Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A „szocializmus” sokkal eredményesebb volt! A 30 éves rendszerváltoztatás Fekete Füzete

Egy társadalom az emberek túlnyomó többségének szemében annyit ér, amennyit életszínvonalban, életminőségben, szociális és közbiztonságban nyújt. A tudatosabbak a kulturális és erkölcsi értékek kibontakoztatásának is nagy fontosságot tulajdonítanak.

A Rendszerváltoztatás Fekete Füzetében éppen a szociális és kulturális szempontok szerint hasonlítom össze a szocializmus építésének (még nem volt szocializmus) majdnem 3 évtizedes szakasza (1960-1989) társadalmi teljesítményét a kapitalista restauráció 30 éves korszakával (1990-2019). Erre lehetőséget adnak a Központi Statisztikai Hivatal közel 60 évet átfogó statisztikai táblázatai is.

 A tények feketén-fehéren bizonyítják, hogy a közösségibb társadalom építésének korszaka lényegesen sikeresebb volt a gazdasági növekedést, munkalehetőségeket, lakossági jövedelmeket, fogyasztást, élelmezést, kulturálódást és más mutatókat tekintve.

Szemezgetve a Fekete Füzetben, vegyük első példaként a munkalehetőségeket! A kormányzat mostanában szemrebbenés nélkül azt meri állítani, hogy csúcson van a foglalkoztatás.  Nézzük csak!

A dolgozók, illetve a „gazdaságilag aktív népesség” létszáma a „szocializmusban” és a kapitalizmusban

Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html
Megjegyzés: A kilencvenes évektől a Munkügyi Központokban munkát kereső munkanélkülieket is beszámítják a „gazdaságilag aktív népességbe”. Így pl. 2018-ban a valóban dolgozók száma közel 200 ezer fővel kevesebb, azaz 4,4 millió volt a grafikonban szereplő 4,6 millió helyett.

Hihetetlen, hogy a Gazdasági Minisztériumban nem szakadnak le a csillárok! Hiszen ma kb. 700 ezerrel kevesebb munkahely van Magyarországon, mint 1989-ben.

A GDP, az egy főre jutó reáljövedelem és a lakossági fogyasztás növekedési üteme a „szocializmusban” és a kapitalizmusban

(%/év a korszakok átlagában)

Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qpt001.html, http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qpf002.html
Megjegyzés: 1996 a reáljövedelem és a lakossági fogyasztás minimuméve volt, a GDP esetében ugyanez 1993.

Mint a grafikonból látható, a „szocialista” korszak három évtizede alatt a GDP átlagos növekedési üteme több mint háromszor gyorsabb volt, mint az újkapitalista korszak 28 éve alatt. Ha a 1993-as mélyponttól nézzük, akkor is közel kétszer olyan gyors volt a GDP bővülése a Kádár-korszakban, mint a félperifériás kapitalizmusban.

A „szocializmus” 29 éve alatt az egy főre jutó reáljövedelem és lakossági fogyasztás egyaránt 2,5-szeresére (150%-kal) emelkedett. Ezzel szemben a kapitalizmus 28 éve alatt a lakosság reáljövedelme csupán 30%-kal, fogyasztása 37%-kal nőtt.

Tehát a „szocializmus” idején (1960-1989) a lakosság reáljövedelme 5-ször, a lakosság fogyasztása közel négyszer gyorsabban emelkedett, mint a rendszerváltás utáni közel három évtized alatt (1990-2017).

Ha az 1996-os jövedelmi és fogyasztási mélyponttól vizsgáljuk, akkor a lakossági jövedelem „csak” közel kétszer olyan gyorsan gyarapodott a „szocialista” korszakban, a fogyasztás pedig mintegy 60%-kal gyorsabban nőtt, mint az újkapitalizmusban.

A jövedelmek és fogyasztás mérsékeltebb növekedése ráadásul együtt járt a társadalmi-jövedelmi különbségek durva növekedésével. Az 1989-es kapitalista rendszerváltáskor még csak 4,5-szeres volt a lakosság legalsó és a legfelső tizedének jövedelme közötti különbség. A KSH 2017-es adata szerint a két szélső tized nettó jövedelme között már több mint 8-szoros eltérés volt. Ráadásul az állami költségvetésből származó lakossági bevételek növelik a jövedelmi differenciákat. Hajmeresztő, hogy az alsó tized társadalmi juttatásai (2017-ben 210 ezer Ft/fő/év) eltörpülnek a felső tizedéhez képest (740 ezer Ft/fő/év).

A munkaalkalmak és a családi bevételek csökkenése, a jövedelemkülönbségek növekedése folytán a lakosság bő felének nem nőtt a reáljövedelme és a fogyasztása 1989 óta, milliók életszínvonala a 30 évvel ezelőtti szint alatt van.

A rendszerváltoztatás nyomán – évtizedek után – újra megjelent a tömeges alultápláltság.

