váljanak mezőgazdasági földtulajdonosokká, hanem az egy tulajdonosra jutó mezőgazdasági területek felső határának rögzítésével a birtokkoncentrációt is hivatott volt megakadályozni. A valóságban a moratórium ugyan bizonyos mértékig korlátozta a magyar állampolgároknál jóval nagyobb vásárlóerővel rendelkező külföldiek földspekulációját, de hozzájárult a moratórium feloldásáig „zsebben” tartott szerződések elterjedéséhez.

Több mint 1 millió hektárnyi földet szereztek „zsebszerződések” révén a külföldi tulajdonosok (sok esetben nyugat-európai cégek).

A 2012-2020-as Nemzeti Vidékstratégiát azzal a céllal alkotta meg Ángyán József, – aki akkor még nem ábrándult ki a Fidesz politikájából –, hogy megnyerje a vidéki szavazókat. Ez a program egyrészt megnehezítette volna a földfelhalmozást és a spekulációt, másrészt pedig erősítette volna a diverzifikált családi gazdálkodást, és vidékre vonzotta volna a fiatalokat. A pártpolitika a progresszív és emancipatorikus stratégiából hangzatos politikai eszközt kovácsolt. Végül a Nemzeti Vidékstratégia nem került megvalósításra. Csupán pártpolitikai érdekeket szolgált a választás alatt, ami Ángyán József lemondásához vezetett. Ez a politikai manőver a magyar mezőgazdaságot világpiaci viszonylatban még inkább sérülékenyebbé tette.

A következő választások megnyeréséhez (2014, 2018) a vidéki kistermelők politikai támogatására már nem is volt olyan mértékben szükség, mint 2010-ben. A rezsim a közmunka program által továbbra is kontrollálta a vidéki szavazók egy rétegét. A közmunka program, amely a tisztességes megélhetési szint alatti bérezést vezette be, tovább fokozta a függőségi viszonyt a vidéki kiszolgáltatott csoportok és a helyi politikai vezetők között. A legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek a nemzeti narratíva bűvöletében és a jóléti intézkedések hatására továbbra is támogatták a kormányt, amely valójában az elnyomó, kisajátító és rasszista, romaellenes keretezésű rendszer kiépítésén dolgozott.

A Fidesz 10 éves uralma alatt egy új oligarcha réteg jelent meg: egy új feudális rendszer arisztokratái, a neoliberális gazdasági és a tekintélyelvű politikai rendszerből profitáló vállalkozók.

A magyar föld a társadalmi jólét és a demokratikus fejlődés eszköze helyett az Orbán-rezsim 10 éves kormányzása alatt az óriás mezőgazdasági cégek (például Csányi BONAFARM Zrt.) befektetésre alkalmas árucikkévé vált.

Emancipáció

A permakultúra, az agroökológia követőinek, a háztájizás művelőinek, a vetőmag-hálózatok és a kistermelői piacok száma folyamatosan növekszik, de kevés az a kezdeményezés, amelynek érdemben sikerülhet a tekintélyelvű populista rendszer ellen fellépni.

A sikeres ellenállási kísérletek egyik kiemelkedő példája Kishantos. Az állami tulajdonban lévő földterületen működő Kishantosi Vidékfejlesztési Központ (KVK) ökológiai mintagazdaság használati jogát 2012-ben az állam meg akarta szüntetni és bérbe adni mezőgazdasági és építkezési vállalatoknak. A KVK pert indított a kormány ellen, amit 2016-ban elutasított az Alkotmánybíróság. Majd a Greenpeace segítségével az Európai Bíróság elé került az ügy. A négy évig húzódó perben a Fővárosi Törvényszék jogerős döntése alapján Kishantos és a Greenpeace Magyarország 2020 októberében pert nyert a magyar állammal szemben.

A kutatói-aktivista hálózatoknak fontos szerepük van abban, hogy a helyi és globális közösségeket egyesítsék, valamint az emancipatorikus politikák mentén támogassák a demokratikus, fenntartható, igazságos kistermelői magyar vidéki alternatívákat. A vidéki alternatívák kulcsszereplői lehetnek például a fiatal és képzett középosztályból kikerülő termelők, akik jellemzően kis földterületen gazdálkodnak. Ez a réteg a nemzeti populista propagandának nem célcsoportja. Társadalmilag és ökológiailag érzékeny kezdeményezések mentén a rendszerben elnyomott kistermelőkkel, romákkal és női csoportokkal szövetségre léphetnek.

Nagyon fontos, hogy az ellenállás és az emancipáció ne arról szóljon, hogy hogyan lehet kilépni a rendszerből, hanem arról, hogy hogyan változtassuk meg.

A nemzeti földzsákmánylás kérdése Magyarországon nem csak gazdasági, fenntarthatósági, élelmiszerbiztonsági probléma. Inkább az a kérdés, hogy meg tudjuk-e állítani a folyamatot a demokratikus együttélés érdekében.

Az élelmezés, élelmiszer-termelés és a parasztság kérdése hagyományosan a baloldali rendszerkritikus elméletek egyik vakfoltja. A Fordulat aktuális, 29. lapszáma ezt a hiányosságot szeretné legalább részben pótolni. Az élelem-önrendelkezés témája az egyik legfontosabb kapcsolódási pont is a baloldal és a zöldmozgalmak között.  A lapszámban olvashattok a magyar és a globális parasztmozgalmak történetéről, az agroökológia aktuális helyzetéről és a magyar zöldmozgalom feminista olvasatairól is.