A magyarok szemében a „gazdasági sikerek” legitimálják az Orbán-rendszert, miközben a társadalom többsége azt is látja, hogy a rezsim a gazdagoknak kedvez. Az orbáni propaganda hatása elementáris, ugyanakkor a koronavírus okozta válsághelyzet nyomán kiderülhet, hogy a kommunikáció kevés. A Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung közös kutatását, mely az elmúlt tíz év kormányzásának társadalmi megítélését vizsgálta, ma délután mutatták be egy online beszélgetés keretében.
„Az Orbán-korszak három legnépszerűbb intézkedése összhangban van azzal, aminek a kommunikációjára a kormány a legtöbbet költötte”
– kezdte az előadását Bíró-Nagy András kutatásvezető, a Policy Solutions igazgatója a Závecz Research bevonásával készült kutatásról, amely az elmúlt tíz év kormányzati teljesítményének társadalmi megítélését vizsgálta egy 1000 fős reprezentatív mintán. (A kutatás itt elérhető.)
Siker, kudarc
A családtámogatási rendszer (ami az első helyre futott be a teljes népességre vetítve) különösen a bizonytalan szavazók és a falusi környezetben élők körében talált be, a migráció elsősorban fideszes húzótéma volt, a rezsicsökkentés pedig arra jó példa, hogy Orbán pártokon átnyúlóan is képes volt választókat megszólítani.
Azok a témák sorolódtak előre, melyekre kormányzati tízmilliárdok mentek el.
A kutatásból kiderül: a magyar emberek szerint a legnagyobb kudarc toronymagasan az egészségügy helyzete, de a gazdagok és szegények közötti növekvő egyenlőtlenség és a munkavállalók kiszolgáltatottsága is zavarja a társadalom többségét. Bíró-Nagy ugyanakkor azt is kiemelte, hogy a demokrácia témaköre hátrasorolódik a prioritási listán, viszont a top témák közelébe került a klímavédelem. A kutatás egyik paradoxona, hogy bár a gazdasági kormányzás sikere/propagandája komoly legitimációt biztosít a rendszernek, a többség ezzel párhuzamosan a humán területek (egészségügy, oktatás) lepusztulását, a társadalmi mobilitás elnehezülését is látja. Emellett eleven narratíva, hogy a kormányzás valójában a gazdagoknak kedvez.
Mindössze a megkérdezettek harminc százaléka szerint van az ország jobb állapotban, mint tíz éve, ezzel szemben 43% gondolja úgy, hogy rosszabb a helyzet, mint a Bajnai-kormány idején volt. (Ez úgy jött ki, hogy a fideszesek kétharmada javulást érzékelt, miközben a bizonytalanok kritikusak, az ellenzéki érzelműek pedig lesújtó véleményt fogalmaztak meg.)
A magyarok közel fele szerint már nem beszélhetünk demokráciáról, és szinte ugyanennyien úgy látják, hogy a Fidesz nem váltható le demokratikus eszközökkel – ez azonban csalóka, mert másfél éve, az ellenzék szempontjából sikeresnek számító önkormányzati választások előtt a megítélés még ennél is rosszabb volt.
Szorongás és propaganda
A panelbeszélgetésben Andor László, az Európai Progresszív Tanulmányok Alapítványa (FEPS) főtitkára a kutatás eredményei kapcsán kiemelte: az elmúlt tíz év legerősebb ágazata valójában a propaganda volt. Lakner Zoltán politológus pedig megjegyezte, a klímavédelem szinte a semmiből fontos közpolitikai témává vált. Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke arra utalt, hogy
a kormányzás jól látható módon nem oldja, hanem táplálja a társadalmi szorongásokat (2015 előtt senki nem törődött például a migrációval), és a társadalom többsége az elmúlt tíz év kedvező külső gazdasági körülményei ellenére sem került jobb állapotba.
Szűcs Zoltán Gábor politológus hangsúlyozta, hogy a jelenlegi járványhelyzetben először a leginkább kudarcosnak tartott terület, az egészségügy vizsgázik, de majd az is kiderül, hogy az elmúlt tíz év lehetőségeihez képest nem is annyira jó állapotban lévő gazdaság mire lesz képes a várhatóan elhúzódó gazdasági válságban.
Andor szerint miközben valóban kiolvasható a gazdasági kormányzás sikerpropagandájának a hatása, a társadalom azért nem érzékeli az irányt teljesen jónak, mert nem oszlik meg jól a növekedés eredménye: az Orbán-korszak elmulasztott a társadalomba invesztálni. Jobban érzékelhető ezekben a napokban az is, hogy mennyire szétnyílt a társadalmi olló, milyen különbözőek a lehetőségek a társadalom különböző rétegei számára – tette hozzá Pardavi.
Kommunikáció, szakpolitika
Lakner egy másik, a kutatással kapcsolatos paradoxonra mutatott rá: a magyar társadalom rendkívül bizalomhiányos. A legszűkebb körben (család, barátok) van a legtöbb bizalmunk, de ahogy tágul a kör, ez egyre csökken – ezzel párhuzamosan pedig jelen van egy erősen paternalista elvárás is: „szeretjük az erős kezet”. Hasonló ellentmondás, hogy a magyar lakosság 2010 előtt is nagyon érzékeny volt a társadalmi különbségekre, ugyanakkor ebből nem következik, hogy a szolidáris politikákra is nyitottabbak lennénk.
Az elmúlt tíz évvel kapcsolatban elkerülhetetlen beszélni a demokrácia leépüléséről – a kudarcok megítélésénél a demokrácia ügye hátrasorolódott az egyéb, fontosabbnak tartott problémák miatt. Pardavi szerint a demokrácia leépülése egy csúszda, aminek nem látszik a vége. Ezt Szűcs azzal egészítette ki, hogy a kormánynak nem a korlátlan hatalom a célja, hanem a választások megnyerése – amihez viszont egyre több erőforrásra, valamint a fennálló jogszabályi keretek átírására van szüksége.
A kutatásból azonban kiolvashatók egy lehetséges baloldali politika kontúrjai is – ha Orbán képes volt a társadalmi egyenlőtlenségekkel szembeni ellenérzésekre építeni, akkor erre az ellenzék is képes lehet, mondta el Lakner.
