Az utolsó egyéni választókerületek eredményeinek közlésével véget ért az előválasztás első fordulója. Az összkép vegyes, az összellenzék szempontjából biztosan nem volt kudarcos a kísérlet.

633 ezren szavaztak, a nehézségek ellenére

Nem kezdődött szépen a történet: az első nap rögtön azzal indult, hogy a szavazást két napra- egy külső támadásnak, és a rendszer felkészületlenségének köszönhetően – fel kellett függeszteni, és azt sem sikerült a szervezőknek belőni, hogy mennyi embert és időt vesz majd igénybe a szavazatok megszámlálása, ahogyan az onlájn szavazás is az előválasztás nagy részében akadozott. A folyamatban felmutatott infrastrukturális felkészületlenség biztosan figyelmeztető jel kell legyen az ellenzék számára.

Az egyéni és a miniszterelnök-jelölti viták gyakran inkább tükrözték az ellenzéki jelöltek ötlettelenségét és világnézeti kérdéseket illető szemérmességét, mint retorikai és szakpolitikai felkészültségét, és olykor a leginkább arra voltak jók, hogy a napnál is világosabbá tegyék, ha az ellenzéki jelöltek magyar valósághoz való viszonya leginkább a tagadás fogalmával írható le. És olyan vitákat is láthattunk, nem is egyet, amelyeken világnézetek és értelmes szakpolitikák csaptak össze, annak rendje és módja szerint.

A legfontosabb tény, hogy a szavazás 9 napjában azonban nagyon nagy számban érkeztek a választók országszerte az urnákhoz. Végül több mint 633 ezren vettek részt, ami minden előzetes várakozást felülmúlóan magas szám.

Az előválasztás biztosan előrelépést jelent a jelöltállítás demokratikusságában is. A folyamat végeredményét – akármit is harsognak a fideszes médiák – mégiscsak több százezer választó döntötte el, a szavazók számos helyen voksoltak olyan jelöltek mellett, akik a „füstös szobákban” alulmaradtak volna, vagy fel sem merülhettek volna, de karakteres üzenetekkel és – helyenként kőkemény – mozgósítással mégis érvényesülni tudtak. Külön meg kell emlékeznünk Jámbor András budapesti 6. OEVK-ban folytatott  kampányáról, amely vélhetően a legnagyobb aktivistabázist mozgatta az egész országban, és a nyilvánosságban marginális, a magyar politikából nagyrészt kikopott, egyenlőségelvű, az ellenzéki fősodort is kikezdő üzenetekkel ért el sikert.

Alátámasztást nyert az is, hogy a pártok erkölcsének legjobb őrzői maguk a választók:

a legvállalhatatlanabb jelöltek nagy részét a nyilvánosság ereje és a szavazók bölcsessége nem engedte rajtvonalhoz állni: sem Tóth Csaba nevével, sem karlendítős figurákkal nem találkozhatunk majd a szavazólapon.

Az az alapvető cél is teljesülni látszik, hogy az ellenzék őszre „csatasorba álljon”. Már amennyiben a második fordulót – aminek dátumáról még ma is aggasztóan keveset tudni – sikerül időben megszervezni.

A DK nyert, de a miniszterelnök személye nyitott

Ami az ellenzéki versenyt illeti, a DK – joggal, noha némileg előreszaladva – győzelemről beszél, ami annyiban biztosan igaz, hogy akárhogyan is alakul az előválasztás második fordulója, és a 2022 áprilisi eredmények, a DK domináns szerepe az ellenzéki oldalon bebiztosítottnak mondható. 32 jelölttel a DK frakciójába igyekvő jelöltek állnak majd a legtöbb helyen szembe a fideszesekkel, ehhez megközelítő számmal csak a Jobbik büszkélkedhet, Jakab Péter jelöltjei azonban keményebb terepen küzdenek majd jövő tavasszal.

A miniszerelnök-jelölti versenyben a következő napokban vélhetően pártok és jelöltek közti alkuk vagy alku-kísérletek jönnek, a miniszterelnök személye a második fordulóban fog eldőlni. A DK mozgósításban nagyon erősnek bizonyult, szakpolitikai/ világnézeti különbségek elsikkadása miatt a döntő kérdés az lehet, hogy meg tudja-e győzni Karácsony Gergely az ellenzéki szavazókat arról, hogy a teljes népesség körében neki van a leginkább esélye Orbán Viktor ellen.