Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vita a periférián: összecsaptak a nógrádi 1-es választókerület ellenzéki jelöltjei

Ez a cikk több mint 2 éves.

Tovább dübörög a Partizán előválasztási vitasorozata, az ellenzéki jelöltek ezúttal Nógrád megye 1-es számú egyéni választókerületében csaptak össze egymással. Az észak-magyarországi megye székhelye, Salgótarján mellett Bátonyterenye és Pásztó, valamint még 44 kisebb település tartozik a választókerülethez, amely az ország egyik leghátrahagyottabb térségének számít.

A vitát így elsősorban gazdasági kérdések dominálták, szó volt a rozsdaövezeti hagyatékkal járó kihívásokról, az alacsony bérekről és a szociális védőháló hiányáról Magyarországon. A vita résztvevői Gulyás Márton moderálása mellett arra keresték a választ, hogyan akadályozható meg a térség további lecsúszása.

Annak ellenére, hogy a választókerület központjában, Salgótarjánban már 2014 óta a Magyar Szocialista Párt adja a polgármestert, a korábbi választási eredmények alapján a körzet nem számít az ellenzék számára legkönnyebben nyerhetők közé.

Azonban az sem segítette az ellenzék esélyeit a legutóbbi, 2018-as országgyűlési választásokon, hogy a több erős induló miatt szétaprózódtak a szavazatok. A Fidesz-KDNP jelöltje Becsó Károly így 47,34%-os eredménnyel is elvihette a körzetet, miközben a jobbikos Cseresznyés István (22,22%), az LMP által támogatott akkori pásztói polgármester, Dömsödi Gábor (16,31%), a DK-s színekben induló, de az MSZP-Párbeszéd szövetség támogatását is élvező Kovács Zsolt (8,92%), valamint a momentumos Tóth Csaba (0,62 %) együttes támogatottsága szűken ugyan, de meghaladta a kormánypártok jelöltjéét (az ellenzéki összefogásban résztvevő pártok 2018-as jelöltjei összesen 48,07%-ot szereztek).

A 2019-es önkormányzati választásokon az országban sok más helyhez hasonlóan a kelet-nógrádi körzetben is közösen indultak az ellenzéki pártok, ami az öt évvel korábbi salgótarjáni siker megismétlését vonta maga után, azonban a Fidesz megőrizte Bátonyterenyét és Pásztót.

Az idei előválasztáson az ellenzéki szavazók három aspiráns közül választhatják ki azt, aki szerintük a legalkalmasabb kihívója lehet a kormánypártok jelöltjének. Az ellenzéki jelöltek sorban a következők:

Horváth Ferenc (Momentum, MSZP-Párbeszéd országos szervezete, LMP, Új Kezdet, Mindenki Magyarországa Mozgalom): A 44 éves nagykanizsai születésű közgazdász hat éve él a körzetben található Bátonyterenyén, szabadidejében a We love Nógrád nevű Facebook-oldalt szerkeszti. Horváth az országos médiát is megjáró legfontosabb megnyilvánulása az volt, hogy megígérte, megválasztása esetén határrevíziót kezdeményez Szlovákia és Magyarország között annak érdekében, hogy a határ szlovák oldalán, Salgótarján Somoskő nevű városrészétől alig 20 méterre található vár visszakerüljön Magyarországra. A térségben egyébként nem ez lenne a első határmódosítás: 1924-ben a trianoni döntés értelmében Csehszlovákiához került Somoskő és a szomszédos Somoskőújfalu visszatért Magyarországra.

Godó Beatrix (DK, Jobbik, MSZP salgótarjáni szervezete): a 46 éves Godó jelenleg könyvelőként dolgozik és DK-s színekben indul az előválasztáson. Az ő indulását támogatja a Jobbik, valamint az országos pártvezetés döntésével szembemenve az MSZP salgótarjáni szervezete is.  A döntést Huszár Máté, salgótarján mszp-s alpolgármestere jelentette be Facebook-oldalán. A politikust telefonon értük utol, aki megerősítette a közösségi oldalán leírtakat, valamint hozzátette, hogy a salgótarjáni alapszervezet azután döntött így, hogy a körzet mindhárom ellenzéki jelöltjét szavazásra bocsátották és a tagság egyhangúlag a DK-s jelölt mellett tette le a voksát. Huszár Máté, salgótarjáni alpolgármester ezt az MSZP és a DK helyi szervezetei közötti többéves jó munkakapcsolattal indokolja, amelynek eredménye volt az is, hogy az országos szinthez képest helyben még mindig erős szocialisták 2018-ban is egy DK-s jelölt mögé soroltak be.

