A Lewica három párt – a posztkommunista baloldal, a baloldali-liberális Tavasz mozgalom, illetve a Podemos mintájára alapított Razem – koalíciójaként jött létre, és vezetői 8-10 százalék körüli eredményre számítottak. Így a mostani eredmény egyértelmű siker számukra.
Az albán-muszlim többségű volt jugoszláv államban végleg a múlté lehet ez eddigi kormány vezető szerepe, az exit pollok szerint a baloldali, elitellenes párt, a Vetëvendosje és a nacionalista, ellenzéki Demokratikus Liga is 30-30%-ot szerezhettek meg, míg ők csupán 10,5%-ot.
TGM egy múlt heti cikkünk kapcsán fogalmaz meg kritikát.
A francia forradalmárok 1789-ben úgy vélték, nincs köztük feszültség, de még ha van is, akkor sem annyira számottevő, hogy a két fogalom ne férjen bele ugyanabba a híres, háromszavas mottóba. Ebben persze sokan kételkedtek, és sokan kételkednek ma is.
A piaci viszonyok között működő sajtóban az életünket uraló munka csak absztrakcióként jelenik, jelenhet meg, beszélni nem lehet róla: ezért kell róla írnunk minél többet.
2017-ben Peter Pilz osztrák zöld politikus néhány hónap alatt országos mozgalmat épített és mindenkit meglepve listájával azonnal bejutott a parlamentbe. Ma pártja kifulladóban van. De mit tanulhatunk a rövid életű mozgalom történetéből?
A nép- és nemzeti szuverenitás elve a jobb és a baloldalon egyaránt népszerűségnek örvend. Jó-e ez így?
Tényleg egy új, populista korszakba léptünk? Ha igen, mi magyarázza a populista pártok és politikusok újabb hullámának megjelenését? Talán a neoliberális korszakra adott válasszal, ellenhatással van dolgunk?
Amíg a munkások és dolgozók nemzeti életviszonyainak globális kiegyenlítődése nem megy végbe, vagy nem jön létre ahhoz közeli állapot, addig a rendszerkritikai baloldal nemigen válhat erős társadalomformáló erővé.
Ha az emberek ráébrednek, hogy becsapták őket, akkor egy demokráciában joguk van felülvizsgálni a korábban hozott döntést.