A legfontosabb élelmiszerfajták fogyasztása (1970-2017)

Forrás: http://www.ksh.hu/4_1_2_1_hosszu
Megjegyzés: Tej és tejtermék esetén tejegyenértékre átszámítva, literben. Tojás: db. Hús, zöldség és gyümölcs: kg.

Tej és tejtermékből a kapitalista rendszerváltás előtt meghaladott 180 liter/fő/év az élettanilag ajánlott minimum, ma ezt az egészséges szintet átlagban sem érjük el! Ráadásul a tej és tejtermékek fogyasztása – alább bemutatjuk – rendkívül egyenlőtlen a fogyasztók osztályhelyzete szerint. Évi 70 kg hús/fő elégséges, de hazánkban nagy tömegek fogyasztanak az élettanilag szükséges mennyiségnél kevesebbet. 2017-ben az Európai Unió országaiban a lakosság 41-84%-a, átlagosan 64%-a evett naponta zöldséget. Magyarország messze lemaradva az utolsó az EU-ban, nálunk csak 30%, azaz minden 3. ember fogyaszt mindennap zöldségfélét! A naponkénti gyümölcsfogyasztás európai átlaga szintén 64%, hazánkban csak 40%. Ezzel hátulról a negyedikek vagyunk. (EU statisztika itt.)

A „szocialista” korszakban lényegében ismeretlen volt az éhezés és alultápláltság. Manapság azonban – az EU felmérése szerint – a gyermekes családok harmadánál jelent gondot a napi egyszeri meleg étel elkészítése.

Miután sok iskolás az éhségtől bukott ki az osztálypadból, kormányprogram keretében biztosítják többtízezer gyermek napi egyszeri meleg étkezését. A családjaik pedig tovább nyomorognak. Szociológusok hazánkban 2-300 ezerre teszik az alultápláltak, köztük 50-60 ezerre az éhező és gyengén táplált gyermekek számát. Strukturálisan azonban milliók túl sok szénhidrátot és kevés fehérjét, gyümölcsöt és zöldségfélét fogyasztanak. A következő táblázat jól mutatja a súlyos társadalmi különbségeket az élelmiszerfogyasztásban.

A lakosság legszegényebb 10%-ának és a leggazdagabb 10%-ának fogyasztása élelmiszerfajták szerint 2017-ben

Forrás: http://www.ksh.hu/stadat_eves_2_2

Az EU módszere alapján – három mutatószámot összegezve – 2017-ben minden ötödik magyar, azaz közel 2 millió honfitársunk volt „veszélyeztetett” a szegénységgel és társadalmi kirekesztettséggel, a 18 éven aluli gyermekeknek már 36%-a, a 7 éven aluliak 42%-a!

A Központi Statisztikai Hivatal – politikai megfontolásból – 2015 óta nem készít létminimumszámítást. A létminimum kissé magasabb, mint az abszolút szegénységi küszöb, de nem tartalmaz pl. mobiltelefont, internetet. A Friedrich Ebert Alapítvány és a Magyar Szakszervezeti Szövetség megbízása alapján a Policy Agenda kutatóintézet folytatta a KSH helyett az adatközlést. Eszerint 2017-ben a lakosság 30%-a, mintegy 3 millió magyar ember élt a létminimumot el nem érő összegből. Ugyanakkor a lakosság 53%-a élt a picit nagyobb mozgásteret biztosító társadalmi minimumnál (117 720 forint) kisebb bevételből.

A nettó minimálbér pedig nem érte el a létminimumot, és akkor még nem beszéltünk a közmunkásokról, járadékosokról, kisnyugdíjasokról! S kb. 900000 végrehajtási ügy van folyamatban… S évente átlagosan 250 magyar embertársunk szenved fagyhalált (a szövődményes halálesetek nélkül), ahogy a KSH vonatkozó statisztikájának címében felháborítóan értelmezi, az „igen nagy hideg miatt”!

A kulturális élet mutatói mélyrepülésben vannak.

Sokatmondó, hogy míg a rendszerváltoztatás előtt 11 megjelent könyv jutott évente egy lakosra, manapság az e-könyvekkel együtt csak 3,5, s ebben a tankönyvek is benne vannak.

Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_zkk001.html#

Meredeken csökkent a múzeumlátogatások, a könyvtári tagok, a mozilátogatók száma is. Persze az internet és a tévé is közrejátszik mindebben, de a ponyvaművek túlsúlyra jutását is figyelembe véve a társadalmi háttér a legfontosabb tényező.

A magyarországi újkapitalizmus fentiekben bemutatott gyenge teljesítményének fényében válik érthetővé, hogy a rendszerváltoztatás óta végzett közvéleménykutatásokban folyamatosan a Kádár-korszak végzett az első helyen.

Ferge Zsuzsa 90-es évek első felében végzett felméréseitől kezdve az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontja által koordinált, 2019-ben készült tanulmánykötetig  több közvéleménykutatás eredményének szűrlete szerepel a Rendszerváltoztatás Fekete Könyvében. Az utóbbi felmérés még azt is kimutatta, hogy

a gazdagabb rétegeknek egyre jobban tetszene egy erős diktatúra, míg az alsó rétegek a társadalmi demokrácia értékei felé mozdultak el!

