Személyesen érdeklődtek amerikai kongresszusi képviselők az Auróra Közösségi Ház fideszes vegzálásáról
Több tucat, demokrata és republikánus képviselő és néhány érkezett ma Washingtonból, aggódnak az Auróra zsidó közösségi tereiért is.
Több tucat, demokrata és republikánus képviselő és néhány érkezett ma Washingtonból, aggódnak az Auróra zsidó közösségi tereiért is.
Kozma Ákos a Helsinki Bizottság szerint is kínos pozícióban találhatja magát, ha jön az ENSZ vizsgálat.
Az Európa Tanács bizottsága is megfogalmazta álláspontját a déli határon működő tranzitzónákkal kapcsolatban.
A Város Mindenkié csoport péntekre demonstrációt hirdetett a hajléktalanság kriminalizációja elleni tiltakozásként.
A sérelemdíjat a Fidesz mindez idáig nem fizette meg Juhásznak, aki így most végrehajtási eljárást indított a párt ellen.
Tavaly áprilisban jelent meg a kormánypárti Figyelőben egy – elhunyt embereket is tartalmazó – lista, amely a „Soros-zsoldosokat” sorakoztatta fel.
A strasbourgi bíróságnak kellett közbelépnie.
Homlokegyenest mást állít számos ténykérdésben a Belügyminisztérium a kitoloncolt, illetve kitoloncolásra váró afgán családokról, mint az ő jogi képviseletüket ellátó Magyar Helsinki Bizottság.
A New York Times az UNHCR illetékeseit idézve megjegyzi, hogy „meglehetősen szokatlan” módon, az éjszaka folyamán küldték át a szerb-magyar határon az afgán párt és négy gyermeküket.
Ismeretterjesztő videót is készített a hajléktalanság büntetéséről szóló jelentéséhez a Helsinki Bizottság.