A kötelező oltás épp azokon a területeken vezet munkaerőhiányhoz, amelyek már így is az összeomlás szélén állnak
A közoktatásban és a katasztrófavédelemben is súlyos a helyzet. A szakszervezetek szerint a fenyegetés nem vezetett eredményre.
A közoktatásban és a katasztrófavédelemben is súlyos a helyzet. A szakszervezetek szerint a fenyegetés nem vezetett eredményre.
A most felmentett tanárok sem húzhatják a tanév végéig az oltás felvételét.
A szakszervezet szerint átláthatatlan, ki kaphat felmentést a kötelező oltás alól, miközben a kieső tanárokat jogszabály-ellenes módon pótolná a kormány.
Év végéig kaptak határidőt a pedagógusok az oltás felvételére, a beoltott tanárokat több óra megtartására fogják kötelezni.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt reméli, hogy elindul egy olyan mozgalom, ami segítheti azt, hogy a tanárok „előrébb juthassanak”.
A negyedik hullám erősödésével számos intézkedés és hír látott ma napvilágot.
Váratlan levél birtokába jutott a szerkesztőségünk. A feladó: gróf Klebelsberg Kuno.
A Lehetőségek a Mai Magyartanításban (LEMMA) konferencia szervezőivel beszélgettünk.
A szakszervezetek már korábban figyelmezetettek arra, hogy a kötelező oltás miatt még több tanár eshet ki az amúgy is foghíjas rendszerből.
Milyen pedagógusokra lenne szükség ahhoz, hogy az iskola az emancipáció táptalaja legyen? Tanárképzés a kutató-oktató szemével: Nahalka Istvánnal beszélgettünk.