A február 25-i hódmezővásárhelyi polgármesterválasztás sokakban reményt ébresztett a magyar demokrácia újjáélesztésére. De ez a remény csak akkor ér valamit, ha április 8-án minél többen elmennek szavazni. Ám joggal merülhet fel a választópolgárban a kérdés: mi értelme elmenni szavazni, mit fog számítani az én egyetlen szavazatom a sok millió másik között, ráadásul egy olyan választási rendszerben, ami bevallottan a jelenlegi kormánypártnak kedvez? Mégis miért vegyek részt ebben a demokratikus színjátékban, amikor az én szavazatomon úgyse múlik semmi?

A februári ellenzéki győzelem után sokakban feléledt a remény, hogy az április 8-i választás akár ellenzéki győzelemmel, sőt talán kormányváltással is végződhet. Ahogy korábban megírtam, rosszul tesszük, ha a demokráciát vezérválasztásként és nem népi önrendelkezésként értjük, így a puszta kormányváltás önmagában vajmi keveset tesz a demokrácia újjáélesztéséért. Mégis, a közelgő választások fontos lépést jelenthetnek a magyar demokrácia, a népi önrendelkezés megerősítése felé.

Egy szavazat nem ér semmit

Ehhez azonban részvételre van szükség. Csakhogy ha egész őszinték vagyunk és ránézünk a tényekre, azt kell mondanunk, egyáltalán nem világos, hogy az egyes ember számára miért éri meg részt venni a választásokon. El fog dönteni bármit az én egyetlen szavazatom? Semmit. A világtörténelemben elenyészően kevés olyan választás volt, ami egyetlen szavazaton múlt, és jellemzően azokon sem milliók vettek részt. Akár a WC-n is lehúzhatnám a szavazatomat, pontosan ugyanannyi befolyásom lenne a választások kimenetelére.

Mindannyian hallottuk már: ha senki nem menne el szavazni, összeomlana a demokrácia! Kezdjük ott, hogy a magyar demokrácián már nincs sok összeomlanivaló. De ez az érv egy normális demokráciában is nevetséges: persze, ha senki nem foglalkozna mezőgazdasággal, mind éhen halnánk. Ebből még nem következik, hogy mindenkinek földművesnek kell lennie. Az következik belőle, hogy valakinek ezt is meg kell csinálnia.

Nos, ha a közvéleménykutatások és a múlt tapasztalatai alapján joggal gondolom, hogy lesznek elegen, akik elmennek szavazni, én magam ugyan miért fáradjak? Ha nem lesznek elegen, ezen én egyedül nem tudok változtatni. Szavazzak azért, hogy a nekem tetsző oldal vagy ügy több szavazatot kapjon? De ha az én szavazatomon semmi nem múlik, akkor mégis mit számít, hogy eggyel több vagy kevesebb szavazatot kap-e az én oldalam?

Egy elterjedt válasz a szavazás úgynevezett expresszivista elmélete, amely szerint a szavazatunkkal kifejezzük politikai akaratunkat, állást foglalunk, oldalt választunk. Ez a politikai akaratnyilvánítás, politikai hovatartozásunk kifejezése alapvető fontosságú a számunkra mint állampolgárok számára, így nem szabad elmulasztanunk azt a különleges alkalmat, amikor ezt intézményesített keretek között tehetjük meg, azaz a választást.

Ezzel az elképzeléssel sok politikai elmélész egyetért, de szerintem nem nehéz látni, hol csúszik félre. Egyrészt: a szavazás titkos, így politikai önkifejezésként nem sokat ér. Másrészt: a szavazásnál sokkal hatékonyabb módjai vannak annak, hogy kinyilvánítsuk politikai hovatartozásunkat, akaratunkat a Facebook posztoktól az újságcikkeken át a tüntetésekig. Még ha ezek épp úgy nem is befolyásolják a politikai döntések végkimenetelét, ahogy a mi egyetlen szavazatunk, legalább a nyilvánosság életben tartásához és a közéleti vitákhoz hozzájárulhatnak valamelyest.

