Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A demokraták elvesztették a szenátusi választást Alabamában, a republikánusok visszahódítottak egy képviselőházi körzetet Miamiban

Ez a cikk több mint 3 éves.

Miközben a demokraták örülhetnek a szenátusi sikerüknek Coloradóban, Alabamában búcsút inthetnek a szenátusi helyüknek, amit 2017 óta birtokoltak, miután jelöltjük Doug Jones meglepetészserű győzelmet aratott egy időközi választáson, amit azután írtak ki, hogy az állam szenátora Jeff Sessions lemondott, hogy Trump igazságügyi minisztere lehessen(ebből a pozícióból azonban alig egy év után távozni kényszerült). Jones győzelmét elsősorban annak köszönhette, hogy republikánus kihívója, az ultrakonzervatív Roy Moore pedofilbotrányba keveredett nem sokkal a választás előtt, ezzel maga ellen fordítva szinte a teljes republikánus pártelitet. Idén azonban nem volt ilyen szerencséje, a jobboldal jelöltje, Tommy Tuberville a szavazatok jelenlegi feldolgozottsága mellett már behozhatatlan előnyre tett szert. Jones győzelmében egyébként a demokrata pártelit sem különösebben reménykedett, erőforrásaikat inkább más államokra, mint például Colorado, Észak-Karolina vagy Maine összpontosították.

A demorkaták a  Florida 26-os számú képviselőházi választókörzetében született eredménynek sem örülhetnek: elsőciklusos jelöltjük, Debbie Mucarsel-Powell alumaradt a republikánus Carlos A. Giménezzel szemben ebben a Miami egyes részeit magába foglaló körzetben. A 26-os körzetet 71 százalékban latínók lakják, akik közül Floridában meglepően sokan az államot egyre nagyobb valószínűséggel megnyerő Donald Trumpot támogatták az elnökválasztáson.

(New York Times)