Mivel a NER folyamatosan újradefiniálja, hogy kik, miért és mennyiben számítanak politikai közössége tagjainak, és kik azok, akik ebből ki vannak zárva, csak a politikai közösség újraalapítását lehet szembe szögezni vele.
Álbajokra pazarolták a jó erőket, miközben ráolvasással gyógyították a valóságos bajokat. Pedig a beszorított helyzetben is lett volna valamennyi mozgástér.
A kiegyezésről alkotott képeink – avagy hogyan látta az alkut/megegyezést Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Bibó István? Minek van kitüntetett helye az emlékezetben: a forradalmi eseményeknek vagy a békés fejlődés korszakának? És mik azok a „monarchikumok”?
Miben állt a Társadalmi Szerződés stratégiai „tévedése”? És hogyan értékelhető viszonya az 1956-os követelésekhez?
„Ha az akkori világnézetemet meg akarom határozni, annak egyik jellemzője a magyarság volt, a másik a népi kultúra, a harmadik a parasztradikalizmus, tehát a földbirtokreform követelése, a negyedik egy közösségi életforma iránti sóvárgás.”
A szerzők új erőteret, a kádári közmegegyezés hallgatólagos és kizsarolt társadalmi szerződésének felbomlását érzékelték, melynek vákuumában immár új társadalmi szerződés megkötését tartották szükségesnek.
Az igazságosság elvei nem valósíthatók meg egy osztálytársadalomban: az igazságosság megköveteli, hogy életünk társadalmi termelésének eszközei ne összpontosuljanak egy meghatározott társadalmi osztály kezében.
Támogatnunk kell a határon túli magyarokat, de nem úgy, hogy a nagyromán sovinizmusra nagymagyar sovinizmussal felelünk.
„Nem csak arról van szó, hogy mostanra beláttam, nem szégyen utópistának lenni, álmodozónak. Hogy erkölcsileg és politikailag is értékes lehet időnként a lehetetlent kívánni. S hogy ez nem azonos a hazugsággal.”
Egész életében egy olyan politikai mozgalomhoz kötődött, amely az alullévőket képviselte. Akár a tágabb népi mozgalomra gondolunk, akár a Parasztpártra, ezek alapvetően az alullévők érdekeinek megfogalmazói, azaz baloldaliak voltak.
