Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egy sztrájk, és ami mögötte van

Az ősz folyamán a pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottságot alakítottak, hogy a bérek emelése és a munkaterhelés csökkentése érdekében tárgyalásokat folytathassanak a kormánnyal. A tárgyalások során a kormány rendíthetetlen volt, álláspontján nem akart változtatni: az oktatásban dolgozóknak nem emeli meg a szakmunkások szintjén lévő alapbérét, nem csökkenti munkaterheit, az ingyenes túlmunkákat nem akarja megszüntetni. (A társadalmat is rendkívül megosztó kötelező oltás témáját most nem érintem – a rendelkezés szabályozatlansága a szakszervezetek egyik sztrájkkövetelése –, mert ez az írásom szempontjából irreleváns.)

A rendszerváltás 30 éve alatt a kormányok mindig olyan bérrendezéseket hajtottak végre, melyek miatt a pedagógusbérek egy idő után elvesztették vásárlóértéküket. A politikai okokból meghozott döntések után a nemzetgazdasági átlagkeresetek alá szorították a diplomás alkalmazottak bérét az oktatásban és a nevelésben, tudatosan aláásták a szakma presztízsét, majd tűzoltásként igyekeztek a hibás döntéseket korrigálni.

Emellett a jelenlegi kormány az oktatás tartalmi szabályozását, az intézmények finanszírozását társadalompolitikai célokra használja fel, ügyesen osztja meg a pedagógustársadalmat, és állítja szembe egymással az oktatás-nevelés szereplőit, mindezt úgy, mintha semmiről nem tehetne.

Három okra vezethető vissza az oktatás mára tarthatatlanná vált bérhelyzete. Az egyik, hogy még mindig kivehető pénzforrásokat lát a kormány a közoktatásban, lásd a közoktatás részesedését az állami költségvetésből a GDP arányában.

Ma több forrás jut az élsportra és a tömegsportra, mint az összes általános iskola működtetésére, ami jelzi a kormány értékválasztását.

A második elem megértéséhez elegendő Kövér László házelnök mondatait idézni: a beszéd a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jelenlegi és korábbi vezetői előtt hangzott el 2020. február 28-án: „egy „újszerű küzdelem” zajlik, ami kiterjed „a tudatipar, az oktatás, kultúra és média területére, hiszen a 21. században az egyes érdekcsoportok által politikai alávetésre és gazdasági kifosztásra szánt Európában nem a terület, hanem a tudat megszállása az elsődleges cél”.

Befolyást csak úgy lehet szerezni, ha a kulcsfontosságú területet megszállják, uralják és teljesen kiszolgáltatottá teszik. Ezt pedig úgy érhetik el, hogy a mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel kiszorítják azokat, akik még hisznek a szabadon gondolkodó, valódi értelmiségi létben, és a tanári pályán csak egy kontraszelektált, kiszolgáltatott tömeg marad majd.

Egy 2023 homályába vesző, konkrét ígéretet nem tartalmazó mondatban kellene hinniük a pedagógusoknak, amikor „nagyobb” béremelésről beszél a jelenlegi kormány és annak vezetője?

Értjük a zsarolást, de elfogadni nem tudjuk: ha jól szavaznak a parlamenti választáson a pedagógusok, kapnak nagyobb béremelést. A hatalom gyakorlói már nem tudnak érdemi, hiteles választ adni a gyermekek jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekre, a tanárhiányra, az oktatás minőségére stb. Helyette „sorosoznak”, „gyurcsányoznak”, és a pártpolitikai térbe tolják a leegyszerűsített, nem túl bonyolult üzenetet.

A harmadik ok a pályán mára többségbe került nők bérhátránya és az őket sújtó más munkahelyi egyenlőtlenségek. Ha megfigyeljük a KSH foglalkoztatásra és keresetekre vonatkozó adatait, azt látjuk, hogy azokban az ágazatokban a legalacsonyabbak a bruttó keresetek, ahol a női foglalkoztatottak aránya 60% feletti.

A nők és férfiak közötti bérkülönbség 5 legfőbb oka:

  1. A magasabb vezetői pozíciókban túlnyomóan nagyobb a férfiak aránya (egy bizonyos felsőbb, vezetői pozíció fölé nem tudnak nők bekerülni – ez az ún. vertikális szegregáció).
  2. Nők végzik a fizetetlen munkák nagyobb részét, leterheltségük miatt kevesebb idő és energia jut a fizetett munkákra, a férfiak pedig fizetett munkahelyi túlmunkát is tudnak vállalni. (Fizetetlen munkák: háztartási teendők, gyermeknevelési feladatok, beteg és idős családtag gondozása stb.)
  3. A nők gyakrabban szakítják meg szakmai életútjukat, és eltávolodnak a munkaerőpiactól (gyermeknevelés, ápolás miatt), ezért a fizetésük elmarad a hasonló képzettségű, de több szakmai gyakorlattal rendelkező férfi kollégáiktól.
  4. Mind az oktatás, mind a munkaerőpiac szegregált nemek szerint, azaz néhány szektor és foglalkozás túlnyomóan nők vagy férfiak által dominált (ez a horizontális szegregáció).
  5. A nők által dominált szektorok sok esetben eleve alulfizetettek.

