Listavezetői vitát rendez a Közös Ország Mozgalom
Orbán részvételéről csak a legbátrabbak álmodhatnak.
Orbán részvételéről csak a legbátrabbak álmodhatnak.
Maratoni, majdnem 9 órás tárgyalás után a Híd országos politikai testülete úgy döntött, a rendszerváltás utáni szlovák politika legmozgalmasabb napján felrobbantják a Fico vezette kormánykoalíciót.
Jelen Tamás nem csak teljesen kamu nyilatkozatot adott a migránsok betelepítéséről, hanem ezek szerint nem nagyon tudja, hogy a kerületben milyen intézmények hol találhatóak.
Az egyik utolsó államtól és a piactól függetlenül működő képzőművészeti szervezetet – a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületet – a megszűnés veszélye fenyegeti. Bár nem történt nyílt bekebelezési kísérlet, a Stúdió anyagi gondokkal küzd, és nehezen tudja meghatározni a helyét a megváltozott politikai és gazdasági környezetben.
A Katolikus Munkások egy olyan, az Egyesült Államokban alapított mozgalom, amelynek alapvetően vallásos céljai vannak, de ugyanakkor kiállnak a legszegényebbek, legkiszolgáltatottabbak mellett. Nem szociális munkásokként, hanem lakótársakként.
Az Index cikke szerint N. C. több állampolgárt is zaklatott, volt amikor pszichológusnak, állatvédőnek, vagy hivatalos személynek állította be magát. Az ítélet szerint több svéd állampolgárnak is kellett kártérítését fizetnie.
A választókerületet akármelyik baloldali-liberális megnyerhetné, ha egyedüliként áll ki.
Soros György ne támogasson magyar civil szervezeteket, de Orbán támogathatja a szlovák belpolitika egy szereplőjét, speciel pont a népharaggal szemben?
Több millió devizahiteles családot hagytak az út szélén, jelenleg körülbelül 900 ezer család állhat a csőd szélén, akik április után akár utcára is kerülhetnek.
Ez elment vadászni, ez kifizette és megnyerte a közbeszerzéseket.