Dömsödi Gábor (Új Világ Néppárt, Jobbik): A televíziós műsorvezetőként, újságíróként országos ismertségre szert tevő Dömsödi már régi motoros a nógrádi politikában. Dömsödi 2003 és 2006, illetve 2011 és 2014 között volt a 125 fős nógrádi falu, Bokor polgármestere, illetve 2006-tól fogva többször is elindult a megye déli részén található kisváros, Pásztó polgármesteri címéért, amelyet végül szoros küzdelemben 2014-ben nyert el. Négy évvel később Dömsödi LMP-s színekben képviselőjelöltként is elindult a választókerületben, de csupán a harmadik helyezést érte el a választáson. Ráadásul képviselői indulása polgármesteri tevékenységének is idő előtt véget vetett: 2018-ban a pásztói fideszes többség a testület felosztása és egy előrehozott polgármester-választás megtartása mellett döntött, ahol Dömsödi alulmaradt a kormánypártok jelöltjével, Farkas Attilával szemben. Egy évvel később az újságíróból lett politikus újból megpróbálkozott Pásztó polgármesteri címének megszerzésével, ám a választáson ismét a Fidesz diadalmaskodott. Dömsödi idén is az LMP jelöltjeként kívánt indulni, ám nem kapott befogadói nyilatkozatot a zöld párttól, így  Új Világ Néppárt színeiben méreti meg magát az előválasztáson és úgy döntött, hogy ha a Pálinkás-pártnak nem lesz saját frakciója, akkor a Jobbik képviselőcsoportjához fog csatlakozni.

Salgótarján, Nógrád megye 1. sz. OEVK képviselőjelöltjeinek előválasztási vitája a Partizán szervezésében. Balról: Horváth Ferenc, Godó Beatrix, Dömsödi Gábor és a moderátor, Gulyás Márton. (Fotó: Mérce.hu)

Hasonlóan a Partizán által szervezett többi vitához, a jelöltek itt is három főbb témakörében fejtették ki az elképzeléseiket a körzettel kapcsolatban. Az első, „Kihívások a rozsdaövezetben” névre hallgató témakör nem is lehetett volna aktuálisabb egy kelet-nógrádi előválasztási vitán, hiszen ez a térség az, amely országosan talán a legtöbbet szenvedett a magyar nehézipar leépülése miatt.

A nyolcvanas években a Kádár-korszak mesterségesen felduzzasztott iparváros iskolapéldájának számító Salgótarjánban a lakosság lélekszáma meghaladta az ötvenezret – köszönhetően az országos szinten is kiemelt jelentőségű bányászatnak, a nagy múltra visszatekintő üveg- és acélgyártásnak, amely több ezer embert foglalkoztatott a városban. Ehhez az ipari aranykorhoz virágzó kulturális élet is társult, ráadásul az ország minden tájáról érkeztek diákok tanulni a – mai Budapesti Gazdasági Egyetem jogelődjének számító, akkori nevén – Pénzügyi- és Számviteli Főiskola salgótarjáni kampuszára, akik közül sokan itt is telepedtek le.

A rendszerváltás után azonban egy generáció közös élményévé váltak a megszűnő gyárak, a leépülő felsőoktatás, a bezáró üzlethelyiségek és a rohamosan csökkenő népesség.

A régi koroknak pedig már csak az üresen álló gyártelepek, az egykori főiskola elhanyagolt épülete vagy pedig a város főterén évek óta üresen álló Karancs Szálló állít szomorú emléket.

Salgótarján és térsége iskolapéldája a rendszerváltás után minden kormány által gyakorolt kudarcos fejlesztéspolitikának is, amely a periféria felzárkóztatását az alacsony hozzáadott értékű, kevés embert alacsony bérszínvonalon foglalkoztató vállalatok idetelepítésével képzeli el. Ez a politika azonban nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az iparosodott országokban az ipari tevékenység leépülésében óriási szerepe volt annak a globális szabadkereskedelemre épülő kapitalista rendszernek, amelyben az elmúlt évtizedekben minden eddiginél könnyebbé vált a termelés kiszervezése azokba az országokba, ahol az európai szinttel összehasonlíthatatlanul olcsóbb a munkaerő és a termelés.

Ráadásul ez a politika úgy tekint szövetségeseként a magántőkére, hogy elfelejti, a hagyományos ipari szektorok nagytőkései gyakran lelkiismeret-furdalás nélkül építették le a termelést és nyargaltak át a sokkal jövedelmezőbb szolgáltató szektorba, a legkevésbé sem törődve azzal a társadalmi pusztítással, amit maguk mögött hagytak. Ezt a tendenciát számos nemzetközi példa támasztja alá, az Auchanról és a Decathlonról híres Mulliez-család például egykor a világviszonylatban is jelentős észak-francia textilipar egyik legfontosabb dinasztiája volt, ám a hatvanas-hetvenes években átnyargaltak a sokkal jövedelmezőbb kiskereskedelembe.

Ennek fényében kiemelt fontosságú volt a Partizán moderátorának, Gulyás Mártonnak azon kérdése, hogy egy új ellenzéki kormánynak milyen fejlesztéspolitikai prioritásokat kéne kijelölnie ahhoz, hogy a rendszerváltás vesztesének számító Nógrád megye valódi nyertesévé válhasson egy esetleges kormányváltásnak.

Azonban a stílszerűen a körzet egyik leghátrányosabb helyzetű egykori ipari központjában, Bátonyterenyén tartott vitán résztvevő ellenzéki jelölt-aspiránsok nem vázoltak fel olyan víziókat, amelyek alapjaiban szakítanának a többszörösen megbukott fejlesztéspolitikákkal.