Ez sok mindent megmagyaráz hazánk mai politikai viszonyaiból.

***

Az utóbbi években egyre több sajtócikk, sőt tudományos elemzés siránkozik azon, hogy az elmúlt 30 évben nem teljesültek a ragyogó ígéretek a Nyugathoz való gyors felzárkózásról, az életszínvonal látványos emeléséről. A kiábrándult értelmiségiek az okok között többnyire az elhibázott gazdaságpolitikát, a banktőke túlságos uralmát, a liberalizmust vagy éppen az illiberalizmus gyengéket, szegényeket sújtó politikáját emelik ki. Magáról a kapitalista rendszerről és annak magyarországi sajátosságairól még elég kevés szó esik a nagynyilvánosság előtt. Igaz, újabban születtek olyan szélesebb körben ismertté vált internetes újságok (pl. Mérce), amelyek rendszerkritikus cikkeket is közölnek. A társadalomelméleti szakirodalomban is növekszik azok száma, akik Magyarország világrendszerben elfoglalt félperifériás helyzetét, a nemzetközi jövedelemlecsapolást, kizsákmányolást hangsúlyozzák (pl. Helyzet Műhely).

Valóban, a kapitalista rendszerváltoztatással hazánk a nemzetközi nagyvállalatok és fejlett tőkésországok gazdasági és részben politikai függőségébe került. A nyolcvanas évek végétől, erőteljesebben a kilencvenes évek elejétől, majd 2010-től egyre gátlástalanabb és oligarchikusabb formában folytatódott a hazai tőkésosztály harácsoló eredeti tőkefelhalmozása, ami ugyancsak egyre nagyobb jövedelemkülönbségeket, egyre igazságtalanabb jövedelemelosztást okozott. A külföldi és a hazai tőke félperiférikus országokra jellemző duális gazdasága jött létre. Ugyanakkor a rendszerváltoztatáshoz köthető külföldi és hazai tőkével zajlott privatizáció leértékelte, elherdálta a nemzeti vagyon, többek között a versenyképes iparvállalatok jelentős hányadát (lásd itt). Magyarország lakossága éppúgy, mint a perifériás és a többi félperifériás ország, a külföldi és a hazai tőke kettős kizsákmányolása alá került, annak meglehetősen szélsőséges esete.

A dolgozók, a lakosság nagyobb felének reáljövedelme, reálfogyasztása, azaz életszínvonala alacsonyabb, vagy nem magasabb, mint 30 évvel ezelőtt. A magyar társadalom egy jórészének „kiesett” 3 évtized! És ez a kiábrándulás – hasonlóan szerte a Globusunkon – a jelenlegi neoweimari válságszerű történelmi helyzetben a szélsőjobboldal erősödését eredményezi…

Miközben a „szocialista” korszak iránt az egyértelműen jobb szociális és kulturális teljesítménye miatt mindmáig erős a nosztalgia, tudva tudjuk, hogy több aktuálpolitikai kérdésben a jobboldali, sőt szélsőjobboldali nézetek vannak többségben Magyarországon. A „szocialista” időszakot ma pozitívnak ítélők nem kis része a szélsőjobboldali pártokra szavaz. Hogyan lehetséges ez a társadalmi skizofrénia?

Hát úgy, hogy a mai demagóg magyar kormányzat nagyobb biztonságot, biztosabb munkahelyeket, több közmunkát stb. ígér a lakosságnak, mint a „bal-liberális” ellenzék. A népnek szórt morzsákkal ezt részlegesen meg is valósítja. S persze zsarol, gyűlöletet kelt.

A jobboldali demagógia és propagandahenger hatását csak egy olyan alulról is építkező mozgalom törhetné meg, mely a tömegek legkonkrétabb szociális érdekeit, ehhez kapcsolódva a tulajdoni viszonyok demokratizálását, a társadalmi közös fogyasztás növelését is képviseli. Az ellenzéknek egyelőre pártonként és együtt sincs ilyen átfogó és következetesen társadalomcentrikus tartalmú közös programja, csak egyes széttöredezett ígéretei. Fontos kérdés, hogy Karácsony Gergely mennyit tud majd megvalósítani Budapesten a saját, elég erősen szociális irányú elképzeléseiből.

A transznacionális monopolkapitalizmus sokoldalú csomópontválsággal küzd, s ez ideiglenesen, de csak ideiglenesen inkább a jobboldalnak kedvez. Az említett neoweimari helyzet azonban nem tarthat örökké. Ennek vannak előjelei. Erősödnek a kapitalizmuskritikus baloldali elméleti műhelyek – még hazánkban is. A fiatalság egyrésze radikalizálódni kezdett. Új szocialisztikus erők jelentkeznek neoliberális múlttal terhelt polgári pártokban. Az erőviszonyok időnként váratlanul gyorsan változnak, különösen, amikor a mélyfolyamatok új történelmi irányt követelnek.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi
Olvass tovább!