Egy másik felfogás szerint azért van okunk elmenni szavazni, mert a szavazás állampolgári kötelesség. Magyarországon – elvileg – a közhatalom birtokosa a nép, és ezt a hatalmát a választásokon gyakorolja. Mi, mint a nép tagjai, nem bújhatunk ki a felelősség alól, hogy hatalmunkat gyakoroljuk és közös erővel ráruházzuk vezetőnkre a hatalmat, hogy kormányozzanak minket és törvényeket hozzanak a számunkra.

Ennek a gondolatnak még talán lenne is értelme, ha a közhatalom birtokosa bármilyen tényleges értelemben a nép volna. De ez nem csak azért nincs így, mert Magyarországon felszámolták a szabad és tisztességes választások intézményeit.

A világ legtöbb alkotmányos demokráciájában az intézményrendszer biztonságos távolságban tartja a hatalomtól a népet az úgynevezett „ügygondnoki képviselet” intézményeivel (lásd ismét itt). Még ha a népi hatalomgyakorlásban volna is kötelességünk részt venni, a népuralom látszatának fenntartásában semmiképp.

Akkor hát valóban semmi értelme elmenni szavazni? Azért szavazzak, hogy vállon veregethessem magam, hogy megtettem, amit megkövetelt a haza? És ha valóban lesz kormányváltás: hogy új eliteket és oligarchákat raktam a régiek helyére? Elvégre a valóságos demokrácia, a népi önrendelkezés egy kormányváltással sem valósulna meg. De mindegy is, hisz mindkét esetben csak áltatnám magam: az én egyetlen szavazatomon nem múlik az égvilágon semmi. Akkor hát minek menjünk el szavazni?

A választás eszköz arra, hogy ne mások döntsenek rólunk

Általában kétféle okunk van megtenni valamit, kétféle módon igazoljuk azt, miért van értelme ezt vagy azt csinálni. Az egyik, hogy a tettünk által valamilyen végkimenetelt akarunk biztosítani. A másik, hogy magát a cselekvést, a tevékenységet tartjuk fontosnak. Van, aki azért megy el futni, hogy jó formában legyen, van, aki a futást önmagáért értékeli, van, akire mindkettő igaz. A szavazás esetében úgy tűnik, egyik ok sem áll rendelkezésre: a szavazatunk nem biztosít semmiféle végkimenetelt – egyetlen szavazat a sok millió között ehhez túlságosan gyenge. És kérdéses, hogy miféle értékkel bírna a szavazás önmagában.

De vegyük észre, hogy van egy alapvető különbség a szavazás és a futás között. Futni egyedül futok, szavazni viszont nem egyedül szavazok. Senki nem azért fut, hogy a szomszédja jó formában legyen. Mikor eldöntjük, hogy futni fogunk, a saját életünkről hozunk döntést. De amikor szavazunk, akkor másokkal együtt a közös életünkről, annak politikai és társadalmi kereteiről igyekszünk döntést hozni.

A demokrácia nem arról szól, hogy egyesével odaállunk a hatalom birtokosai elé és elmondjuk mit szeretnénk, abban bízva, hogy a mi preferenciáink jutnak érvényre. Ha erről szólna, valóban semmi értelme nem lenne elmenni szavazni, hiszen az én egyéni preferenciáim elvesznek a millió másik között. De nem azért szavazok, hogy olyanná tegyem a társadalmat amilyennek én szeretném, hanem, hogy olyanná tegyem, amilyennek mi szeretnénk. A demokratikus részvétel nem egyéni, hanem kollektív cselekvés, közös döntéshozatal.

Mikor másokkal együtt cselekszünk, teljesen lényegtelen, hogy a mi egyéni hozzájárulásunk képes-e biztosítani a nekünk tetsző végeredményt vagy sem.

