Nem túlzás elvárni, hogy legyen rendszeres „találkozás” a szélesebb nyilvánosság és a politika aktívabb szereplői között, hogy legyen lehetőségünk együtt feldolgozni mindazt, ami velünk, akaratunk, a józan ész és az erkölcsi érzékünk ellenére történik a mindennapokban, s az ellenzék se repüljön vakon, közönség és visszajelzések, az önkorrekció lehetősége nélkül.
Harmadik éve szervezzük meg a Gólyával közösen a Szabad Október Fesztivált, amin az Őszirózsás és az 1956-os forradalom baloldali emlékezetet őrizzük és ápoljuk.
Ez annál is inkább releváns kérdés, mert a félidős választások bizonyították: a Trump-jelenség nem csupán egyszeri történelmi baleset, hanem egy stabil és minden jel szerint választásmatematikai szempontból is életképes politikai projekt.
A stratégia az erősek játéka, a taktika: a gyengék művészete.
Most kiderül, sikerre vihető-e egy olyan progresszív politika, ami a kultúrharc és az árokásás helyett egy átlagembereket segítő és szolgáló politika megvalósításában érdekelt.
Csakis a neoliberalizmussal szembeni újbaloldali és liberális kritika akadályozhatja meg a nacionalista autoriter jobboldal előretörését.
Választ adnak a jobboldal nemzetközi előretörésére.
Minden visszaemlékezés megegyezik abban, hogy példátlanul lelkesítő korszak volt ez, egy új élet keresése: azonnal és minden rendelkezésre álló eszközzel, a „kommunizmus a mindennapokban”. Hát igen: Olaszországban a hetvenes évek elején-közepén valami teljesen más, valami teljesen új kezdődött el.
A videóblog megújításával Gulyás Mártonnak vállaltan az a célja, hogy „a közbeszédet balosabb irányba tolja”
A posztkádári kisember, aki a rasszistákra szavaz, nem pedig a haladásra jó mítosz: de miért és hogy szivatnak vele százmilliókat? Kivel szemben is kell „versenyképesnek” lennünk, és miért? Szubjektív beszámoló egy felszabadító konferenciáról.
