Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A három ellenzéki főpolgármester-jelölt is felszólal a hajléktalanokat támadó AB döntés elleni tüntetésen

Ez a cikk több mint 4 éves.

Frissítés (június 7, 16:00) – Az ellenzéki főpolgármester jelöltek is felszólalnak

Az AVM pénteki tájékoztatása szerint az Alkotmánybíróság csütörtöki döntése elleni tüntetésen felszólal a budapesti ellenzéki előválasztás három főpolgármester-jelöltje, Kálmán Olga (független, a DK támogatásával), Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd) és Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) is.

Korábban írtuk (június 6):

Csütörtökön megírtuk, hogy Magyarország Alkotmánybírósága kimondta, az „életvitelszerű közterületen tartózkodás” tilalma nem alaptörvény-ellenes, viszont a szankciók alkalmazásakor az államnak „fokozott körültekintéssel” kell eljárnia. A fokozott körültekintés nagyjából annyit jelent, hogy csak akkor szankcionálható egy személy, ha a cselekmény elkövetésekor igazolható, hogy az ellátórendszerben való elhelyezése biztosított.

A tavalyi év végén több bíróság is elutasította az előállított hajléktalan emberek felelősségre vonását, helyette alkotmányossági panaszt emelt. Az indítványokat azért nyújtották be, mert a rendelkezést a jogállamiság elvével és az emberi méltósághoz való joggal is ellentétesnek találták

Az Alkotmánybíróság döntése ellen ma a TASZ kiadott egy hivatalos közleményt, ahol a Szabálysértési Munkacsoport foglalkozik az üggyel, a Magyar Helsinki Bizottsággal (közleményük itt olvasható) és az Utcajogász Egyesülettel együttműködve.  Mint írják,

„A munkacsoportot alkotó szervezetek szerint a hajléktalanság súlyos krízishelyzet, amelyet kezelni kell, de nem büntetőjogi, hanem szociális intézkedésekkel. A büntetőjogi szankciók nem oldják meg a problémát, a közterületen élők kiszorulnak a városból, és kikerülnek a szociális intézményrendszer látóköréből. Mindezzel növekszik társadalmi kirekesztettségük és veszélyeztetettségük.”

A Város Mindenkié ezért péntek este hatra demonstrációt szervez az Alkotmánybíróság épülete, a Donáti utca 35-45. elé. A tüntetésre pedig várnak mindenkit, „aki szerint a hajléktalanság megoldása a lakhatás és nem a börtön.”