Ami fontos, hogy a közös erőfeszítés képes-e célt érni. Nem az a kérdés, hogy az én egyetlen szavazatom döntő lesz-e, hanem hogy a demokratikus döntéshozás eléri-e a célját: megvalósítja-e a nép önrendelkezését. Ha igen, úgy van okunk részt venni a demokratikus döntéshozatalban, hiszen általa a magunk urai leszünk, elérjük, hogy az életünkről ne mások döntsenek.

Ám ez csak akkor van így, ha a demokrácia, a népi önrendelkezés feltételei adottak. De hisz mindeddig arról volt szó, hogy ez itt és most nincs így. A magyar demokrácia majdhogynem romokban hever, de ha nem heverne, a képviseleti rendszer akkor is csak a népuralom látszatát adná meg. Az áprilisi választáson legfeljebb arról dönthetünk, kik döntsenek helyettünk, kik uralkodjanak rajtunk, és legfeljebb reménykedhetünk, hogy ők jobb szívvel lesznek hozzánk, mint mostani uraink. Ebben a méltatlan komédiában igazán semmi értelme részt venni.

Kétségtelen, a népi önrendelkezés, a demokrácia feltételei ma nem adottak – ezeket létre kell hozni, ki kell őket küzdeni. E küzdelem számtalan fronton zajlik és számtalan eszközzel. Ezek között az eszközök között az egyik maga a választás. A választás a jelen körülmények közt nem valósítja meg a nép önrendelkezést, és talán még kevésbé demokratikus, mint sok másik országban. Ezzel együtt is eszköz lehet azonban arra, hogy lépéseket tegyünk a demokratikus önrendelkezés megvalósítása felé.

Egész konkrétan: a választások lehetőséget kínálnak a politikai elit hatalmának csökkentésére, megbontására, ami az első lépés ahhoz, hogy a politikai hatalom elszámoltathatóvá váljon az embereknek. Ha egyik politikai elitcsoport sem domináns, egyikük sem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a választóik érdekeit, akkor rákényszerülnek, hogy az emberek megbízottjaiként és ne teljhatalmú uraikként viselkedjenek. Ez önmagában még nem demokrácia, ez egy lépés a demokrácia felé.

A választáson ennek a célnak az elérése érdekében van értelme részt venni. Nem mintha a mi egyetlen szavazatunk önmagában elérhetné ezt a célt, de mert a közös erőfeszítésünk nagyon is célt érhet.

A mostani választáson való részvétel célja nem az, hogy egyszer és mindenkorra megoldjuk az ország problémáit, elkergessük az érdemtelen hatalmasokat és jóságos uralkodókat állítsunk a helyükre. A mostani választás egyetlen lépés lesz abban a hosszú küzdelemben, ami a valódi demokrácia, a valódi önrendelkezés elérése felé vezet.

Ám fontos tudatosítanunk, hogy ez csupán egyetlen lépés; a törekvés, amelyet a választásban való részvételünk megvalósít, nem ér célt még egy kormányváltással sem. Egy esetleges kormányváltás után is folytatnunk kell a nyomásgyakorlást az új politikai elitre, biztosítanunk kell, hogy egy ciklus múlva a NER ne térjen vissza új álruhában, ne új zsarnokokat ültessünk a régiek helyére. A választáson való részvétel, a szavazás, a kormányváltás – mindez nem cél, pusztán eszköz a valódi demokrácia megteremtése felé.

A részvétellel, a szavazással az önfelszabadítás közös erőfeszítésnek válunk a részeseivé. A távolmaradás ezzel szemben megadás, behódolás, az önrendelkezés feladása, lemondás a méltóságról – nem csak a sajátunkéról, de mindenkiéről. Így az, hogy van-e értelme elmenni szavazni, nem azon múlik, hogy a mi egyetlen szavazatunk döntő-e vagy sem; még csak azon sem múlik, hogy esélyes-e a kormányváltás. Azon múlik, hogy meg akarjuk-e adni magunkat, be akarunk-e hódolni, vagy ellenkezőleg, közös erővel tenni akarunk azért, hogy a magunk urai lehessünk.