A salgótarjáni Felszabadulás-emlékmű a város főterén, háttérben az évek óta üresen álló Karancs Szállóval. (Fotó: Mérce.hu)

A momentumos Horváth Ferenc szerint már megvan a szükséges infrastruktúra az ipari parkok formájában, a feladat így már elsősorban az, hogy működő cégek létesüljenek ezekben a sokszor üresen álló telepeken. Horváth szerint emellett sokat segítene a térségen, ha Salgótarjánba telepítenének egy olyan szolgáltatóközpontot (Shared Service Center – SSC), amely különböző multinacionális vállalatoknak végezne el bizonyos részfeladatokat (telefonos ügyfélszolgálat, adminisztráció stb.). Emellett szerinte miközben fontos a kisvállalkozások támogatása, több figyelmet kéne fordítani azokra a közepes vállalkozásokra is, amelyek már most is relatív sikereket tudnak felmutatni.

Dömsödi Gábor szerint a helyi KKV-szektor megerősítése ellenállóbbá tenné a térséget a gazdasági ciklikusok változásainak, valamint a régió kevésbé lenne rászorulva azokra a külföldi vállalatokra, amelyek rögtön továbbállnak, ha máshol olcsóbban tudják megvalósítani a termelést. Az egykori pásztói polgármester kritikával illette azt a kormányzati politikát is, amelynek értelmében a nagyvállalatok óriási támogatásokban részesülnek a minimum kétes eredményességű munkahelyteremtésben, miközben a kisvállalkozói szektort alig segíti a kormány. Godó Beatrix szerint az oktatás fejlesztésével és a munkaerő képzettebbé tételével lehetne a leginkább javítani a térség gazdasági kilátásait.

A „Munka becsülete” nevű szekcióban szó volt még a robotizáció kérdéséről is, azonban a jelöltek nem fogalmaztak meg érdemi kritikát a termelés automatizálásával kapcsolatban, miközben sok helyen látható folyamat, hogy

a robotizáció a nógrádihoz hasonló rozsdaövezetben a foglalkoztatottság csökkenéséhez vezet  – elsősorban azért, mert ezekben a már eleve hátrányos helyzetű régiókban a munkaerő alacsony képzettségi szintje nem teszi lehetővé a dolgozóknak, hogy ipari munkahelyük megszűnése után a szolgáltatói szektorban helyezkedjenek el.

A három képviselőjelölt egyetértett abban, hogy Kelet-Nógrádban az életminőség javításához és a klímaváltozás enyhítéséhez elengedhetetlen a társasházak energetikai korszerűsítése, valamint a közösségi közlekedés és kiváltképp a – térségben kifejezetten rosszabb állapotban lévő – vasút fejlesztése. Emellett mindannyian egyetértettek abban, hogy szükség van az országos átlagnál jóval alacsonyabb bérek emelésére, továbbá elkötelezték magukat a családi pótlék összegének és az álláskeresési járadék hosszának növelése mellett. A három jelölt közül Dömsödi volt az, aki a legélesebben kritizálta a családi pótlék alacsony szintjét, szembeállítva azt a vagyonosabb állampolgároknak járó családi adókedvezménnyel. Az ÚVNP színeiben induló politikus a szociális védőháló általános hiányáról úgy nyilatkozott, hogy „Magyarországon mindenki boldogul, kivéve aki rászorul”.

Sok szó esett a közmunkaprogramról és a kormány által propagált, úgynevezett „munkaalapú társadalomról” is, amelynek alapvetéseivel a három jelölt alapvetően egyetértett. A momentumos Horváth Ferenc szerint inkább arra kéne összpontosítani, hogy a közmunkások a minimálbér összegét megközelítő összeget kapjanak.

Kevés szó esett azonban a magyarországi romákat érintő nehézségekről, amelyről már csak azért is fontos lett volna érdemben beszélni mert Nógrád megyében él az ország egyik legnagyobb roma közössége. Az ő mindennapjaikat teszi nehézzé a szegregáció, a munkahelyi diszkrimináció és a mélyszegénység.

A témát leginkább Godó Beatrix képviselte a vita során, szerinte itt is az oktatás fejlesztése lehet az, amely megoldást adhat a cigányság problémáira.

A Nógrád megye 1-es számú választókerületében tartott előválasztási vita rámutatott arra, hogy az ellenzéknek sokat kell még azért dolgoznia, hogy olyan válaszokat tudjon adni az ország perifériái előtt álló legégetőbb kihívásokra, amelyek szakítanak az eddigi, kevés eredményt hozó fejlesztéspolitikai paradigmákkal és elhozzák a várt korszakváltást. Ugyanakkor már önmagában üdvözlendő az a tény, hogy a Partizán szervezte vitának hála egy este erejéig Magyarország egy olyan térsége került a figyelem középpontjába, melynek problémái ritkán jelennek meg a rideg magyar valóságtól gyakran elrugaszkodott témák mentén szerveződő közbeszédben.

Címlapkép: A salgótarjáni Felszabadulás-emlékmű a város főterén, háttérben az évek óta üresen álló Karancs Szállóval. (Fotó: Mérce.hu)