Magyarországon a nők 60%-a dolgozik tizenöt olyan szakmában, ahol túlnyomóan csak nőket találunk. Ezek az ágazatok a KSH adatai alapján:

  • intézményi takarítók és kisegítők, a női foglalkoztatottak aránya 88%,
  • konyhai kisegítők, a női foglalkoztatottak aránya 87 %,
  • gyermekfelügyelők és dajkák, a női foglalkoztatottak aránya 99%,
  • bolti eladók, a női foglalkoztatottak aránya 79%,
  • irodai adminisztrátorok, a női foglalkoztatottak aránya 92%,
  • számviteli ügyintézők, a női foglalkoztatottak aránya 88 %,
  • ápolók, szakápolók, a női foglalkoztatottak aránya 89%,
  • csecsemő-, kisgyermeknevelők és óvodapedagógusok, a női foglalkoztatottak aránya 99%,
  • szociális és szakgondozók, a női foglalkoztatottak aránya 95%,
  • általános iskolai tanárok és tanítók, a női foglalkoztatottak aránya 84%,
  • pénzügyi ügyintézők, a női foglalkoztatottak aránya 90 %,
  • középiskolai tanárok, a női foglalkoztatottak aránya 67 %,
  • villamosberendezés összeszerelők (gyártósori szalagmunka), a női foglalkoztatottak aránya 61,2 %.

A felsorolás sorrendje a jövedelmi nagyságokat tükrözi, elöl a legalacsonyabb jövedelmi szintű szakmacsoport van. Ha valaki figyelmesen megnézi az adatokat, azt látja, hogy a jövedelmek szorosan összefüggenek a női foglalkoztatottak nagyságrendjével. Egy-két kivételtől eltekintve, ezeken a területeken a legnagyobb a nők és férfiak közötti bérszakadék.

A közoktatásban a női foglalkoztatottak magasabb aránya miatt sokkal nagyobb a kiszolgáltatottság is. A magyar társadalomban még mindig inkább a nőkre háruló (fent említett) feladatok miatt is lehetséges a megalázó bérekkel lehetetlen helyzetbe hozni az ott dolgozókat. És ezt mindenki tűri a szokásjog alapján!

Eddig a vidéki településeken élő középosztály alsó részéhez tartozó fiatal lányok számára a kitörés lehetőségét adta a pedagóguspálya, mára már ennek varázsa is eltűnt. A pedagógusképzésre jelentkező férfiak aránya magasabb, mint a pályán lévők aránya, mert már a pályára lépés előtt elszívja a versenyszféra a férfi munkaerőt, ezért a pályakezdők körében még magasabb a nők aránya.

Felmerül a kérdés, hogy a kormány vajon tudatosan tartja-e alacsonyan a béreket, arra számítva, hogy a szakmában továbbra is többségben lévő nők kevésbé rugalmasak, és nehezebben váltanak a családban betöltött szerepük miatt. Érdekes megnézni a 2016-os, máig legendás és egyedülálló tanárlázadásban komoly szerepet vállaló intézmények összetételét. Ott volt erősebb az ellenállás, ahol az átlagosnál magasabb volt a férfi munkaerő aránya. Ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezek az elitiskolák voltak Hoffmann Rózsa államtitkár átalakításának a legnagyobb vesztesei is.

Napjainkra már nemcsak az elitiskolák, hanem a teljes oktatás nagy vesztese az orbáni-kövéri politikának. Nem akarják a magyar társadalom jelentős részét felemelni, mert a gondolkodó emberek veszélyt jelentenének a hatalmuknak. Ennél is fontosabb, hogy az idetelepült külföldi tőkének olcsó, alacsony képzettségű tömegekre van szüksége, a tudás pedig egyre kevesebbek privilégiuma lesz.

A pedagógus szakszervezetek tervezett januári és márciusi tiltakozó sztrájkjának résztvevői a versenyképes pedagógusbérekért és a munkaterhek csökkentéséért küzdenek, ám a harc valójában a jövőről szól.

Arról: lesz-e még valaha Magyarországon megfelelő létszámú és jól képzett pedagógusgárda, amely meg tudja akadályozni, hogy a társadalom jelentős része beleragadjon a tudatlanságba. A tét, a felelősség óriási, ennek felismeréséhez akarat kell, a cselekvéshez pedig elszántság.

Címlapkép: MTI/Bodnár Boglárka